Vizuál

Ártatlanság Múzeuma Isztambulban

2012.05.14. 16:47
Ajánlom
Április végén nyílt meg az Orhan Pamuk Nobel-díjas török író azonos című regényéről elnevezett emlékház.

A nagyközönség április 28-tól látogathatja a házat, amely az intézmény honlapján olvasható tájékoztatás szerint "a könyv elolvasása nélkül is élvezhető, miként a könyv is élvezhető a múzeum megtekintése nélkül". Tavaly magyarul is megjelent könyvében a Nobel-díjas író egy beteljesületlen szerelem ürügyén örökíti meg Isztambul egy újabb arcát, regényének cselekményt saját fiatalságának időszakába helyezve. A múzeumban Orhan Pamuk fiatalkorának, a '70-es, '80-as éveknek a hétköznapi tárgyait, a 2008-as regényben fontos szerepet játszó, a szerző által személyesen összegyűjtött tárgyakat mutatják be a közönségnek, köztük buszjegyet, étkészletet, fotókat, újságokat, cigarettákat és konzervdobozt is.

A házat az író maga vásárolta és német építészek segítségével alakította át, alapítványok támogatásával. A Beyoglu negyedben álló négyemeletes múzeumnak (Masumiyet Müzesi) eredetileg már 2010-re el kellett volna készülnie, amikor Isztambul volt Európa egyik kulturális fővárosa.

Orhan Pamuk az első török íróként nyerte el 2006-ban az irodalmi Nobel-díjat. Az Ártatlanság Múzeumát magyarul az Ulpius-ház Kiadó jelentette meg 2011-ben. A regény 648. oldalán szerepel egy belépőjegy, amellyel a múzeum ingyen látogatható.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Vizuál premier

Szarajevóban és Velencében is versenyez magyar film 

Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének a 27. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Week programjában tartják a világpremierjét. 
Vizuál kiállítás

Jancsó Miklós acélbörtönben, Barcsay Jenő vaskarikában - Féner Tamás új portréi

Rendhagyó virtuális tárlatra invitál Féner Tamás fotóművész. A 34 új portré mellett történetek, anekdoták érzékeltetik a fotós és képein szereplők kapcsolatát: között lelkészt, szerzetest, rabbit, szociológust, történészt, írót, költőt, zeneszerzőt és bírót is találunk. 
Vizuál evolúció

A nemzetközi filmkritikusok nagy elismeréssel írnak az Evolúcióról

A tavalyi Oscar-jelölés után újra az amerikai szakma radarján Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró. Világszerte felfigyeltek, és elismerő kritikák méltatják a Cannes-ban bemutatott Evolúciót.
Vizuál hír

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.