Vizuál

Anish Kapoort eltiltották a világ legpinkebb pinkjének használatától

2016.11.21. 08:13
Ajánlom
Anish Kapoor többeknél kihúzta a gyufát, amikor idén a képzőművészek körében kizárólagos jogot kapott arra, hogy használja a világ legfeketébb feketéjét. Egy brit képzőművész most visszavágott - írta meg a thecreatorsproject.vice.com.

A brit NanoSystem fejlesztette ki a vantablack nevű színt - eredetileg katonai is tudományos célokra. Kapoor azonban résen volt, és felvette a kapcsolatot a céggel, akik a képzőművészek közül egyedül Kapoornak engedélyezték az új szín használatát. A világ legfeketébb feketéje a látható fény 99,96 százalékát képes elnyelni.

Nem hagyhatta ezt annyiban Stuart Semple brit képzőművész, akinek komoly ellenérzései vannak Kapoorral szemben emiatt; szerinte nem igazságos, hogy csak ő használhatja műveihez a világ legfeketébb feketéjét. Kifejlesztett hát egy saját márkájú pink színt, melyet – nemes egyszerűséggel - PINKnek nevezett el. De nem ám akármilyen pinkről van szó; ez ugyanis a világ legpinkebb pink pigmentje, amely a világon mindenki számára hozzáférhető és használható – kivéve Anish Kapoort.

„Amikor először hallottam arról, hogy Anish kizárólagos jogot kapott a legfeketébb fekete használatára, igazán csalódott voltam. Szerettem volna kísérletezni vele saját munkáimon, és ismerek több másik képzőművészt is, akik szintén akarták volna használni. Kicsinyes húzás, és szembemegy a legtöbb művész szándékával, akik nagylelkűen megosztják műveiket a közönséggel. Úgy gondoltam, jó visszavágás lenne, ha csinálnék egy festéket, ami mindenki számára elérhető és használható lenne, kivéve őt. Most belekóstolhat abba, amit ő maga főzött ki.”

Ha Ön is használná az ominózus pink színt, 4 fontért beszerezheti a culturehustle.com oldalon, melyért 50 gramm pink pigmentport kap. Ezért csak annyit kell tennie, hogy ír egy nyilatkozatot, mely szerint ön nem Anish Kapoor, és nem fogja megosztani a port Anish Kapoorral, és legjobb tudomása szerint nem jut a por Anish Kapoor kezébe. Arra a kérdésre, hogy miért pont a pinket választotta, Semple azt válaszolta, hogy általában élénk, vibráló színeket használ műveihez, ezért azt gondolta, ez a legjobb, amit megoszthat az emberekkel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 különleges eset, amikor Fischer Iván nem „csak” vezényelt

Hetvenedik születésnapját ünnepli Fischer Iván. Egyik legelismertebb muzsikusunknak lenne is mivel hetvenkednie. Legfőbb büszkesége, a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ő pedig nem egyszerűen karmester: operát rendez és ír, közösségi koncerteket szervez, fontos ügyekben hallatja a hangját.
Könyv

„Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet” – 100 éve született Mészöly Miklós

1921. január 19-én született a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású írója, Mészöly Miklós. Életműve gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják, de több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet is fűződik a nevéhez.
Színház

Herczeg Tamás leköszön a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről

Harangozó Gyula művészeti igazgató szintén elköszön a Fesztivál vezetésétől.
Színház

Független alkotóműhelyt hoz létre az SZFE polgársága

A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hoztak létre, melynek elsődleges célja demokratikus keretek közé menteni az egyetem 155 éves szellemiségét.
Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Régi magyar némafilmek zenei aláfestéséhez hirdettek pályázatot

Némafilmhez filmzenét! címmel indít pályázatot a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet. A jelentkezési határidő: 2021. március 31. éjfél.
Vizuál hír

A-kategóriás filmfesztiválon debütál a magyar elsőfilmes drámája

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét. Az elsőfilmesek versenyében szereplő alkotás India után 2021 tavaszán Magyarországon is látható lesz a Budapest Film forgalmazásában.
Vizuál hír

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Vizuál galéria

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Vizuál filmzene

Megjelent Mundruczó Kornél filmjének eredeti filmzenéje

Neves hollywoodi komponista írt zenét a Pieces of a Woman című filmhez, de nem csak eredeti filmzene, hanem Sigur Rós és Duke Ellington is szerepel Mundruczó első angol nyelven forgatott mozijában.