Vizuál

Átadták a felújított szegedi zsinagógát

2017.09.04. 11:59
Ajánlom
A csaknem egy éve elkezdődött munkálatok során helyreállították többek közt a kupolás tornyos szerkezetű épület tetőszerkezetét, a külső homlokzatot és a Roth Miksa tervezte ólomüveg ablakokat. A felújítás részeként helyreállítják a zsinagóga bibliai növényeket bemutató kertjét is.

"Az igazi épületeknek, ahogy az embereknek is, lelke van, ezt ápolni kell" - mondta Jószéf Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövete, aki a zsinagóga belső rekonstrukciójának fontosságát hangsúlyozta. A diplomata szerint a szegedi zsinagóga nemcsak a zsidó közösség értéke, hanem az egész magyar építészet és kultúra számára kiemelt jelentőségű.

A fejújított szegedi zsinagóga 2017. szeptember 3-án az ünnepélyes átadása napján.

A fejújított szegedi zsinagóga 2017. szeptember 3-án az ünnepélyes átadása napján. (Fotó/Forrás: Rosta Tibor / MTI)

Sikerült a magyar zsidó történelem egy szakrális gyöngyszemét eredeti szépségében helyreállítani jelentette ki Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Az épület a magyar szecesszió remeke, Európa egyik legszebb zsinagógája - mondta az elnök, aki szintén 

reményét fejezte ki, hogy hamarosan a belső felújítás is elkezdődhet.

236 éve kapott letelepedési engedélyt az első zsidó ember Szegeden, néhány év alatt erős zsidó közösség alakult ki a városban, amely meghatározó hatással volt az iparosodásra, a kereskedelem fejlődésére, a polgárosodásra, az árvíz utáni újjáépítésre - idézte fel Botka László polgármester. "Értéket adtak a városnak és az utókornak, Szeged általuk is lett az, ami. Szeged nem felejtette el, mivel tartozik egykori zsidó polgárainak és mai utódaiknak." 

A mintegy egymilliárd forintos rekonstrukció a rendelkezésre álló forrásból az eredetileg tervezetnél nagyobb munka valósulhatott meg közölte Csongrád megye fejlesztési biztosi posztját betöltő B. Nagy László országgyűlési képviselő. Emellett a politikus támogatja az 1300 ember befogadására alkalmas, kiváló akusztikájú egyházi épület 1,2 milliárd forintra becsült költségű belső megújítását. 

A Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Lednitzky András elmondta, az épület külső rekonstrukciójának első lépéseként a Szegedi Zsinagógáért Alapítvány 50 millió forintos támogatásával a két tornyot újították fel. Ezt követően 950 millió forint támogatást kaptak a beruházásra.

A külső rekonstrukcióban megújult szegedi zsinagóga felújított ablakai.

A külső rekonstrukcióban megújult szegedi zsinagóga felújított ablakai. (Fotó/Forrás: Rosta Tibor / MTI)

A csaknem egy éve elkezdődött munkálatok során helyreállították a kupolás tornyos szerkezetű épület tetőszerkezetét, a külső homlokzatot, a kerítést, elvégezték a bádogosmunkákat, megszépültek az ólomüveg ablakok és ajtók, a tornyokba kerültek a szociális helyiségek. A felújítás részeként helyreállítják a zsinagóga bibliai növényeket bemutató kertjét is - sorolta.

A szegedi új zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el.

A monumentális, 48,5 méter magas mór-szecessziós stílusú épület Európa negyedik, Magyarország második legnagyobb zsinagógája.

Az épület üvegkupolája és a zsidó ünnepeket bemutató ólomüveg ablakok Roth Miksa alkotásai.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán. 
Vizuál ajánló

Év végén érkezik a magyar mozikba Justine Triet Arany Pálma-díjas filmje

A Mozinet a közeljövőben négy, a cannes-i filmfesztiválon bemutatott alkotást is elhoz Magyarországra, köztük a szemle idei fődíjas krimijét is. Mutatjuk, mikor láthatja a filmeket a hazai közönség.
Vizuál gyász

Elhunyt Kiss Imre régész, muzeológus

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója életének 68. évében hunyt el május 28-án. A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Vizuál ajánló

Keleti Ágnes portréfilmjével kezdődik a XV. kerület vetítéssorozata

A Kertmozi15 vetítései során a közönség az elmúlt évek magyar filmterméseiből láthat néhány remek alkotást a Csokonai Művelődési és Rendezvényház kertjében.
Vizuál ajánló

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.