Berlini építészcsaládban született 1883. május 18-án. Apja és nagyapja példáját követve ő maga is az építészetet választotta hivatásául.
Diplomájának megszerzése után, 1908-ban Peter Behrens cégénél helyezkedett el, munkatársa volt többek között Ludwig Mies van der Rohe és Le Corbusier is.
1910-ben Adolf Meyerrel nyitott önálló irodát, első sikerük az alsó-szászországi Fagus Werk racionális, egyszerű vonalakból, nagy üvegfelületekből álló ipari épülete volt, amely ma már az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A történelmi építészet formavilágát, az ipari környezetre is ráerőltetett palotahomlokzatok, íves ablakzáródások elemeit Gropius elsőként cserélte racionális, tiszta, egyszerű, egyenes vonalakra, összefüggő, nagy üvegfelületeket alkalmazott, ezáltal az épület külső-belső megjelenése összhangba került az ipari termelés racionalizmusával.
Ennél az épületnél fordult meg a homlokzati anyagok aránya: a modern anyagok, az üveg, a könnyű mellvédek váltak uralkodóvá, a tömör falazat pedig díszítőelemként, új funkcióban jelentkezett.
Peter Behrens öt asszisztense munka közben: (balról) Mies van der Rohe, Meyer, Hertwig, Weyrather (hátul), Krämer, Gropius (egy tervvel) (Fotó/Forrás: wikipedia)
Gropius magánéletét alaposan felforgatta az első világháború kitörése és a zeneszerző Gustav Mahler özvegyével, Almával való kapcsolata. A független, vonzó, a művészetekben jártas Alma férje halála után rövid ideig a képzőművész Oskar Kokoschka karjaiban vigasztalódott, majd az egyre terhesebbé váló szerelmi kapcsolatból Gropiushoz menekült. 1915-ben, a katonai szolgálatát teljesítő Gropius egyik eltávozásán keltek egybe, s 1916-ban született meg lányuk, Manon Gropius. (Manon alig tizennyolc évesen halt meg gyermekbénulásban, az ő emlékére írta hegedűversenyét Alban Berg.) Miközben Gropius a fronton harcolt, felesége az író Franz Werfel iránt lobbant szerelemre, és 1918-ban fiút is szült neki. A házasságtörés kitudódása után Gropius elvált, magánélete 1923-ban rendeződött, amikor Ise Frankot vette feleségül, aki élete végéig társa maradt.
Gropius 1919-ben Weimarban igazgatóként Bauhaus néven egyesítette és átalakította az iparművészeti és a képzőművészeti iskolát, valamint a képzőművészeti akadémiát.
Az általa létrehozott intézmény megszüntette az építészet, a képzőművészet és a technika különállását, megvalósítva az összművészet, a Gesamtkunstwerk gyakorlatát. Elsődleges célja az volt, hogy felszámolja a historizmust, a célszerűséget, a tárgyiasságot és a világos kifejezésmódot helyezte előtérbe. A Bauhaus növendékeinek az első évben egy kézműves szakmát kellett elsajátítaniuk, csak azután következett a művészképzés. A diákok két- és háromdimenziós terveket készítettek, s tanulmányozták a formák, színek és textúrák lélektani hatásait.
Alapelvük volt, hogy a tanár segítse a diákot saját szemlélete kialakításában, ne kényszerítse rá a saját módszereit.
Az egyedi termékeket a gépi termelés prototípusainak szánták, s a Bauhaus-stílust geometrikus formák, sima felületek, az alapszínek és a modern anyagok alkalmazása jellemezte. Rendkívül furcsa, hogy az alapító, aki mindezt kitalálta és megvalósította, valójában nem tudott rajzolni, és emiatt egész pályafutása során másokra volt utalva. Tanulóévei alatt egy asszisztenst alkalmazott, hogy iskolán kívüli feladatait elkészítse. Lehet, hogy ezen a hiányosságán akart túllépni esetleg nagyravágyó elképzelés hajtotta a Gesamtkunstwerk felé, de annyi bizonyos, hogy a Bauhaus iskolában létrehozott művek a "szintetikus műalkotás" legeredetibb példányai. Később az orosz konstruktivisták és a francia építész, Le Corbusier alkotásait megismerve átszervezte, majd a nagyobb anyagi támogatás reményében Dessauba költöztette az iskolát. A Bauhausban olyan művésztársakkal tanított együtt, mint Moholy-Nagy László, Oskar Schlemmer vagy Vaszilij Kandinszkij.
Több híressé vált épületet tervezett, köztük a dessaui Bauhaus öt épületből álló együttesét.
Bár mindig tiltakozott az ellen, hogy épületeit valamilyen stílusba sorolják, a dessaui épületek, főként a lakóházak tisztán mutatják azokat a stílusjegyeket, amelyeket joggal nevezhetünk Bauhaus stílusnak.
1934-ben elhagyta a fasizálódó Németországot és Angliában, majd 1937-től az Egyesült Államokban telepedett le. A Harvard Egyetem építészeti professzora, majd tanszékvezetője lett, 1946-ban megalapította a The Architect Collaborative (TAC) nevű irodát, s elnyerte a Harvard posztgraduális épületének tervezését. A Massachusetts állambeli Lincolnban egykori bauhausos társával, az építész és formatervező magyar Breuer Marcellel dolgozott együtt a saját maga számára tervezett Gropius-házon és a pittsburghi New Kensington lakótelep épületein (tanítványai között is akadt magyar, Molnár Farkas). Az ő kézjegyét viseli többek között az Egyesült Államok athéni nagykövetsége, a PanAm New York-i székháza (ma a MetLife épülete) és a bagdadi egyetem épülete.
A múlt század egyik legnagyobb hatású építésze 1969. július 5-én halt meg Bostonban, nyolcvanhat éves korában. Emlékét épületei mellett Berlinben az általa tervezett városrész, a róla elnevezett Gropiusstadt is őrzi.
A Bauhaus alapításának 100. évfordulója alkalmából Németországban több száz rendezvény, újonnan nyíló múzeum, kiállítások, fesztiválok, konferenciák várják az érdeklődőket. Az ünnepségsorozat egyik központja Berlin mellett Weimar, ahol áprilisban nyitotta meg kapuit az új Bauhaus Múzeum Heike Hanada berlini építész tervei alapján. A másik újonnan létesített múzeum, a spanyol Addenda Architects építészeti iroda munkája Dessauban létesült és szeptembertől látogatható.
hírlevél
