A szép korallokat és az aranyos bohóchalakat mindenki szereti. Ezért a korallzátonyokat fenyegető veszélyeket felhasználva jelentős hatást érhetünk el, amikor az emberek figyelmét a globális, környezeti problémákra szeretnénk irányítani. Viszont, mivel a szép korallokat és az aranyos bohóchalakat mindenki szereti, nehéz visszautasítani egy olcsó búvártúrát, ha már kifizettük a repülőjegyet a thaiföldi álomnyaralásra. Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, ezzel szinte közvetlenül hozzájárulunk a pusztulásukhoz. A túlhajózásról, a túlbúvárkodásról és a tengerbe szemetelésről már egy-két évtizede pontosan tudjuk, milyen veszélyekkel jár, mégsem sikerült teljesen leszokni róluk. Az ausztrál Nagy-korallzátony – bár egyre több törvény és szabályozás védi – a klímaválság miatt rekordtempóban fehéredik.
Egy fiatal, magyar festő egyedülálló módon örökíti meg azt a világot, ami, ha nem vigyázunk rá jobban, úgy illan majd el a valóságunkból, mint egy ijedt halraj. Bencs Dániel a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett festőszakon, jelenleg a SKURC művészeti csoport tagja, az elmúlt három év nyarait pedig annak szentelte, hogy vízalatti „paparazzóként” örökítse meg a halak, teknősök, cápák és korallok titkos életét.
A Nagy-korallzátony Ausztrália partjainál (Fotó/Forrás: Francois Gohier / Getty Images Hungary)
Festészete kezdetben szürreális belső tájaiból, és az ott tenyésző, szabálytalan, általunk is ismert állatokkal közeli rokonságban lévő lényekből táplálkozott. Harmadéves korában azonban rádöbbent, hogy a látvány utáni rajzolás még nem az erőssége. „Ezért elvittem magammal a vázlatfüzetemet mindenhová – buliba, kocsmákba, háztetőkre. Egyre többet rajzoltam a komfortzónámon kívül. Tetszik, amikor extrém körülmények között kell megoldani a rajzolást – villódzó fények mellett vagy a táncparketten, esetleg fára mászás közben.”
Bencs Dániel ikertestvérének köszönhetően került testközeli kapcsolatba a tenger alatti őserdők világával. Közös utazásaik és búvárkodásaik alatt született meg a kettejük munkáját felölelő Twinstrippin projekt, melyben az általuk átélt valóságot fordítják át képzőművészetbe. Az ikrek végigkalandozták Ázsia több országát, jártak Japánban, Thaiföldön és Vietnámban, de eljutottak Ausztráliába is – útjukat ország- és szigetszerte mindenhol színes murálok jelzik, ahol a kalocsai minta találkozik vietnámi óriás rovarokkal. Így Bencs képein, ahol pár éve még a legizgalmasabb helyszín a Deák tér volt, szépen lassan feltűntek burmai kolostorok, hanoi sörök és thai szöcskék.
„Számomra fontos a képeimen szereplő motívumokhoz fűződő személyes kapcsolat.
Egy sör lerajzolásának sikeréhez hozzájárul, ha közben iszom is belőle.” Egy ilyen ars poetica után pedig a minimum, amit elvárhatunk, hogy Bencs, ha korallt fest, akkor azért békatalpat húz, és alámerül.
Bencs Dániel alkotás közben (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)
„Könnyebb a vízben vízi élővilágot rajzolni, mert elkerülhetetlenül belekerülnek a vonalakba a környezet hatásai. Így jobban vissza lehet adni azt, ami lent van, annál, mintha csak egy akváriumot néznék, vagy fotókat a neten.” Meséli a festő. Az ötlet egy búvároktató-vizsgáról származik, ahol a víz alatt ceruzával, műanyaglapra felvitt üzenetekben kommunikáltak egymással a tanárok és a diákok.
A nagy küldetést komoly előkészületek előzték meg.
„Előtte otthon a kádban próbálgattam, és rájöttem, hogy olajkrétával is működik a dolog, ami elég szerencsés, mert nekem nagyon fontosak a színek a festészetemben.”
