Vizuál

Arcok - 20 év Szigetfotó

2012.08.12. 07:07
Ajánlom
Nem a Diákszigetből monstre fesztivállá nőtt rendezvény terebélyesedése érdekli a fotós Benkő Imrét. Inkább az a valami, ami kezdettől konstans: ez lenne a Sziget-érzés. Vass Norbert kritikája a Mai Manóban szeptember 9-ig látható húsz évnyi fesztiválarcról - így, a végére.

Szimplán csak besétál. A Duna fölött, a hídon - rituális előhangot kanyarítva évi fotóesszéjéhez - elsőnek saját tenyerét, karszalagját, gyűrűjét fényképezi le. Nyakában húsz esztendeje ugyanolyan típusú gép lóg. Csendesen szemlélődik, könnyedén lépdel. Alkonyatkor aztán elérkezik az ő ideje. A szórt fényben koncentrált figyelemmel járja a színpadok környékét. Bakancsokra, bőrkabátokra, kialvatlan-álmodozó fesztivál-szempárokra, elmosódott sminkekre fókuszál. Arcokra les, hisz az arcokra írt történetek foglalkoztatják.

A Balázs Béla-díjas, két ízben World Press Photo aranyérmes, Magyar Fotográfia Nagydíjjal kitüntetett Benkő Imrének 2002-ben jelent meg a Sziget első tíz évét dokumentáló Arcok című albuma. Idén a Sziget Múzeumi negyedében, a Mai Manó Ház sátrában ennek anyagából készült ízelítő a fesztiválozók számára. Ám Benkő a legutóbbi tíz fesztivált is végigfotózta. A második dekád felvételeiből készült válogatást a Mai Manó Galériában állították ki. Alábbi sorok ez utóbbi tárlatot kívánják bemutatni.

Azzal tehát, hogy a Sziget második évtizedének portréiról szól ez írás, látszólag fél-arcél készül. Csakhogy úgy hiszem, bármelyik részt tükröznénk is a tengelyére, közel azonos végeredményhez jutnánk. Az anyag erejét dicséri, hogy szinte beazonosíthatatlan, melyik fotó mikor készült. A húsz év képei így egy hangulatában és színvonalában is egységes - és egyre bővülő - elbeszéléssé állnak össze, amelynek epizódjai voltaképpen gond nélkül felcserélhetőek volnának. Benkőt ugyanis nem az „egy hét együttlét" Diákszigetéből monstre fesztivállá felnőtt rendezvény terebélyesedése érdekli, hanem valami, ami kezdettől konstans. A Sziget-érzés.

Igaz, eltűntek a hőskor fej köré glóriát rajzoló hálózsákjai, s az akkord-ütközetek harctéri halottaiként a réten pokrócba, melegítőbe burkolózók is a múlt ködébe vesznek már. Az egyik mostanában készült képen látható beesett arcú, lófarokba kötött sörényű ifjú ellenálló viszont érkezhetett volna akár egy Neurotic-koncertről, de könnyű szerrel elvegyülhetne a Benkő által ugyancsak megörökített, a nyolcvanas évek elején duhajkodó tabáni vagányok között is. A fotós ugyanis nem az öltözék- vagy testékszer-divat változását dokumentálja, archívumába ehelyett archetipikus fesztiválarcok kerülnek. A fejkendős léggitározó, a kedvencével együtt-üvöltő, a békés sörkortyolgató, a magát extázisba táncoló és a földbe gyökerezett lábbal, lenyűgözve bámuló. A zenét ünnepként megélő, illetve a koncert után fáradtan lerogyó. Szóval a mindenkori Szigetelő.   

Mert Benkőnél a Sziget főhőse egyértelműen a fesztivállátogató. Érte van headliner, lángos és sörcsap. Találgathatjuk persze, hogy az emelvényen ki zenél éppen. A sűrű feketébe bújt, ezüsttől nehéz csuklójú, trendből morcos vámpírlányok például alighanem egy belező-metál banda hangolását hallgathatják. A szögecses övet hordó mohikánfrizurás, antikapitalista lókötők pedig minden valószínűség szerint dallamos punkzenére, könnyed pogóra várnak. Még izgalmasabb kérdés, kiket nézne meg legszívesebben a pizsamába és tornacsukába öltözött két dandy, vagy ki lehet a bálvány, akire aléltan bambul egy bikini felsős lány. De bármennyire birizgálja is fantáziánkat, a zenész nem látszik a képeken. Kilétét illetően legfeljebb csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Bár egy-egy fotó láttán óhatatlanul akkordok csendülnek fel a fejünkben, s olykor a lábunk is a közönséggel dobol, ilyenkor képzeletünk játssza a taktusokat. Benkő arcképcsarnokának háttérzenéje szólal meg bennünk - a fotós a színpadtól a tánctér felé fordul, a rajongóra figyel, hőse a publikum.

