Vizuál

André Kertész előtt tiszteleg a Nemzeti Múzeum három kiállítása

2024.03.11. 14:55
Ajánlom
A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez 2024-ben március 23. és szeptember 22. között. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képekből válogatnak, sosem látott alkotásokat mutatnak be három helyszínen: Esztergomban a Balassa Múzeumban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Központban.

André Kertész 1925-ös párizsi emigrációja után többször is hazatért, több kiállítása is nyílt idehaza, szívesen idézte fel ifjúkori emlékeit, és nem sokkal halála előtt ajándékozott magyarországi fényképeiből Szigetbecsén egy, a nevét viselő Emlékmúzeum is létrejött.

A Nemzeti Múzeum kiállítássorozatának fókuszában ezúttal nem a visszaemlékező művész, hanem a Budapesten 1894. július 2-án született, sokáig még útját kereső fiatalember áll, aki a Teleki téren, majd a Népszínház utcában töltötte gyermekkorát, és sokat időzött szigetbecsei és tiszaszalkai rokonainál is, katonaként pedig bejárhatta az Osztrák-Magyar Monarchia szinte minden szegletét.

Szerelmek és szenvedélyek, életveszély és a hivatalnoklét unalma egyaránt osztályrésze volt. 31 évesen költözött Párizsba, de nem üres tarisznyával érkezett.

A sorozat ennek az indulásnak a hátterét fürkészi, és először tárja a látogatók elé.

2021-ben „André Kertész fotógyűjteményének” adásvételi szerződése összesen 1163 képről szólt, melynek döntő része 1925 előtt készült: 943 db kontaktkópia, 59 db nagyobb méretű vintázs, 151 db polaroidfotó, 9 személyes kép és egy kollázs.

A vásárlást követően a Nemzeti Múzeumban elvégezték a fotográfiák állapotfelmérését. A Történeti Fényképtár muzeológusa, Fisli Éva történész a fényképek nyilvántartásba vételével foglalkozott. Az elmúlt évtizedben többször is kutathatott a franciaországi Kertész-archívumban, és az ott megismert iratanyag segítette a Kertész ifjúkorával kapcsolatos pontatlanságok tisztázásában. Ez utóbbira vállalkozott mint a most induló kiállítássorozat kurátora.

Kerteszfoto2-144746.jpg

Csónakázó fiúk a Dunán, 1917. június 30. (Fotó/Forrás: Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

Fisli Éva így fogalmazott az új kiállítással kapcsolatban: „2024-ben érkezett el az idő, hogy a világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából a nagyközönségnek is bemutassuk az analóg fotográfia mesterének sosem látott képeit. Az első két kiállítás korai vintázskópiákat fog bemutatni.

Az igen különleges és értékes apró képekből néhány már szerepelt korábban kiállításon, mindeddig azonban nem tárult fel előttünk Kertész korai magyarországi éveinek gazdagsága.

Az eredetiben is megcsodálható korai kópiákat kortárs nagyítások és vetítések teszik többféleképpen élvezhetővé. A parányi képekből kibomló történetek pedig a magyar és külföldi közönség számára is újdonságnak számítanak. A kiállításainkban tehát a fiatal André Kertész nyomába szegődünk, amikor először Esztergomban és környékén készített, soha nem látott fotóiból válogatunk.”

Az André Kertész Esztergomban című tárlat március 23-ától lesz látható Esztergom legújabb kiállítóterében, a Balassa Múzeumban, a Nemzeti Múzeum tagintézményében, egészen június 23-ig.

Június 22. és szeptember 22. között pedig világpremier lesz a fotográfiában és Budapesten, Kertész/Kópiák címmel láthatnak az érdeklődők majd válogatást a fiatal Kertész ritkaságszámba menő képeiből. A Nemzeti Múzeum kiállítássorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban zárul, ahol 2024. július 2-től az idős Kertész polaroidjait tárják a közönség elé.

Fejléckép: Esztergom, télen, 1917 (fotó/forrás: Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

Egyetlen nyelve a fotográfia volt – André Kertész 125

Kapcsolódó

Egyetlen nyelve a fotográfia volt – André Kertész 125

A frontvonalról, katonaként örökítette meg az első világháborút, Párizsban művészeket, munkásokat, csavargókat fotózott, majd Amerikában hírességek otthonait. Felesége halála után nem mozdult ki a lakásból, de az ablakából még fényképezett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Április 18-án búcsúztatják Eötvös Pétert

A megemlékezésre a Budapest Music Centerben kerül sor, délután négy órai kezdéssel. Az eseményen Kurtág György, Káel Csaba és Kovács Géza mond búcsúbeszédet.
Klasszikus

„A zenét nem interpretálni, hanem megtestesíteni kell” – interjú Barbara Hannigannel

A kanadai születésű szoprán határokat feszegető produkcióval érkezik a Müpába, április 10-én este, a Bartók Tavasz fellépőjeként. A közelgő előadás mellett a magyar kortárs zenéhez fűződő kapcsolatáról is beszélgettünk vele.
Színház

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Klasszikus

Szimfonikus zsenik koncertje a BFZ-vel és a sztárkarmester Paavo Järvivel

Paavo Järvi édesapja elismert észt karmester volt, egykori szovjet nyaralójukban a kis Paavo időnként összefutott Sosztakoviccsal, Rosztropoviccsal, Arvo Pärttel, Hacsaturjánnal, vagy Emil Gilelsszel.
Színház

Új elnököt választott a Színházi Dolgozók Szakszervezete

A színházi szakmák országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezete jelentősen megújuláson esett át, miután az április 8-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Teljes KO

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy különösen csavaros nap eseményeit idézi fel, amely során ki akarták rúgni munkahelyéről. De vajon mi köze ehhez Kovács „Kokó” Istvánnak?
Vizuál hír

Mohos Márton és Erdős Dénes vehette át a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat fődíjait

A pályázat legjobb fényképeiből nyílt tárlatot június 2-ig láthatja a közönség a budapesti Robert Capa Központban. A díjátadón Balogh László fotóriporteri életműdíjat vehetett át.
Vizuál hír

Nyilvános a 2024-es Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramja – George Lucas tiszteletbeli Arany Pálmát kap

Mások mellett Francis Ford Coppola, Jórgosz Lánthimosz, Kirill Szerebrennyikov, David Cronenberg, Paul Schrader és Jacques Audiard is a világ legrangosabb szemléjén mutathatja be új filmjét.
Vizuál ajánló

Kortárs magyar designkiállítás nyílik Berlinben

A Collegium Hungaricum Berlin a Berlin Design Week 2024 keretében szervezett csoportos kiállításán a magyar designerek legfiatalabb nemzedékének alkotásaival ismerkedhet meg a közönség.
Vizuál ajánló

Klasszikus filmek celluloidról – új vetítéssorozat indul májusban

A Cinema Niche szervezésében új vetítéssorozat indul Celluloid Nights címmel május 5-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol 35 milliméteres filmszalagról láthatják a filmeket a nézők. Első alkalommal Terrence Malick háborús drámáját vetítik.