Vizuál

Angela Bassett is tiszteletbeli Oscar-díjat vehet át

2023.06.27. 13:10
Ajánlom
Az amerikai színésznő mellett Mel Brooks és Carol Littleton is tiszteletbeli Oscar-díjat kap, Michelle Satter pedig a Jean Hersholt Humanitárius díjat veheti át az amerikai filmakadémia döntése alapján.

A négy Oscar-szobrot a filmakadémia kormányzói testületének 14. díjátadó ünnepségén, november 18-án Los Angelesben adják át. A díjazottakat Janet Yang, a filmakadémia elnöke méltatta közleményben. Mint fogalmazott: több évtizedes pályafutása alatt Angela Bassett alakításaival új színészi mércét állított fel, Mel Brooks öröksége az egész szórakoztatóiparra maradandó hatást gyakorolt, Carol Littleton filmvágói karrierje példaadó értékű az utódok számára. Michelle Satter pedig, a független filmes közösség oszlopos tagjaként számos filmkészítő pályáját egyengette.

A tiszteletbeli Oscar-díjat kivételes életművek, a filmművészethez és filmtudományhoz való kivételes hozzájárulás, valamint a filmakadémiának tett kiemelkedő szolgálat elismerésére alapították.

Angela Bassett több mint negyven éve közkedvelt és elismert színésze Hollywoodnak, először 1993-ban jelölték Oscar-díjra a Tina című életrajzi drámáért, amelyben Tina Turnert játszotta, második jelölését pedig idén nyerte el a Fekete Párduc 2. című szuperhősfilmben nyújtott alakításáért.

MelBrooksApr10-131316.jpg

Mel Brooks (Fotó/Forrás: Angela George / Wikipedia)

A 96 éves, legendás rendező, producer, író, dalszerző és színész, Mel Brooks a televízióban kezdte pályafutását. Nevéhez olyan nagy sikerű produkciók fűződtek, mint a Producerek, amelynek forgatókönyvéért Oscar-díjat is kapott, vagy az Űrgolyhók, a Fényes nyergek és Az ifjú Frankenstein. Brooks egyike annak a 18 művésznek, aki megkapta az Emmy-, a Grammy-, az Oscar- és a Tony-díjat is.

Carol Littleton filmvágói karrierje csaknem öt évtizeden ível át. Egyetlen Oscar-jelölését Steven Spielberg E. T., a földönkívüli című filmjének vágásáért kapta, de ő volt a Silverado, A mandzsúriai jelölt és az Álomcsapda vágója is. Egy ideig ő képviselte a filmakadémia kormányzói testületében a vágókat, és a vágók céhének elnöki tisztét is betöltötte. Jelenleg is tagja az amerikai filmvágók igazgatótanácsának.

A Jean Hersholt Humanitárius díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik humanitárius tevékenységükkel növelik a filmipar tekintélyét.

Satter a Sundance Intézet Művészi Programjának alapító igazgatója, a független filmes alkotói közösség számos tagjának pályafutását támogatta több mint negyvenéves pályafutása alatt. Emellett ő vezette a Sundance Intézet ázsiai, európai, indiai, latin-amerikai és közel-keleti nemzetközi kezdeményezéseit is, továbbá alapítója és gondozója a Sundance Collabnak, egy globális digitális filmes közösségnek és oktatási platformnak.

Fejléckép: Bill Cobbs és Angela Bassett a Napfényes Florida című filmben (forrás: PORT.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Vizuál hír

Novemberben érkezik Jórgosz Lánthimosz új filmje, a főszereplő ismét Emma Stone

A görög rendező Bugonia című rendezése egy 2003-as dél-koreak sci-fi vígjáték sajátos feldolgozása lesz. Emma Stone mellett Jesse Plemons és Alicia Silverstone is újra együtt dolgozott Lánthimosszal. 
Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.