Az identitáskeresésre való válaszadásnak jellemző próbálkozásai az összemásolt fotográfiák. Ennek az eljárásnak a segítségével leküzdhető volt a fényképezés több technikai gyengesége vagy hiányossága, ami létezése első évtizedeiben jellemezte ezt az új képalkotó módszert. Az egyik ilyen technikai nehézség, amire az összemásolt fényképek adtak megoldást, az volt, hogy kezdetben a szabadban készült fényképezéskor nem tudtak felhőt is megörökíteni az égen, azaz nem lehetett sikerrel egyszerre fényképezni a tájat és az eget. Ennek a kornak a negatívja, az ún. kollódiumos nedves lemez érzékenyebben reagált a kék, az ibolya és az ultraibolya sugarakra. Azaz az expozíció során az ég már túlexponálódott, mire a táj egyéb részei elérték a megfelelő exponáltságot. Így, ha a fényképező a tájhoz igazította az expozíció idejét, az ég egynemű lett. Ha a fényképező azt kívánta,

3. Auguszta főhercegnő, 1896, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A fotografálás másik, szintén a technika állapotából eredő gyengesége abban állt, hogy

Nem volt megoldható a világítás, ráadásul több szereplő minden irányból történő megfelelő megvilágítása, és nem volt lehetséges a szereplők mozgását követni, illetve megragadni mozgásuk egy pillanatát. Ezt a hibát a fotográfus úgy tudta kiküszöbölni, hogy műtermében, ideális körülmények között egyenként, a megfelelő mozdulatra beállítva, lefényképezte a leendő kép alakjait. A felvételek negatívjait összemásolta, hogy az elképzelt, vagy látott, de egyszerűen nem felvehető képet előállítsa. Az esemény helyszínéül szolgáló teret a fényképész megrajzolta, vagy lefényképezte, és elhelyezte benne az elkészített negatívokat.

Az így megszületett képeknek talán legkorábbi és legismertebb példái Oscar Rejlander beállított, allegóriákat kifejező fényképei.

Az összemásolt fényképek mellett készítettek összeállított képeket is, melyek esetében

Frigyes főherceg, 1896, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Igazából nem tudjuk, a két technika közül melyiket használta Strelisky Sándor, amikor elkészítette nagy sikert arató összemásolt esetleg összeállított fényképeit. A továbbiakban ilyen munkáit összemásolt fényképeknek fogom nevezni.

Strelisky Sándor apjától, Lipóttól örökölte meg a fényképezés tudományát, valamint széles körben ismert, jó nevű műtermét is. Strelisky Lipót egyike volt azoknak, akik legkorábban nyitottak fényképészeti műtermet hazánkban. 1843-tól működött Pesten fényképészként, kezdetben dagerrotípiákat készített, majd ő is áttért a papír hordozójú képek előállítására. Pesti belvárosi műtermében megfordultak művészek és arisztokraták egyaránt, akik itt készült képeiket magukkal víve öregbítették a Strelisky-cég hírnevét. Ebbe a jól menő műterembe szállt be Strelisky Sándor, ahol évekig együtt dolgozott apjával, majd egyedül működtette tovább a műtermet. Érdekesség, hogy amíg csak Lipót fényképezett, a fényképeken úgy írta alá a nevét, hogy Strelisky Lipót, miután Sándor is elkezdett dolgozni, a műterem neve már csak „Strelisky” volt, és ezt a nevet őrizte meg Sándor özvegye is, amikor már kevéssé sikeresen egyedül folytatta a vállalkozást.

Strelisky Sándor a 19 század utolsó éveiben és a 20. század első esztendeiben foglalkozott összemásolt képek készítésével. Műterméből több összemásolt kép is kikerült. Egyik ismert felvétele az „Udvari bál” az ezredévi ünnepségek idejéből. Ez a kép nem egy valóságos udvari bálon készült, hanem – mint a korabeli sajtó, a Vasárnapi Ujság (sic.) írta 1897. évi 1. száma 4-5. és 10. oldalán –

, mai fogalmaink szerint álriportképnek is nevezhetnénk. Vagyis lehetséges, hogy volt egy ilyen udvari fogadás a millenniumi ünnepségek során, de annak élő felvétele a fotográfia akkori technikai tudása szerint nem volt lehetséges. Strelisky pedig a tökéletesre törekedett, így műtermében egy-egy gondosan beállított portrét, egészalakos felvételt készített a bál valós vagy lehetséges résztvevőiről, majd az egyes alakok felhasználásával egy míves összemásolt képet állított elő. Az egyes alakokról készített önálló felvételek közül több megtalálható gyűjteményünkben.

