Vizuál

Amikor Velence aranytenyéren hordoz

2015.05.13. 07:00
Ajánlom
Olaszország, és tán a világ egyik legkülönösebb városa is Velence: a tengervízbe karistolt városban minden utcasarok alkalmas a legromantikusabb leánykérésre, ahol az ötszáz éves épületek utolsó lépcsői a vízbe vezetnek, gondolák andalognak szelfi-botos párokkal és vízitaxik húznak sós fehér habot a teregetett ruháktól illatozó sikátorok alá. Velence az év minden szakában a turisták Mekkája, de még a nyüzsgő karneváli fergeteget is képes lepipálni a város kérdés nélkül leginkább nagyszabású eseménye, a Biennále. Megjártuk, meghajóztuk, megnéztük és habár mindent nem tudunk elmesélni, azért adunk belőle egy bőre szabott tortaszeletet. MAGAZIN

Több mint száz éve tartanak már Velencében építészeti és képzőművészeti biennálékat, a hagyomány pedig nemhogy unalmassá vagy avíttá tenné a tavasztól őszig tartó művészeti eseményt, éppen ellenkezőleg: évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz a globális összművészeti megmozdulás. A megnyitó napján az érdeklődés és az izgalom a tetőfokára hágott: a Giardini park ősfái, szecessziós épületei, régi szökőkútjai és hosszú parkjai mind a Biennále szolgálatába álltak. A vízi közlekedés minden eszköze megtelt az Arsenale és a Giardini területére tengeren igyekvő művészetrajongókkal: az egy vaporettóra jutó múzeumigazgatók és művészek száma enyhén szólva is igen nagy volt.

Az ember nem is tudta hova kapni a fejét ebben a hatalmas kavalkádban: folyamatosan nyíló pavilonok, beszédek, performanszok - és persze maguk a kiállítások, jóval tovább mint ameddig a szem ellát. Az idei év képzőművészeti biennáléjának a témája a világ jövője volt, amelyet minden ország nagyon sajátos szemszögből, az alapelgondolástól távolabb rugaszkodva interpretált.

A magyar pavilon megnyitója után, ahol Cseke Szilárd Fenntartható identitások című munkáját láthattuk, azonnal belefutottunk a szerb pavilon nyitóeseményébe: a robusztus fehér épület előtt tizenötféle kézműves sört adtak a művészeten kívül ízletes földi malátajavakra is szomjas közönségnek. Mielőtt beléptünk volna a Jugoslavia feliratú pavilonba, épp arról diskuráltunk, vajon a meg nem változtatott pavilonnév esetleg része lesz-e a jövő- és identitáskereső koncepciónak. És lőn: a szerb pavilon látványos kiállítása, a The United Dead Nations már megdőlt hatalmakat és birodalmakat dolgozott fel. Az Oszmán Birodalomtól kezdve az Osztrák-Magyar Monarchián át vagy tizenötféle megbukott birodalmat látunk mocskos, összegyűrt zászlókupacokon keresztül; azon nemzetek lobogói fekszenek a földön, amelyeket egybeolvasztott az adott uralom. Így láthattuk több helyen is a megtépázott magyar zászlót. A nonfiguratív foltokkal színesre festett földön rongyolódó zászlókupacok figyelmeztető üzenetet hordoznak: a már megbukott uniók bemutatásán át Ivan Grubanov erősen megkérdőjelezi a modern szövetségek legitimitását is.

A japán pavilonban Chiharu Shiota egyedülálló látványvilággal büszkélkedő projektjét, a The Key in the Handet csodálhatjuk meg. Végeláthatatlan kulcserdő függ a fejünk fölött vörös madzagok felhőgomolyagjaival átfűzve, benne két nagy csónakkal. A világ minden tájáról összegyűjtött, különböző kulcsok mágikus sokasága kivételes atmoszférát teremt: egyszerre szólít emlékezésre és emlékeztet arra, hogy mind össze vagyunk kötve - de egyiket sem vakolókanállal nyomja a szánkba, hanem meghitt meditálásra késztet.

Nem így az orosz pavilon, ahol már-már sértő egyértelműséggel jelenítik meg a háborút és a gonoszt: Irina Nakhova szobaméretű katonai sisakja, amiben egy-egy ablak méretű szempár mozog jobbra-balra, nagyon egyértelmű alkotás, nem kell sok interpretációs lehetőséget keresnünk.

A brazil pavilon börtönbe zárt fiatalok folyamatosan vetített videójával kezdődik, majd színes, áttört falakban folytatódik, ahol egy tévére csöpög a víz. Az alapvetően vidám falak áttörve, megrepedve állnak, a látogatónak a végén nem is kényelmes folyosón, hanem a kitört lyukakon kell eljutnia a legutolsó terembe, ahol pedig nem vár más, csak téglatörmelék és az elmúlás képe.

Céleste Boursier-Mougenot a francia pavilonban érdekes installációt állított fel: egy kinetikus erdőt, aminek hangja és fénye van, azonban egyvalamije nincs: erdeje. Egy szikár fa áll a tér közepén, gyökerével együtt egy földlabdában. A többi teremben pedig semmi(ttevés): elsőre betonnak kinéző, de igazából hihetetlenül kényelmes szivacslépcsőkre le lehet dőlni és akaratlanul is lecsukódó szemmel hallgatni a fák zenéjét. Szó szerint ugyanis Boursier-Mougenot erdeje a Giardini fáinak hangját és a hely fényeit adja vissza az installációban. A 'Rêvolutions' nevet viselő tárlat megnyugtató oázis, amelyben egyszerre relaxálhatunk csöndesen vagy reflektálhatunk a tárlat falevélsusogással feltett, környezettudatosságra vonatkozó kérdéseire.

De nem csupán a Biennále programjai miatt érdemes Velencébe látogatni ilyentájt: az egész városban úgy sorra nyílnak a kiállítások. Medici-korabeli, egész évben zárva tartó paloták nyitják meg kapuikat a Biennále uszályán, hogy mind több művészi édességeket adjanak az érdeklődőknek.

A European Cultural Centre lehengerlő tárlatot rendezett be a közvetlenül a Sóhajok hídja mellett tornyosuló Palazzo Bemboban. Több mint harminc teremben láthatunk műveket a világ minden tájáról: éjszakai gyémántcsillogásban pompázó varázserdőt ősi istenekkel egy dél-koreai művésztől, holland művésznő túlontúl élethű disznófej-trófeáit halott sellővel vagy épp ég-telen sötétségben végtelennek tetsző tükörtereket, tintával töltött papírkötegeket a könyvgyártás modern mementóiként és maori harcosok bámulatosan szépre tetovált testét, hogy csak néhányat emeljünk ki. De belefutottunk egy moha-sziget kiállítás megnyitóba is, élő performanszokba és természetesen végiglátogattuk az Arsenale irdatlan oszlopcsarnokai közt berendezett kiállításmaratont is.

A Biennálét és Velencét még egy lexikonnyi cikkben is képtelenség lenne összefoglalni, így mi sem próbálkozunk ezzel. A fenti keresztmetszettel igyekeztünk kedvet csinálni az őszig tartó eseményhez. A nemzetközi nyüzsgés, az összművészeti eseményfarsang és persze maga Velence "velencesége" mind-mind olyan faktorok, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az ember egy percre is unatkozzon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Vizuál galéria

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.