Vizuál

Antal Nimród tart kurzust a Freeszfe-n

2022.11.08. 09:30
Ajánlom
Hogyan építsünk fel egy jelenetet? Hogyan kommunikáljunk a forgatás során a stábbal és a munkatársakkal? – egyebek közt erre ad választ a Kontroll és A viszkis rendezője novemberi kurzusán.

November 14. és 18. között minden délelőtt 10-től 13 óráig ingyenes kurzust tart a Freeszfe vendégeként Antal Nimród. A filmrendező – akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a Kontroll, a Predators, A viszkis, a Servant vagy épp a Stranger Things – személyes hangvételű műhelyében beavatja a résztvevőket, hogy miként épít fel egy jelenetet, hogyan kommunikál a stábbal és a munkatárakkal, egyúttal pedig visszajelzést is ad a résztvevőknek a gyakorlati feladatokra.

A szervezet minden érdeklődőt vár, aki filmezéssel foglalkozik, vagy szeretne foglalkozni. Hangsúlyozták azonban, túljelentkezés esetén előnyt élveznek azok, akiknek nagyobb tapasztalatuk van.

Jelentkezni ezen a linken lehet november 8-án 15 óráig.

Antal Nimród 2013-ban (Fotó/Forrás: Gary Miller/FilmMagic/Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Mese életről, halálról és a barátságról – tíz év után jelentkezik új filmmel a legendás Mijazaki Hajao

Január 4-től láthatja a közönség a hazai mozikban a japán anime kultikus alakjának legújabb, önéletrajzi ihletésű filmjét. A fiú és a szürke gém című film főhőse egy olyan világba keveredik, ahol megszűnik a halál. 
Vizuál ajánló

Ismerje meg közelebbről Gustav Klimt leghíresebb festményét!

December 14-től látható a hazai művészmozikban az Exhibition on Screen művészeti dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódja, amelyből Gustav Klimt leghíresebb, A csók című festményét ismerhetjük meg közelebbről.
Vizuál gyász

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Vizuál gyász

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál hír