Vizuál

Állami művészeti ösztöndíjakat adtak át

2014.04.15. 11:45
Ajánlom
Átadták a Derkovits Gyula képzőművészeti-, Kállai Ernő művészettörténészi- és műkritikusi-, Kozma Lajos iparművészeti-, Pécsi József fotóművészeti-, valamint a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíjak díszokleveleit a pályázó alkotók közül megjelenteknek.

"Míg egy díj az elvégzett munka jutalma, egy ösztöndíj megelőlegezett bizalom" - emlékeztetett köszöntőjében Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíjakat Babilai Ildikóval, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöki főtanácsadójával együtt adta át hétfőn a Műcsarnokban.

Mint az államtitkár kiemelte, az állam évente csaknem 180 millió forintot biztosít tizennégyféle művészeti ösztöndíjon keresztül a fiatal alkotóknak, a képzőművészethez kötődő műfajok mellett többek között a zene vagy az irodalom területén is, ezzel nyugodt körülményeket teremtve az alkotáshoz.

Ezeket az ösztöndíjakat háromszor egymás után el lehet nyerni, és nagyon sok művész ennek segítségével indult el a pályán - fűzte hozzá Halász János, majd reményét fejezte ki, hogy a mostani ösztöndíjasok közül is sokakra sikeres pályafutás vár.

Medgyes Piroska, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Derkovits-ösztöndíjasok éves beszámoló tárlatai számára a Műcsarnok hosszú ideje biztosít helyet, idén ráadásul a kiállítás a Pécsi József-ösztöndíjasok anyagát is bemutatja. Készman József kurátori koncepciója szerint április 27-ig nem egyszerű beszámoló kiállítással találkozhat a közönség, hanem bővebb merítésen keresztül ismerheti meg a fiatal alkotókat, és számos kísérőprogram segítségével kerülhet közelebb a kortárs művészethez - hangsúlyozta Medgyes Piroska.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!
Vizuál

Nézd meg online Szabó Magda Pilátusát a IV. Hét Domb Filmfesztiválon!

A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői.
Színház

A két pápa – Magyarországon először a Rózsavölgyiben

Vecsei H. Miklós igazi színászlegendákkal állítja színpadra XVI. Benedek és Ferenc pápa különleges kapcsolatát.
Színház

Őrködjetek! – Léner Péter az SZFE-ügyről

Lapunkhoz eljuttatott levelében megszólalt az SZFE kapcsán a 84 éves Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes művész, akinek fia, Léner András is apja nyomdokaiba lépett: színész és rendező. A levelet változtatás nélkül közöljük!
Klasszikus

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál galéria

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Vizuál online

Nézd meg online Szabó Magda Pilátusát a IV. Hét Domb Filmfesztiválon!

A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői.
Vizuál hír

Kénytelen elárverezni több műtárgyát a Brooklyn Múzeum a pandémia okozta válság miatt

Gyűjteményének több darabját kénytelen elárverezni a New York-i Brooklyn Múzeum, hogy a járvány okozta válságos pénzügyi helyzetből talpra tudjon állni, és biztosítani tudja a múzeum fennmaradását.
Vizuál

Nemzetközi pályázaton keresnek új igazgatót Pompeji élére

Nemzetközi pályázaton keresnek új igazgatót a Pompeji Régészeti Park élére, miután Masssimo Osannát, a romvárost 2015 óta nagy sikerrel irányító kulturális menedzsert az olasz állami múzeumok főigazgatójává nevezték ki.
Vizuál galéria

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!