Az art brut és az outsider art nehezen fér bele a művészettörténet kategóriáiba, ennek ellenére az elmúlt ötven évben a kortárs művészet részévé vált. E stílusok művelői a társadalmi nyilvánosság perifériáján élnek (eredetileg pszichiátriai betegek műveire alkalmazták a kifejezést), művészetüket (anyagválasztást, felvitelt, ritmust és módot) saját mélységeikből hívják elő, az alkotói folyamat a belső szükségletből fakadó kifejezés intenzitásán alapul. Műveik gyakran teljes titokban, senki által nem ismerve készülnek.
Budapesten a 9. kerületi Tárt Kapu Galéria tölti be azt a funkciót, hogy a hazai és a nemzetközi kulturális élet részévé tegye az art brut és outsider művészetet. Az első magyar art brut galéria eredeti működési helye egyébként az OPNI volt, ennek bezárása után költözött a 9. kerületbe. A kiállítótér jelenleg művészeti műhelyként, közösségi térként, találkozási pontként is működik.
A Határtalan párbeszéd megnyitója a Tárt Kapu Galériában (Fotó/Forrás: Marcell Benjamin / Tárt Kapu Galéria)
Februárban nyílt Határtalan párbeszéd című kiállításuk azzal a céllal, hogy a művészeti kontextusból mutassa be az art brut és az outsider art sajátosságát. Az április 8-ig megtekinthető tárlaton hét art brut művészt ismerhetünk meg közelebbről.
Március 23-án a kiállításhoz kerekasztal beszélgetés is lesz a galériában Plesznivy Edit, Tóth Eszter művészettörténészekkel, Roskó Gábor festőművésszel és Komáromi Erzsébet Katalin művészetterapeutával, ezen még többet megtudhat az art brut és az outsider art irányzatokról. Ez alkalommal ünneplik a Tárt Kapu Galéria Hőgyes Endre utcai működésének 3. születésnapját is.
A kiállítók
Balassa Mária alkotásai megtalálhatók a világhíres ART BRUT CENTER GUGGING-ban is. Nőalakjai tusfoltokból jönnek létre, létező és kitalált figurák, létező és kitalált történetekkel. A képeket burjánzó szövegek futják körbe: Mária gondolatai, érzései, asszociációi, amelyek a rajz megalkotásakor születnek.
Bozóki Péter szintén az egyik legismertebb art brut művész mind hazánkban, mind külföldön, képeire a sajátos, részletekbe menő vonalvezetés nyersessége jellemző.
Csom Árpád outsider művész a Balaton-felvidéki kis faluban készíti átütő erejű maszkjait, Heinrich Attila pedig a pécsi, értelmi sérültekkel foglalkozó Fogd a Kezem Alapítvány művészeti műhelyében rajzol. Képei a számára megkapó formájú és színű tárgyakat ábrázolják: régimódi autókat, tömegközlekedési eszközöket, néhány háztartási eszközt: kávéfőzőt, órát, izzósort, kapcsolókat. Egyik kedvenc tárgya egy hajvasaló. Amíg születésnapjára megkapta, rendszeresen elzarándokolt a bolthoz, hogy a kirakatban szemlélhesse. Ezeket a tárgyakat évente több százszor lerajzolja.
Kopi Mundi Zoltán plasztikái megtalálhatók hazai és külföldi magángyűjteményekben is, keze nyomán a Dunából partra vetett uszadék fákból „barvájok”, bohócok, varázslók és szellemek –, archetipikus figurák formálódnak.
Ritter Gábor olajpasztell várairól ismert, az alakzatok különböző egymásra helyezett színes síkokból állnak össze egésszé. Egyedüli kortárs kiállítóként szerepelt a Belső utak képei – Art brut Ausztriában és Magyarországon című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában.
Tóka Attila a Fogd a Kezem Alapítvány művészeti műhelyében kezdett el festeni. Állatai egyszerre monolit őslények, szeretett háziállatok és játékos-melankolikus háztömbök. Állandó figuráihoz makacsul ragaszkodik, mert kimeríthetetlen variációs lehetőséget jelentenek számára.