Vizuál

Arcok - 20 év Szigetfotó

2012.08.12. 07:07
Ajánlom
Nem a Diákszigetből monstre fesztivállá nőtt rendezvény terebélyesedése érdekli a fotós Benkő Imrét. Inkább az a valami, ami kezdettől konstans: ez lenne a Sziget-érzés. Vass Norbert kritikája a Mai Manóban szeptember 9-ig látható húsz évnyi fesztiválarcról - így, a végére.

Szimplán csak besétál. A Duna fölött, a hídon - rituális előhangot kanyarítva évi fotóesszéjéhez - elsőnek saját tenyerét, karszalagját, gyűrűjét fényképezi le. Nyakában húsz esztendeje ugyanolyan típusú gép lóg. Csendesen szemlélődik, könnyedén lépdel. Alkonyatkor aztán elérkezik az ő ideje. A szórt fényben koncentrált figyelemmel járja a színpadok környékét. Bakancsokra, bőrkabátokra, kialvatlan-álmodozó fesztivál-szempárokra, elmosódott sminkekre fókuszál. Arcokra les, hisz az arcokra írt történetek foglalkoztatják.

A Balázs Béla-díjas, két ízben World Press Photo aranyérmes, Magyar Fotográfia Nagydíjjal kitüntetett Benkő Imrének 2002-ben jelent meg a Sziget első tíz évét dokumentáló Arcok című albuma. Idén a Sziget Múzeumi negyedében, a Mai Manó Ház sátrában ennek anyagából készült ízelítő a fesztiválozók számára. Ám Benkő a legutóbbi tíz fesztivált is végigfotózta. A második dekád felvételeiből készült válogatást a Mai Manó Galériában állították ki. Alábbi sorok ez utóbbi tárlatot kívánják bemutatni.

Azzal tehát, hogy a Sziget második évtizedének portréiról szól ez írás, látszólag fél-arcél készül. Csakhogy úgy hiszem, bármelyik részt tükröznénk is a tengelyére, közel azonos végeredményhez jutnánk. Az anyag erejét dicséri, hogy szinte beazonosíthatatlan, melyik fotó mikor készült. A húsz év képei így egy hangulatában és színvonalában is egységes - és egyre bővülő - elbeszéléssé állnak össze, amelynek epizódjai voltaképpen gond nélkül felcserélhetőek volnának. Benkőt ugyanis nem az „egy hét együttlét" Diákszigetéből monstre fesztivállá felnőtt rendezvény terebélyesedése érdekli, hanem valami, ami kezdettől konstans. A Sziget-érzés.

Igaz, eltűntek a hőskor fej köré glóriát rajzoló hálózsákjai, s az akkord-ütközetek harctéri halottaiként a réten pokrócba, melegítőbe burkolózók is a múlt ködébe vesznek már. Az egyik mostanában készült képen látható beesett arcú, lófarokba kötött sörényű ifjú ellenálló viszont érkezhetett volna akár egy Neurotic-koncertről, de könnyű szerrel elvegyülhetne a Benkő által ugyancsak megörökített, a nyolcvanas évek elején duhajkodó tabáni vagányok között is. A fotós ugyanis nem az öltözék- vagy testékszer-divat változását dokumentálja, archívumába ehelyett archetipikus fesztiválarcok kerülnek. A fejkendős léggitározó, a kedvencével együtt-üvöltő, a békés sörkortyolgató, a magát extázisba táncoló és a földbe gyökerezett lábbal, lenyűgözve bámuló. A zenét ünnepként megélő, illetve a koncert után fáradtan lerogyó. Szóval a mindenkori Szigetelő.   