„A korallok és az egyéb életformák struktúrája rendelkezik egy olyan mintázatjelleggel, ami pont beleillett a festészetembe annak idején, amikor elkezdtem a víz alatt rajzolást. Mintás vásznakra festettem, és ezek a korallminták jó kapcsolódási pontnak tűntek. De nem ez volt a lényeg, hanem az atmoszféra és a lent levés. Nehéz volt rajzolni, mert sokszor csak nevettem azon, hogy milyen jó ez az egész.”
Bencs festészetét egyébként nehéz lenne összefoglalni hangzatos és értelmezhetetlen kurátori közhelyek nélkül, ha egyszerűen szeretnénk leírni, akkor azt mondhatnánk, növényi ornamentika találkozik a valódi virágokkal és levelekkel, ebbe a kavalkádba olykor furcsa, titkosírásszerű jelek vegyülnek, és néha macskák is felütik a fejüket. Szóval minden, ami a művészt érdekli, lefordítva a saját vizuális nyelvére.
A képre kattintva galéria nyílik:
A víz alatt viszont nem működnek azok az eszközök, amiket szárazon használunk. A grafitceruzát, ami azonnal a felszínre lebegne, felváltja a grafittömb, a papír vagy vászon helyett pedig műanyaglapok szolgáltatják a felületet – amik, amint azt a művésztől megtudjuk, evezőlapátnak is tökéletesek.
„Először úszás közben, búvárpipával, a felszínhez közel próbáltam ki – így csináltam körülbelül nyolc A4-es rajzot 2016-ban. Egy évvel később volt az első merülésem – akkor még nem rajzoltam, de már egyértelmű volt, hogy össze kéne ezt hozni ott lent is.”
A mélyben újabb kihívásokkal szembesül az ember. Kell a tiszta, homokos síkság, korallra ülni tilos. Elkezdődik a verseny az idővel is, a palackban lévő levegő nem tart örökké. Szerencsés mihamarabb találni valami rajzolni valót, ha szeretnénk végezni, mielőtt elfogy az oxigén. „Körülbelül egy órányi levegőm van ahhoz, hogy rajzoljak, az alatt egy képet kényelmesen be lehet fejezni. Ha pipával megyek, ez sokkal rugalmasabb. Bejövök eggyel, befejezem, majd kimegyek egy újabb lapért.”
Bencs Dániel: A Nagy-korallzátony (olajkréta és ceruza műanyag lapon, 21x29,7cm, 2019) (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)
A színes, vízben nem oldódó, ezért környezetbarát kréták használatát kicsit megnehezíti a mélység. „Minél lejjebb mész, annál kevesebb színt látsz. Először a vörös tűnik el, majd a sárga, aztán pedig a zöld.
Ez nem azt jelenti, hogy nem látsz ott sárga halat, inkább olyan, mintha mindent egy megnyugtató kék lencsén át néznél.
Csak egymáshoz viszonyítva lehet felismerni a színeket. Ahogy megyek fel, kezemben a kész rajzzal, egyre több szín jön elő a képen.” A Bencs Dániel által leírt jelenség annak tudható be, hogy a víz sokkal sűrűbb közeg, mint a levegő, így az óceán a fényt fokozatosan nyeli el, a színeket hullámhosszuk szerint szűri ki. Végül csak a szürke és a kék marad.
Az éjszakai merülés új megoldandó problémákat hoz, de a zseblámpával alulról megvilágított korallok plasztikussá válnak, szinte művin hatnak az apró, szemcseszerű lények, cápák és buborékban alvó papagájhalak kavalkádjában.
Az érdeklődés általában kölcsönös – a halak gyakran megállnak, és perceken keresztül figyelik az alkotót. Mozgékonyságuk olykor gondot okoz, ha hirtelen tovább állnak, képük vázlatos marad, vagy egy másik, hasonló modellel kell pótolni őket.