A Benkő által - más sorozataiban is - előszeretettel alkalmazott alsó perspektíva, s a benne ezúttal megbújó finom irónia véleményem szerint ugyancsak a hőssé avatás érdekében tett gesztus. Benkő elvegyül az emberrengetegben és objektívével annak minden rezdülését leolvassa. Néhányan meglátják ugyan lencséjét, farkasszemet néznek a masinával, de a legtöbben ügyet sem vetnek rá. Dúdolnak, ugrálnak, mosolyognak tovább. A zenébe feledkeznek, a színpadra merednek. Láthatóan nem pózolnak. Őszinte, rajongó arcukat mutatják. Ezáltal Benkő - médiumként használva mintegy vonásaikat - a fesztivál történeteiről fogalmaz meg valami lényegit.

Hisz a megörökített arcok beszélnek. Érdekes összehasonlítani a fesztiválozók éteri nyugalmát a Benkő által 1994-ben, az ózdi kohászat felszámoló munkásgyűlésén - ugyancsak a tömeg közé hatolva - készített, az Acélváros című albumban látható fotón szereplők fáradt nyugtalanságával. A várakozás vibrálása közös. Csakúgy, mint az egy irányba meredő szempárok. Ám a Sziget kíváncsi szemei helyett Ózdon reménytelen, lemondó tekinteteket talál a kamera. A zenészeket váró, ujjongó, széles gesztusok az acélipari dolgozók zsebre vágott kezeivel, leengedett vállaival kerülnek kontrasztba. A szűk bőrkabátok itt is, ott is státuszszimbólumok végső soron. A Hajógyárin csoportképző signumok, az acélműben egy életforma végének tanúi.

Legát Tibor azt írja az Arcok album előszavában, túl könnyű préda, éppen ezért veszélyes üzem Sziget-sorozatot készíteni. Hiszen a fesztiválokról évről évre ránk zúduló színes kép-zuhatag  a felszínt kaparássza csupán. Benkő kerüli a hivalkodást azzal is, hogy fekete-fehérben nagyít. Nem elégszik meg továbbá egy-egy geg felmutatásával, ismerni és megismertetni vágyja a helyet, amely egy hétig város a városban.

Benkő fotói magától értetődő természetességgel kínálják a belehelyezkedés lehetőségét. Leírnak, de a képolvasás hangneméről magunk dönthetünk. Szó sincs egyértelmű kijelentésekről, a fényképeken inkább kérdések bujkálnak. Van úgy, hogy a megörökített szempárokkal közösen óhajtunk, vagy a rezgő hangszálakkal együtt legszívesebben mi is felkiáltanánk. Rajtunk áll, mennyire kerülünk közel a helyzetekhez. Benkő csak a hídon kísér át minket. Akkor lefotózza karját és attól fogva képes elfeledtetni a fényképezőgép jelenlétét. Magunkra hagy egy-egy taktussal, majd belénk karol és velünk jön egy újabb helyszínre. Kattint. Aztán szimplán csak kisétál.      

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál tűz

Kimentették a Notre-Dame festményeit

Az utolsó festményeket, 15 darab 17. századi képet is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A Notre-Dame lángjai

Ezt az egészet igazándiból sosem akartam megírni, de most olyan helyzetet teremtett az élet, hogy egyszerűen muszáj! 1992 nyarát Párizsban hédereltem végig egy cimbimmel, és ez megváltoztatta az egész életemet. Előtte ugyanis szerelmes voltam, utána meg már nem. Miközben állítólag Párizs a szerelmesek városa. Hát, nekem sikerült ezt is inverzben lehozni!
Vizuál Cannes 2019

A nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik Cannes

Jim Jarmusch zombifilmjével nyílik a 72. cannes-i fesztivál május 14-én. Visszatér és versenybe száll az Arany Pálmáért Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Terrence Malick és a Dardenne fivérek is, a zsűri elnöke Alejandro González Inárritu lesz.
Vizuál fényképTár

Róbert bácsi – jótevő vagy csaló?

A nagylelkű adakozót mindenki csak így ismerte Budapesten: Róbert bácsi. A városhoz tartozó egyik jellegzetes figura volt ő. Hogy ki is ő valójában, az már a kortársaknak is komoly fejtörést okozott, sőt rendőrségi nyomozás is volt az ügyben..
Vizuál interjú

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel.