Vizuál

Amerikai álom, olcsón

2022.07.27. 15:00
Ajánlom
Nézőként szeretnénk együttérezni a Vörös rakéta főszereplőjével, vágyunk rá, hogy végre helyesen cselekedjen, hogy kiderüljön, nem rossz ő, csak a rendszer áldozata. De erről szó sincs: ő bizony a rendszer mellékterméke, az amerikai álom félreértelmezője.

Tavaly a Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Magyarországon Sean Baker (Floridai álom, Tangerina) legutóbbi filmje, a Vörös rakéta, és most már megérkezett a mozikba is. A több mint kétórás dráma a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is harcba szállt az Arany Pálmáért, elhódítania azonban nem sikerült.

Főhősünk, az expornósztár Mikey Saber (Simon Rex) utolsó dollárjaiból buszjegyet vesz, hogy visszatérjen az olajfinomítóktól füstös Texas Citybe, ahol addig könyörög elhagyott feleségének, Lexinek (Bree Elrod), illetve anyósának (Brenda Deiss), hogy hadd húzza meg magát náluk, csak egy kis ideig, míg azok végül belemennek. Néhány, nem éppen meggyőző álláskeresési kísérlet után inkább az egyszerűbb utat választja: marihuánát kezd árulni a környéken. A könnyen szerzett pénz látszólag rendet, jókedvet hoz a különös család életébe, Mikey-nak viszont más tervei vannak: vissza szeretne kapaszkodni a Los Angeles-i pornóközegbe.

A Vörös rakéta első ránézésre puszta szociológiai látleletnek tűnhet a periférián élő amerikaiakról, azokról, akik még csak igazán tudatában sincsenek saját kiszolgáltatottságuknak.

Szerethető stupiditásuk adja a film komikus vonalát, míg a füstölgő kémények, a nyomasztó gyártelepek, a tönkrement üzletek állandó jelenléte a háttérben mintegy emlékeztet minket, hogy valójában nem nevetnünk kellene.  

https___cdnsanityio_images_xq1bjtf4_production_b3687801cb723eb631000b4913a4dd00e0904f2a-3000x1254-150210.tif

Jelenet a Vörös rakéta című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább egyértelmű lesz, hogy közel sem szociofilmet látunk: Mikey valódi személyisége ugyanis egyre inkább felszínre tör. Igazi kortünet ő, tökéletes 21. századi alak, életének értelme mi más lehetne, mint az önmegvalósítás bármi áron. A férfi a felelősség hárításával és mások gátlástalan kihasználásával próbál előre jutni. Az a fajta pitiáner alak, aki felháborodottan ecseteli, hogy pornófilmes karrierje azért ment tönkre, mert Paul Walker halála után nem készíthettek több felnőttfilmes verziót a Halálos iramban-szériából. És még azt is örömmel nyugtázza, hogy Texas Cityben illegális a marihuána – hiszen így könnyebb eladnia az árut.

A film talán legfontosabb erkölcsi tanulságát egy fiatal lány fogalmazza meg, amikor Mikey-nak azt mondja, nincs semmi szégyellnivaló a férfi múltjában, hiszen mindenki úgy élheti az életét, ahogy az neki tetszik, egészen addig, amíg mások életét nem teszi tönkre ezzel. A jelenet pikantériája, hogy a néző ekkor már tudja, Mikey éppenséggel ezt teszi:

parazita módjára tapad rá másokra, akiken addig élősködik, míg el nem éri céljait.

Simon Rex – akit eddig többnyire felejthető és kissé infantilis vígjátékokból ismerhettünk – meglepően jól, hitelesen játszik a filmben. Alakítása – és persze a forgatókönyv – erejét bizonyítja, hogy nézőként sokáig szeretnénk megadni neki azt, amire áhítozik: az együttérzésünket. Hiába látjuk, hogy mennyire gátlástalan, hogy egyik pillanatról a másikra képes önmagát megcáfolni, ha érdeke úgy kívánja, mégis szeretnénk elhinni, hogy ő is csak a rendszer áldozata. Szó szerint áhítozunk rá, hogy cselekedjen végre helyesen, mutasson egyetlen egy hihető, őszinte érzelmet, hogy felmenthessük legalább részben.

Mikey azonban nem a rendszer áldozata – sokkal inkább annak a mellékterméke.

A történetnek van azonban egy harmadik, politikai rétege is: a cselekmény a 2016-os elnökválasztások ideje alatt játszódik, a tévében időnként Donald Trump beszédeiből hallhatunk részleteket, vagy éppen plakátok hirdetik szlogenjét Amerika naggyá tételéről. Kissé erőltetett párhuzamnak tűnik, de a film minden bizonnyal Mikey karakterében a korábbi elnökre utal, aki már jelezte, hogy szeretne egy újabb ciklusra visszatérni. A rendező – nyilvánvalóan Trump kritikusaként – figyelmeztetni próbál. A főszereplőnk megpróbál mindenkit kihasználni, hogy újra pénzhez, hírnévhez jusson, vagyis: visszatérhessen – a pornóiparba, ami, ha jobban meggondoljuk, mégiscsak találó metafora a politikára. Ahogy az is, hogy

Mikey az Egyesült Államok zászlaját mintázó dohánypapírba tekeri az eladásra szánt marihuánát. Egy kis amerikai álom, olcsón, rövidtávra.

A Vörös rakéta egy szerethető film, lehet rajta nevetni, szomorkodni, és egy kicsit még elgondolkodni is. Nem az a fajta történet ugyanakkor, ami után nem térünk magunkhoz. Hiába látunk tragikus sorsokat, a rendező talán túlzottan is ironikus volt ahhoz, hogy ezek valódi katarzist, valódi érzelmi azonosulást váltsanak ki. Dacára minden szociológiai hitelességnek és színészi alakításnak, nem tudjuk beleélni magunkat, annyira legalábbis semmiképp, hogy elfeledkezzünk róla akár csak egy percre is, hogy egy filmet látunk.

Vörös rakéta (Red Rocket)

Amerikai vígjáték, dráma, 130 perc
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: 2022. július 28.

18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Fejléckép: Jelenet a Vörös rakéta című filmből (Fotó/Forrás: A24)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Kékbe álmodott patchwork – a foltvarrás és kékfestés találkozása a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a Néprajzi Múzeum Foltvarrás kékben című kiállítása, amely a kékfestő pályázat díjazott alkotásai mellett a magyar foltvarrás hagyományát és közösségi kultúráját is bemutatja.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Vegyünk limlomot!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi lomtalanításról készült felvétele kapcsán azon töprengett el, vajon hogyan válnak bizonyos tárgyak értékes ajándékból utcára való szemétté. 
Vizuál ajánló

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,
Vizuál kritika

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.