Vizuál

Amikor Velence aranytenyéren hordoz

2015.05.13. 07:00
Ajánlom
Olaszország, és tán a világ egyik legkülönösebb városa is Velence: a tengervízbe karistolt városban minden utcasarok alkalmas a legromantikusabb leánykérésre, ahol az ötszáz éves épületek utolsó lépcsői a vízbe vezetnek, gondolák andalognak szelfi-botos párokkal és vízitaxik húznak sós fehér habot a teregetett ruháktól illatozó sikátorok alá. Velence az év minden szakában a turisták Mekkája, de még a nyüzsgő karneváli fergeteget is képes lepipálni a város kérdés nélkül leginkább nagyszabású eseménye, a Biennále. Megjártuk, meghajóztuk, megnéztük és habár mindent nem tudunk elmesélni, azért adunk belőle egy bőre szabott tortaszeletet. MAGAZIN

Több mint száz éve tartanak már Velencében építészeti és képzőművészeti biennálékat, a hagyomány pedig nemhogy unalmassá vagy avíttá tenné a tavasztól őszig tartó művészeti eseményt, éppen ellenkezőleg: évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz a globális összművészeti megmozdulás. A megnyitó napján az érdeklődés és az izgalom a tetőfokára hágott: a Giardini park ősfái, szecessziós épületei, régi szökőkútjai és hosszú parkjai mind a Biennále szolgálatába álltak. A vízi közlekedés minden eszköze megtelt az Arsenale és a Giardini területére tengeren igyekvő művészetrajongókkal: az egy vaporettóra jutó múzeumigazgatók és művészek száma enyhén szólva is igen nagy volt.

Az ember nem is tudta hova kapni a fejét ebben a hatalmas kavalkádban: folyamatosan nyíló pavilonok, beszédek, performanszok - és persze maguk a kiállítások, jóval tovább mint ameddig a szem ellát. Az idei év képzőművészeti biennáléjának a témája a világ jövője volt, amelyet minden ország nagyon sajátos szemszögből, az alapelgondolástól távolabb rugaszkodva interpretált.

A magyar pavilon megnyitója után, ahol Cseke Szilárd Fenntartható identitások című munkáját láthattuk, azonnal belefutottunk a szerb pavilon nyitóeseményébe: a robusztus fehér épület előtt tizenötféle kézműves sört adtak a művészeten kívül ízletes földi malátajavakra is szomjas közönségnek. Mielőtt beléptünk volna a Jugoslavia feliratú pavilonba, épp arról diskuráltunk, vajon a meg nem változtatott pavilonnév esetleg része lesz-e a jövő- és identitáskereső koncepciónak. És lőn: a szerb pavilon látványos kiállítása, a The United Dead Nations már megdőlt hatalmakat és birodalmakat dolgozott fel. Az Oszmán Birodalomtól kezdve az Osztrák-Magyar Monarchián át vagy tizenötféle megbukott birodalmat látunk mocskos, összegyűrt zászlókupacokon keresztül; azon nemzetek lobogói fekszenek a földön, amelyeket egybeolvasztott az adott uralom. Így láthattuk több helyen is a megtépázott magyar zászlót. A nonfiguratív foltokkal színesre festett földön rongyolódó zászlókupacok figyelmeztető üzenetet hordoznak: a már megbukott uniók bemutatásán át Ivan Grubanov erősen megkérdőjelezi a modern szövetségek legitimitását is.

A japán pavilonban Chiharu Shiota egyedülálló látványvilággal büszkélkedő projektjét, a The Key in the Handet csodálhatjuk meg. Végeláthatatlan kulcserdő függ a fejünk fölött vörös madzagok felhőgomolyagjaival átfűzve, benne két nagy csónakkal. A világ minden tájáról összegyűjtött, különböző kulcsok mágikus sokasága kivételes atmoszférát teremt: egyszerre szólít emlékezésre és emlékeztet arra, hogy mind össze vagyunk kötve - de egyiket sem vakolókanállal nyomja a szánkba, hanem meghitt meditálásra késztet.

Nem így az orosz pavilon, ahol már-már sértő egyértelműséggel jelenítik meg a háborút és a gonoszt: Irina Nakhova szobaméretű katonai sisakja, amiben egy-egy ablak méretű szempár mozog jobbra-balra, nagyon egyértelmű alkotás, nem kell sok interpretációs lehetőséget keresnünk.

