Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

2020.09.28. 10:10
Ajánlom
Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!

Mint minden rendes filmőrült, én is legalább annyira várom a moziban a film előtti előzeteseket, mint magát a filmet, amire beülök. A trailerek sokat tudnak hozzátenni vagy elvenni egy film nézettségéhez, utóbbit például azzal, ha rosszul pozícionálja a mozit, vagyis nem ahhoz a közönséghez juttatja el, akinek szánták. Az előzetesek készítése nemcsak a fontosabb jelenetek septiben összeollózása: rajtuk áll vagy bukik, hogy a közönség beül-e a filmre vagy sem.

AranyBlendedijatado2020_fotoCzirjakPal_51741-095215.jpg

Az Arany Blende-díj (Fotó/Forrás: Czirják Pál)

 

Az idén alapított, legjobb magyar filmelőzetesnek járó Arany Blende alapítói tisztában vannak ezzel a szereppel, a díjjal pedig szeretnék felhívni a figyelmet erre a műfajra. Az első elismeréseket pénteken osztották ki az Art+ Cinema moziban.

A zsűri szerint A létezés eufóriája-trailer lett a legjobb, a közönség kedvence pedig az Apró mesék előzetese volt.

"Azért fontos egy ilyen díj létrejötte, mert az előzeteseknek fontos szerepe van a filmélményben, viszont a filmbemutatók után mostoha sorsra jutnak az emlékezetben. A díjjal végre megkaphatják az az őket megillető helyüket" - mondta az átadón Köllő Killa a díj alapítója.

AranyBlendedijatado2020_HargittaiLaszloesSzaszAttila_fotoCzirjakPal_52601-095216.jpg

Hargittai László és Szász Attila az Arany Blendével (Fotó/Forrás: Czirják Pál)

Hogy évről évre adatbázisba rendeződjenek, és szakértő zsűri kiemelhesse a legjobbakat. Így idővel következtetéseket vonhatunk le trendekről, szándékokról, és arról, hogyan gondolkodnak a filmpromócióval foglalkozó szakemberek a nézőről".

Az Arany Blende díjra olyan magyar filmekkel, illetve ezek előzetesével lehetett nevezni, melyeket 2019. január 1. és december 31. között mutattak be nyilvánosan. A film lehetett bármilyen műfajú, hosszúságú. Nevezni magát a hivatalos előzetest (trailer) kellett, mert arra kíváncsiak, ki hogyan próbálta elérni a megcélzott nézőit tavaly – tudatták a díj kiírói a Media1-el. A filmelőzetes hossza 20 másodperc és 2,5 perc között lehet.

A koronavírus következtében változó filmfogyasztási szokások különösen érdekessé teszik a mostani időszakot, így az Arany Blende szervezői egy adatgyűjteményt is létrehoztak, amelynek segítségével olyan kérdésekre kaphatunk majd választ, mint például: Mi miatt fognak újra beülni moziba a nézők? Volt-e bármilyen recept, felfedezhető-e bármilyen összefüggés az előzetesek és a megváltott mozijegyek száma között? Van-e különbség a magyar és a külföldi filmelőzetesek között?

A beérkezett 48 előzetes közül öt kapott díjat.

 

Arany Blende 2020 Közönségdíj:

APRÓ MESÉK TRAILER 1#

Trailer vágó: Hargittai László

Kreatív vezető: Szász Attila

Az Arany Blende 2020 KÖZÖNSÉGDÍJÁT az APRÓ MESÉK FILMELŐZETES #1 nyerte. A díjat Hargittai László trailer vágó és Szász Attila kreatív vezető vette át, aki egyben a film rendezője is. Az összesen leadott 3115 szavazatból 311-et kapott ez az előzetes, pont száz szavazattal megelőzve a sorban következő Tinnitus című film trailerének szavazatait.

 

Arany Blende 2020, a Zsűri Fődíja

A LÉTEZÉS EUFÓRIÁJA FILMELŐZETES

Trailer producer/vágó: Bedő Barna

A díjat Bedő Barna trailer producer/vágó vette át. A zsűri indoklása:

„A létezés eufóriájának trailere

a film legjobb mondatait, pillanatait egy olyan önálló műalkotássá formálta, ami elgondolkodtat, lenyűgöz és a film azonnali megnézésére csábít.

Technikai megoldásaiban a legjobb hollywoodi trailerek hagyományait használja finoman és erőltetettség nélkül.”

 

Arany Blende 2020, a Zsűri Ezüst Blende díja

DRAKULICS ELVTÁRS FILMELŐZETES

Trailer producer/vágó: Duszka Péter Gábor

Hangdizájner: Tőzsér Attila

A díjat Duszka Péter Gábor trailer producer és vágó vette át. A zsűri indoklása:

„Készítője ismeri a célközönséget, tisztában van vele, hogy a magyar nézőket egy fergeteges vígjáték ígéretével a legkönnyebb berántani a mozikba, ezért az előzetest is a vizuális és verbális poénokra fűzi fel kiváló ritmusérzékkel.

Gyorsítások, lassítások, zoomolások, metronómszerű hangeffektek, lendületes zene – helyén van minden.”

 

Arany Blende 2020, a Zsűri Bronz Blende díja

DÉVA TRAILER 1#

Trailer producer/vágó: Nagy V. Gergő

Vágóasszisztens: Szalai Dani

Hangmérnök: Terner Péter

A díjat Nagy V. Gergő trailer producer és vágó vette át. A zsűri indoklása:

„Fantasztikus hangulatú, minden sablontól mentes előzetesről van szó, magával ragadó zenével.

A szereplők arcközelijén megjelenő finom rezdülések és játékok viszik a nézőt afelé, hogy meg akarja nézni a filmet.”

 

Zenebank.hu díja a legjobb zenéért és hangdizájnért:

FOGLYOK FILMELŐZETES

Alkotók: Fehér Marcell és Deák Kristóf

A díjat Fehér Marcell, az előzetes egyik alkotója vette át. A Zenebank Magyarország legnagyobb produkciós zenetára, amely profi világszínvonalú zenei megoldásaival, az egyedi zeneszerzést beleértve, segíti a hazai filmipar műveit. Az ő szakemberei választották ki a külön kategóriadíj nyertesét, nevükben Brugós László adta át díjukat, amely egy nagy értékű, prémium kategóriás zenei licenszcsomag a következő trailerükhöz. Indoklásuk az alábbi volt:

48 előzetest néztünk meg, megvizsgáltuk, hogyan simul egybe a zene a képi világ és hangulat, hogyan ad ez a három réteg egy varázslatos kombinációt,

amely a végén valami többet alkot mint csak a különálló elemek összege. Jó pár filmelőzetes elgondolkodtatott minket a végső eredményt illetően, de egy volt, amelyet minden szempontból egy kicsit különlegesebbnek éreztünk, és ez a Foglyok filmelőzetes."

A díjátadó után egy rövid, retrospektív vetítés következett a magyar trailerek történetéből az 1940-es évektől napjainkig. Az NFI - Filmarchívum a ‘80-as évekig igazi különlegességeket ásott elő, amiket talán csak a készítés évében láttak utoljára nézők. A díjakat a zsűri nevében Maros András adta át. Minden díjazott egy átfogó licensz-csomagot kap a Zenebank.hu-tól, ami a következő trailerüket zeneileg lefedi. 

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.