Vizuál

Anish Kapoort a világ legcsillogóbb csillámporától is eltiltották

2016.12.26. 13:28
Ajánlom
Tovább folytatódik az adok-kapok a művészvilágban. Úgy látszik, Stuart Semple lelkébe nagyon belegázolt Anish Kapoor, mert a legpinkebb pinktől való eltiltása után most újabb kitolást talált ki a világ legfeketébb feketéjét levédető képzőművész kifigurázására - írja a news.artnet.com.

Az indiai származású brit képzőművész, Anish Kapoor márciusban levédette a világ legfeketébb feketéjét, aminek következtében ő lett az egyetlen képzőművész, aki használhatja ezt a színt.

csillam

csillam (Fotó/Forrás: Budaker Judit)

Ahogy azt már korábban megírtuk,  egy brit képzőművész, Stuart Semple ezen annyira kiakadt, hogy megalkotta a világ legpinkebb pinkjét, amelyet bárki bármilyen célra szabadon használhat, Anish Kapoort kivéve. Neki megtiltotta. Ha például valaki a neten rendel az említett színpigmentből, egy űrlapon külön nyilatkoznia kell, hogy nem ő Anish Kapoor.

De Semple-nek úgy látszik, ez sem volt elég. Megalkotta a világ legcsillogóbb csillámporát, aminek használatától szintén eltiltotta Kapoort. A csillogó por 99,8 százalékos tisztaságú, és nagyobb, változatosabb kristályokból áll, mint a normál gyémántpor, ami még inkább csillogóbbá teszi.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Vizuál ajánló

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.