A nehézségek ellenére Bencs víz alatti kalandjai elég termékenynek bizonyultak. 2016 óta harminc képet készített, ebből tizet palackos merülés során – többségüket Thaiföldön, egyet pedig Ausztráliában, a Nagy-korallzátonynál. A többszöri búvárkodás alatt nem kerülte el a figyelmét a két ország közötti különbség abban, ahogy az óceán élővilágának megőrzéséről gondolkodnak.
Koh Tao, a sziget, ahol az ikrek egy part melletti bungalóban éltek hónapokon át, igazi búvárparadicsom. Egymást érik az iskolák, egy búvárjogosítvány pedig két hét alatt megszerezhető, kedvezményes áron bárki és bármikor merülhet.
„Nem hiszem, hogy mindenki, aki ott volt, megfelelő tájékoztatást kapott arról, mit szabad, és mit nem. Az első szabály, hogy nem szabad hozzáérni semmihez. A legtöbben kamerával merülnek, mindent felvesznek. Inkább azzal kéne foglalkozniuk, hogyan mozogjanak ahhoz, hogy ne tegyenek kárt semmiben” – meséli.
„Egyszer láttam egy thai búvárokatót, aki a korallba kapaszkodva húzta magát előre. Aztán meg egy vízitaxist, aki miután megitta a kóláját, fogta, és beledobta az üveget a tengerbe.”
Bencs Dániel: Vízalatti kockák (olajkréta és ceruza műanyag lapon, 21x29,7cm, 2019) (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)
„Thaiföldön nincs limitálva, hány hajó mehet ki egy nap. Előfordult, hogy hat-nyolc volt egy merülőhelyen, mindegyiken legalább húsz ember. Konkrétan dugó volt a víz alatt” – folytatja az élménybeszámolót. Bár a turizmus egyértelműen terhet ró a környezetre, Bencs szerint Thaiföldön a turistáknak köszönhető az a minimális figyelem, amit a korallzátonyoknak és a part tisztaságának szentelnek. A szemetes és lepusztult sziget ugyanis nem hozna elég pénzt.
Koh Taón is felütik a fejüket a természet megőrzésére irányuló törekvések. Vannak búváriskolák, amelyek időről időre átfésülik a merülőhelyeket, hogy begyűjtsenek mindent, ami nem oda való.
Megjelennek egyéb ambivalens érzéseket kiváltó dolgok is, például az Eco Koh Tao és Crystal Dive búváriskolák által a fenékre telepített, Junkyard névre hallgató mesterséges zátony. Szándékosan süllyesztettek el különböző használati tárgyakat, de építettek víz alatti konditermet is. Amerikai adományként második világháborús hajóroncs is található arrafelé. Ezek egyébként jó tapadási felületet biztosítanak a koralloknak az egyébként sivatagos aljzaton, és búvóhelyként szolgálhatnak a különböző halfajoknak is. Viszont még több turistát vonzanak, akiknek csak egy mélytengeri gyúrós kép hiányzik az Instagram profiljukból. Ezek a mesterséges formák különben jól jönnek a művésznek is, tekintete könnyebben visszatalál az adott ponthoz, amit épp rajzolt.
Ausztráliában felvilágosultabban állnak a környezetvédelemhez. „Szigorú szabályok vannak – ha merülsz, fizetned kell korallzátony-adót, a befolyt összeget pedig a zátony védelmére fordítják. Ott nem éreztem magam betolakodónak” – meséli Bencs. Itt a három napos túra alatt csak egyetlen rajzot készített, nem akarta teljesen alárendelni az élményeit az alkotásnak.
Bár idén a pandémia miatt nélkülöznie kellett a mélytengeri művészetet, a jövőben még nagyobb erőbedobással merülne alá. „Szeretném megcsinálni a technikai búvárképzést, ahol két palackkal merülhetnék, és tovább tudnék lent lenni.
Ha ott vagy, nincs semmi, amiért felmennél. Lent csend van, nyugalom, az egész olyan, mint egy meditáció. Csak a légzésedet hallod, meg a körülötted lévő mozgást.”
Testvérével folyamatosan azon gondolkodnak, a jövőben hogyan hálálhatnák meg a zátonynak, amit kaptak tőle.
hírlevél