Az esemény helyszíne, a budai királyi palota díszterme, a képen megfestve jelenik meg. A képen az előtérben a hercegi rangú vendégek csoportja: középen Habsburg Frigyes főherceg (valószínűleg ő a legmagasabb rangú személy a jelenlévők között, ezért áll mindenkinél előbbre), tőle balra Blanka főhercegnő, jobbra Auguszta főhercegnő (Ferenc József unokája), mellette férje, József Ágost főherceg, Izabella főhercegasszony, Lipót Salvator főherceg, valamint Koburg Lujza hercegnő. A csoporttól balra gróf Apponyi Lajosné, a királyi udvarnagy hitvese áll, mögötte Jókai Mór és Wlassics Gyula. A hercegi csoport mögött Burián István, későbbi miniszter és Bánffy Dezső báró, miniszterelnök ismerhető fel. A kép jobb szélén Apponyi Lajos gróf, királyi udvarnagy látható. (1-2-3. sz. fénykép)

Bál az udvarnál, 1896, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Strelisky Sándor legismertebb, többször közölt összemásolt fényképe a „Csárdás”. A képnek egy három méter hosszú, másfél méter magas nagyítását mutatta be a fotográfus az ezredévi kiállításon. Így szólt a róla készített beszámoló: „A csoport a népszínház művészeit ábrázolja egy csárdás jelenetben. Maga az arrangirozás [elrendezés] Strelisky mesterkezére vall.

Igaz, hogy egy kis könnyelműséggel is találkozunk e képen, a mennyiben a hátul levő alakok egész elmosódottak, ám az édes keveset alterál [zavar].”1 A kép közepén Blaha Lujzát és Vidor Pált láthatjuk, mögöttük Hegyi Aranka, Küry Klára, Szirmai Imre és sorra a korszak ismert színművészei. A kép kisméretű reprodukcióját és levelezőlap-változatát már a millenniumi kiállítással egyidőben műkereskedésekben árusították is. (Sajnos csak egy rossz minőségű, 1920-ban készült reprodukció található meg nálunk. A felvétel több példánya is fellelhető máshol, pl. az Országos Színháztörténti Múzeumban és a Magyar Fotográfiai Múzeumban is.)

Csárdás, 1896, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A későbbi fotókritika nem sokra értékelte Strelisky Sándor összemásolt képeit, de a maga korában nagy sikert aratott velük. A Csárdás például elismerő szavakat kapott a Magyar Fényképészek Lapjának egy, a platinotípiáról értekező írásában is. (Amiből az is kiderül, hogy a képnek volt egy platinotípia változata is.) „A platinpapírnak kellett előbb születni, hogy oly fenséges alkotásokat láthassunk, mint pl. Strelisky „Csárdás” -a ... Elgyönyörködünk e remek alkotásokon, ... megbámuljuk a csoportosítási tehetség fenséges megnyilvánulását; megcsodáljuk az ezzel karöltve haladó háttérfestészet minden szépségét, megittasodunk az összbenyomástól, a mit két Istentől ihletett művész ily szép összhangban létrehozott.”

Szellemesen sikerült az Élő sakk-játszma című összemásolt képe is, amit a Szalon Ujság (sic.) 1902. április 15-i számából (11. old.) ismerünk. A képen látható sakkfigurák jeles arisztokraták, a sok előkelő név között feltűnik gróf Teleki Pálé is, itt még ifjú a későbbi neves politikus. A sakkbábuk egy jótékony célú előadás szereplői voltak a Várszínházban.

Élő sakk-játszma, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Hasonlóan nagy méretű összemásolt képet készített a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának 50. évi jubileuma alkalmából 1903-ban. Száz zenész fényképét rendezte el a festett pódiumon, a festett – a Vigadót imitáló – háttér előtt. Elöl Kerner István karnagyot látjuk, jobbján az első hegedűs Grünfeld Vilmos hangversenymester.

Ezt követte az illesztések eltüntetése, a háttér és a kellékek kézzel való megfestése. Ez a kép – mint az összes többi is, ami a cégnél készült – nem egy ember, hanem a műhely közös alkotása. (6. kép)

6. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara, 1903, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A Vasárnapi Ujság (sic.) 1900. február 11. számából (81. old.) ismerjük egy másik, arisztokratákat megörökítő összemásolt képét, amelyen az arisztokrata Park Klub estélyének szereplői láthatók. E műve az előző sokalakos képekhez hasonló színvonalú, harmonikus elrendezettségű, némileg mesterkélt, de biztos mesterségbeli tudást sugároz. 

Estély a Park Klubban, Strelisky Sándor/ Vasárnapi Ujság (sic.) 1900. február 11. sz. 81. old. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A képek összemásolása különböző módokon, színvonalon a 20. században tovább is zajlott. Nem beszélve a politikai okokból készített mindenféle összemásolásról, kivágásról, leragasztásról és egyéb manipulációkról, amik mind ahhoz vezettek, hogy meghamisították a fénykép lényegét, miszerint az a valóságot hűen, hitelesen visszaadó kép. Elég, ha csak a szolidan dolgozó fényképész kisiparosokra gondolunk, akik műtermükben többféle fóliát használtak, melyeken különféle háttér-elemek voltak, majd a műteremben levett kép negatívját a kiválasztott fóliára másolva kapta meg fényképét a megrendelő. És most csak az analóg fényképek világában jártunk – Strelisky Sándor ürügyén –, a digitális világ még ennél több „meghamisításra” képes.

Jegyzetek
1. Lőwinger Mór: A fényképészet az ezredéves orsz. kiállításon = Fényképészeti Értesítő 1896. november 1. 21. sz. 326. old.
2. Platinotypiák = Magyar Fényképészek Lapja 1897. június I.évf. 6. sz. 161.old.