Amerikai álom, olcsón – ezt a címet adtam két évvel ezelőtt Sean Baker előző filmjéről írt kritikámnak, és most, legújabb alkotásához, az Anorához ugyancsak elég lett volna annyit írnom kissé hanyagul: Amerikai álom, drágán. A rendező filmjeiben előszeretettel teszi meg központi témájául az amerikai álom fogalmát, amely felfogásában persze sohasem több, mint veszélyes illúzió, délibáb, amely egyfajta reménypótlékként lebeg azok szeme előtt, akiknek valójában vajmi kevés okuk volna reménykedni bármiben is.

Kapcsolódó

Amerikai álom, olcsón

Nézőként szeretnénk együttérezni a Vörös rakéta főszereplőjével, vágyunk rá, hogy végre helyesen cselekedjen, hogy kiderüljön, nem rossz ő, csak a rendszer áldozata. De erről szó sincs: ő bizony a rendszer mellékterméke, az amerikai álom félreértelmezője.

Baker filmjei ennélfogva erősen szociálisak is, a fókuszában gyakran a társadalom nehéz sorsú rétegei állnak, és bizonyos tekintetben így van ez az Anorában is, mivel a főhőse egy viszonylagos anyagi jólétben élő szexmunkás. Bár a történet a gazdagok fényűző világában játszódik, valójában a kizsákmányolásról szól, még látványosabban, mint a Vörös rakétában. Míg a rendező előző alkotásában a csillagos-sávos lobogót ábrázoló papírba tekert marihuánás cigaretták szimbolizálták az amerikai álmot, új filmjében ez egy orosz oligarchacsemete képében jelenik meg előttünk.

A fiatal Anora (Mikey Madison), vagy jobban mondva, Ani – a történetben ugyanis csaknem végig így nevezik – egy brooklyni sztriptízbárban keresi a kenyerét. A klubban egy este arra kérik, szórakoztassa el az egyik orosz vendéget, a lány szülei ugyanis Oroszországból emigráltak az Egyesült Államokba, így ha kissé nehézkesen is, de beszéli a nyelvet. Az este olyan jól sikerül, hogy másnap Ivan (Mark Eydelshteyn) elhívja magához luxusvillájába, de az alkalmi légyottból végül is egy egyhetes luxustombolás kerekedik, drogokkal és eszeveszett partikkal.

Anora úgy érzi, megfogta az Isten lábát, otthagyja állását, és felkészül a luxusfeleségek fényűző életére – ám álmai hamarosan összetörnek, Ivan Oroszországban élő szülei ugyanis tudomást szereznek a történtekről, és úgy döntenek, New Yorkba utaznak, hogy véget vessenek a házasságnak.

Jelenet az Anora című filmből (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film)

Sean Baker előszeretettel tesz meg főszereplőknek olyan karaktereket, akik első ránézésre nem igazán szimpatikusak a nézőknek. Anora, bár öntudatos és erős személyiség, ugyanakkor kissé együgyűnek is látszik, ráadásul a történet elején gátlástalanul megcsapolja Ivan bankszámláját: szó szerint egy pénzeszsákhoz megy hozzá, és ennek még örül is – számára ez a megvalósult álom. Nincs itt szó sem szerelemről, sem semmiféle magasztos érzésekről: amit látunk, az egy puszta üzlet, amellyel mindkét fél jól jár. Ivan persze semmivel sem jobb nála, nem jut eszembe jobb példa a filmtörténelemből, amikor egy karakterben ilyen remekül összpontosult volna az elkényeztetett milliárdoscsemeték nemtörődömsége és butasága.

A cselekmény körülbelül felénél éles váltás történik a filmben. Miután a szülők elindulnak az Egyesült Államokba, három, Amerikában élő beosztottjukat küldik el a fiúhoz: Igort (Yura Borisov), egy szótlan keményfiút, Garnickot (Vache Tovmasyan), egy nem éppen szótlan, cserébe nem is kemény férfit, majd végül Torost (Karren Karagulian), egy papot, aki a szülők afféle kinyújtott jobbkeze. A feladatuk pedig az, hogy kipenderítsék a házból Anorát, ám arról mit sem sejtenek, hogy a lánynak fogai, körmei vannak, meg erős harci szelleme. Amíg meggyűlik a bajuk az újdonsült arával, Ivan elmenekül, és eltűnik a brooklyni forgatagban. Anora a nap hátralevő részében négyesben marad a három férfival, akik arról igyekeznek meggyőzni őt, hogy jobban jár, ha egyetlen zokszó nélkül aláírja a válási papírokat. Anora azonban hajthatatlan. Nem marad hát más hátra, mint hogy elinduljanak, és megkeressék Ivant.

aki ugye nem más, mint Ivan – merthogy mindannyiuk jövője attól függ, sikerül-e megtalálni a fiút.

Jelenet az Anora című filmből (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film)

A felszínen látszólag csak egy izgalmas sztorit nézünk egy escort lányról és egy milliárdosról, meg az orosz család ügyefogyott csicskásairól, de valójában ebbe a történetbe egy totális rendszerkritika van belekódolva. A forgatókönyvet is jegyző Sean Baker legnagyobb érdeme egyértelműen az, hogy képes a mondanivalóját mindvégig a realizmus keretei közé szorítani, ami elősorban a dialógusain keresztül valósul meg: még azokban a jelenetekben is, ahol tulajdonképpen nem történik más, mint hogy két ember dühöngve-káromkodva ordibál egymással, megdöbbentően sok lélektani mélység van. Mindemellett nagyszerűen egyensúlyoz a tragikum és a komikum határán,

A történet kétségkívül legszebb eleme az, ahogy Anora és „elrablói” közt lassacskán kialakul valamiféle szimpátia, sőt, Igor még mélyebb érzéseket is táplálni kezd a lány iránt. Mert minél tovább figyeljük ezt a furcsa négyest, annál inkább átlátjuk, hogy Baker megint csak a megalázottakról és megszomorítottakról gyártott nekünk filmet, hiszen Anora, Igor, Garnick és Toros valójában sorstársak: jelen esetben egy orosz család szórakozásának és érdekeinek az eszközei. Parasztok a sakktáblán.

Hiába szeretne Ani lenni, valójában Anora marad – és nem veszi észre, hogy ez utóbbi az értékesebb, az igazabb énje.

Az amerikai álomról tehát ezúttal is kiderül, hogy hazugság, legalábbis azok számára, akik rászorulnának. Az amerikai álom csak a pénzes emberek számára elérhető, és nem jelent többet annál, mint hogy gátlástalanul áthághatnak bármilyen erkölcsi vagy adott esetben bizonyos jogi határokat is, a valódi következményeket ugyanis úgysem ők szenvedik el. A helyzet fonákja természetesen az, hogy ebben a történetben mindezt bevándorlók és egy átmenetileg ott tartózkodó orosz fiú példáján keresztül láthatjuk, ami talán jelzi, ez nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon így működik.

Ez a tanulság pedig egy egészen szívszorító, mesteri zárójelenetben csúcsosodik ki. Csupán ezért a néhány percért, a nagyszerű írói teljesítmény megkoronázásáért érdemes végignézni ezt a filmet.

Jelenet az Anora című filmből (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film)

Mikey Madison mindenképpen jó eséllyel pályázhat a legjobb női főszereplő kategóriájában a jövő évi Oscaron. Anora karakterét főként az ellentmondások hangsúlyozásával kelti életre: egyszerre öntudatos és törékeny, harcias és gyengéd, elmés és felszínes. Egy látszatvilág látszatterméke, gesztusai és arcának finom rezzenései mögött azonban mégis felfedezhető az a sebzett gyermek, aki nincs tisztában a saját értékeivel. A több mint kétórás játékidő egésze alatt mindvégig magas feszültségen izzik, az emberi érzelmek széles skáláját járja be, energiája pedig túlzás nélkül feltölti a mozivásznat. Érdemes megjegyeznünk a nevét. 

Bizonyos értelemben nem meglepő, hogy Baker filmje idén tavasszal elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban – legfeljebb annak fényében az, hogy a fesztiválon általában sokkal nagyobb eséllyel indulnak olyan, határokat feszegető produkciók, mint például A szer, amely „csak” forgatókönyvírói elismerést kapott. Az Anora sikeréhez hozzájárulhat az is, hogy a rendező mindvégig az arany középúton maradt. Filmje egy kissé művészfilm is, de elsősorban a széles tömegekhez szól. Drámának talán túlzottan vulgáris és humoros, fekete komédiának ugyanakkor mégiscsak rendkívül fajsúlyos. Fájdalmasan szép, szórakoztató történet, amire érdemes lesz emlékezni 2024-ből.  

Fejléckép: Jelenet az Anora című filmből (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film)