Mert Benkőnél a Sziget főhőse egyértelműen a fesztivállátogató. Érte van headliner, lángos és sörcsap. Találgathatjuk persze, hogy az emelvényen ki zenél éppen. A sűrű feketébe bújt, ezüsttől nehéz csuklójú, trendből morcos vámpírlányok például alighanem egy belező-metál banda hangolását hallgathatják. A szögecses övet hordó mohikánfrizurás, antikapitalista lókötők pedig minden valószínűség szerint dallamos punkzenére, könnyed pogóra várnak. Még izgalmasabb kérdés, kiket nézne meg legszívesebben a pizsamába és tornacsukába öltözött két dandy, vagy ki lehet a bálvány, akire aléltan bambul egy bikini felsős lány. De bármennyire birizgálja is fantáziánkat, a zenész nem látszik a képeken. Kilétét illetően legfeljebb csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Bár egy-egy fotó láttán óhatatlanul akkordok csendülnek fel a fejünkben, s olykor a lábunk is a közönséggel dobol, ilyenkor képzeletünk játssza a taktusokat. Benkő arcképcsarnokának háttérzenéje szólal meg bennünk - a fotós a színpadtól a tánctér felé fordul, a rajongóra figyel, hőse a publikum.

A Benkő által - más sorozataiban is - előszeretettel alkalmazott alsó perspektíva, s a benne ezúttal megbújó finom irónia véleményem szerint ugyancsak a hőssé avatás érdekében tett gesztus. Benkő elvegyül az emberrengetegben és objektívével annak minden rezdülését leolvassa. Néhányan meglátják ugyan lencséjét, farkasszemet néznek a masinával, de a legtöbben ügyet sem vetnek rá. Dúdolnak, ugrálnak, mosolyognak tovább. A zenébe feledkeznek, a színpadra merednek. Láthatóan nem pózolnak. Őszinte, rajongó arcukat mutatják. Ezáltal Benkő - médiumként használva mintegy vonásaikat - a fesztivál történeteiről fogalmaz meg valami lényegit.

Hisz a megörökített arcok beszélnek. Érdekes összehasonlítani a fesztiválozók éteri nyugalmát a Benkő által 1994-ben, az ózdi kohászat felszámoló munkásgyűlésén - ugyancsak a tömeg közé hatolva - készített, az Acélváros című albumban látható fotón szereplők fáradt nyugtalanságával. A várakozás vibrálása közös. Csakúgy, mint az egy irányba meredő szempárok. Ám a Sziget kíváncsi szemei helyett Ózdon reménytelen, lemondó tekinteteket talál a kamera. A zenészeket váró, ujjongó, széles gesztusok az acélipari dolgozók zsebre vágott kezeivel, leengedett vállaival kerülnek kontrasztba. A szűk bőrkabátok itt is, ott is státuszszimbólumok végső soron. A Hajógyárin csoportképző signumok, az acélműben egy életforma végének tanúi.

Legát Tibor azt írja az Arcok album előszavában, túl könnyű préda, éppen ezért veszélyes üzem Sziget-sorozatot készíteni. Hiszen a fesztiválokról évről évre ránk zúduló színes kép-zuhatag  a felszínt kaparássza csupán. Benkő kerüli a hivalkodást azzal is, hogy fekete-fehérben nagyít. Nem elégszik meg továbbá egy-egy geg felmutatásával, ismerni és megismertetni vágyja a helyet, amely egy hétig város a városban.

Benkő fotói magától értetődő természetességgel kínálják a belehelyezkedés lehetőségét. Leírnak, de a képolvasás hangneméről magunk dönthetünk. Szó sincs egyértelmű kijelentésekről, a fényképeken inkább kérdések bujkálnak. Van úgy, hogy a megörökített szempárokkal közösen óhajtunk, vagy a rezgő hangszálakkal együtt legszívesebben mi is felkiáltanánk. Rajtunk áll, mennyire kerülünk közel a helyzetekhez. Benkő csak a hídon kísér át minket. Akkor lefotózza karját és attól fogva képes elfeledtetni a fényképezőgép jelenlétét. Magunkra hagy egy-egy taktussal, majd belénk karol és velünk jön egy újabb helyszínre. Kattint. Aztán szimplán csak kisétál.      

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál instagram

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Vizuál múzeumok éjszakája

Múzeumban eddig soha nem látott Munkácsy-kép Szegeden

Az Egy tál meleg leves című festmény egy magángyűjtemény része. Egyelőre csupán a Múzeumok Éjszakáján láthatja a közönség.
Vizuál kulisszatitkok

„Itt mindenki beavatott lesz”

Interjú Turnai Tímeával, a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményvezetőjével, a Kulisszatitkok, színház kívül-belül tárlat és programsorozat kurátorával.
Vizuál múzeumok éjszakája

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.