Vizuál

Alan Sonfist és a land art kezdetei

2014.12.18. 16:32
Ajánlom
Alan Sonfist - Időtájkép címmel a land art (környezeti művészet) legismertebb alkotóját és az irányzat kezdeteit mutatja be a Szépművészeti Múzeum december 18-án megnyílt kamarakiállítása.

Sonfist mára emblematikussá vált, Time Landscape (Időtájkép) című munkájával New York szívébe álmodta újra a terület gyarmatosítás előtti élővilágát egy apró őspark formájában. A land art egyik legismertebb alkotásának 2015-ben ünneplik ötvenedik születésnapját, ennek a jubileumnak a Szépművészeti Múzeum kamaratárlata állít először emléket a művész első közép-európai bemutatkozásával. Ebből az alkalomból Alan Sonfist előadást is tartott. Sonfist munkái mellett a kiállítás rendezői távoli előképként Camille Corot Fészeklesők című festményét helyezték el utalva arra, hogy a barbizoni realista munkája, csakúgy, mint a kortárs amerikai művész alkotásai a természethez kötődő emlékekből táplálkoznak.

Alan Sonfist művészete a land art költőibb vonulatába illeszkedik, társaival ellentétben nem buldózerrel hoz létre tájidegen formációkat, ehelyett ökológiai alapú társadalomkritikát megfogalmazó alkotásaival új totalitás elérésére törekszik - emlékeztetett Orosz Márton kurátor a megnyitón. Az első környezeti művek az 1960-as években a művészet piaci termékké válása ellenében születtek, az alkotások múzeumok és galériák helyett nehezen megközelíthető helyszíneken nyerték el formájukat.

Alan Sonfist New York északkeleti részén, Bronxban született, egy ősi tölgyfaerdő szomszédságában, az erről készített fotósorozata, a helyi növényvilág spóráit tartalmazó üvegtartályokkal együtt a Szépművészetiben is látható. A művész célja, hogy a következő nemzedék ne csak megismerje az őseit körülvevő egykori környezetet, de képes is legyen élettere természetes mikroklímájának visszaállítására - hangsúlyozta Orosz Márton.

A kiállítást megnyitó Kepes András újságíró a Nazca-vonalak és egyéb ősi természeti alkotások, valamint a mai land art művek közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet, emlékeztetve azonban arra is, hogy az archaikus munkák valószínűleg spirituális céllal, a mai alkotások azonban művészi és morális elgondolásból születtek. A 21. század művésze a természetet ipari eszközökkel pusztító világban már magát a természetet állítja a középpontba, Sonfistre pedig erősen hatott a korszak ipari fejlődése, de optimizmusa is, miszerint a művész képes átalakítani korának gondolkodását - hangsúlyozta Kepes András, hozzátéve: a környezeti tragédiák egyre inkább sürgetnek, hogy megértsük ezeknek a műveknek az aktualitását.

Az Alan Sonfist több ikonikus munkáját is bemutató kamarakiállítás 2015. február 15-ig látható a múzeum 1800 utáni gyűjteményében.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Nem a kutya a hibás - Esterházy Miklós és Kovács Dóra a Lírástudók vendégei

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Esterházy Miklós és Kovács Dóra, akik Az új kutyád című kötetükről mesélnek.
Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Vizuál

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Vizuál premier

Szarajevóban és Velencében is versenyez magyar film 

Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének a 27. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Week programjában tartják a világpremierjét. 
Vizuál kiállítás

Jancsó Miklós acélbörtönben, Barcsay Jenő vaskarikában - Féner Tamás új portréi

Rendhagyó virtuális tárlatra invitál Féner Tamás fotóművész. A 34 új portré mellett történetek, anekdoták érzékeltetik a fotós és képein szereplők kapcsolatát: között lelkészt, szerzetest, rabbit, szociológust, történészt, írót, költőt, zeneszerzőt és bírót is találunk. 
Vizuál evolúció

A nemzetközi filmkritikusok nagy elismeréssel írnak az Evolúcióról

A tavalyi Oscar-jelölés után újra az amerikai szakma radarján Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró. Világszerte felfigyeltek, és elismerő kritikák méltatják a Cannes-ban bemutatott Evolúciót.
Vizuál hír

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.