A brazil pavilon börtönbe zárt fiatalok folyamatosan vetített videójával kezdődik, majd színes, áttört falakban folytatódik, ahol egy tévére csöpög a víz. Az alapvetően vidám falak áttörve, megrepedve állnak, a látogatónak a végén nem is kényelmes folyosón, hanem a kitört lyukakon kell eljutnia a legutolsó terembe, ahol pedig nem vár más, csak téglatörmelék és az elmúlás képe.

Céleste Boursier-Mougenot a francia pavilonban érdekes installációt állított fel: egy kinetikus erdőt, aminek hangja és fénye van, azonban egyvalamije nincs: erdeje. Egy szikár fa áll a tér közepén, gyökerével együtt egy földlabdában. A többi teremben pedig semmi(ttevés): elsőre betonnak kinéző, de igazából hihetetlenül kényelmes szivacslépcsőkre le lehet dőlni és akaratlanul is lecsukódó szemmel hallgatni a fák zenéjét. Szó szerint ugyanis Boursier-Mougenot erdeje a Giardini fáinak hangját és a hely fényeit adja vissza az installációban. A 'Rêvolutions' nevet viselő tárlat megnyugtató oázis, amelyben egyszerre relaxálhatunk csöndesen vagy reflektálhatunk a tárlat falevélsusogással feltett, környezettudatosságra vonatkozó kérdéseire.

De nem csupán a Biennále programjai miatt érdemes Velencébe látogatni ilyentájt: az egész városban úgy sorra nyílnak a kiállítások. Medici-korabeli, egész évben zárva tartó paloták nyitják meg kapuikat a Biennále uszályán, hogy mind több művészi édességeket adjanak az érdeklődőknek.

A European Cultural Centre lehengerlő tárlatot rendezett be a közvetlenül a Sóhajok hídja mellett tornyosuló Palazzo Bemboban. Több mint harminc teremben láthatunk műveket a világ minden tájáról: éjszakai gyémántcsillogásban pompázó varázserdőt ősi istenekkel egy dél-koreai művésztől, holland művésznő túlontúl élethű disznófej-trófeáit halott sellővel vagy épp ég-telen sötétségben végtelennek tetsző tükörtereket, tintával töltött papírkötegeket a könyvgyártás modern mementóiként és maori harcosok bámulatosan szépre tetovált testét, hogy csak néhányat emeljünk ki. De belefutottunk egy moha-sziget kiállítás megnyitóba is, élő performanszokba és természetesen végiglátogattuk az Arsenale irdatlan oszlopcsarnokai közt berendezett kiállításmaratont is.

A Biennálét és Velencét még egy lexikonnyi cikkben is képtelenség lenne összefoglalni, így mi sem próbálkozunk ezzel. A fenti keresztmetszettel igyekeztünk kedvet csinálni az őszig tartó eseményhez. A nemzetközi nyüzsgés, az összművészeti eseményfarsang és persze maga Velence "velencesége" mind-mind olyan faktorok, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az ember egy percre is unatkozzon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál beethoven

Teljesen megújul a bonni Beethoven-ház

Bezár február végén a bonni Beethoven-ház, hogy teljesen megújult tárlattal nyisson ki újra decemberre, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kezdetére.
Vizuál ajánló

Aki a kaposvári katonaélményeiből csinált karriert New Yorkban – Halász András

A művész neve mára legendává vált, elsősorban azért mert már a 70-es években az új képzőművész-generáció egyik meghatározó vezéralakja volt, művei pedig rangos magyar és nemzetközi múzeumi és magángyűjteményekben szerepelnek. A kiállításon kiemelkedik az 1983-ban készült, a személyi számítógépek korát megelőző, első computer-grafikai sorozatának a 2015-ben újragondolt, hatásos festményei.
Vizuál ajánló

Picassót vagy egy applikációt könnyebb restaurálni?

Ezen a héten nyílik a Ludwig Múzeum 30 éves fennállását ünneplő kiállítássorozat második, Eszközök című tárlata, amely az elmúlt 20 év médiaművészeti alkotásait mutatja be a múzeum gyűjteményéből.
Vizuál galéria

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Vizuál magazin

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.