Vizuál

Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat

2013.10.01. 10:00
Ajánlom
Szárazsó-inhalátort, esőkabát-kollekciót és interaktív mesét is jutalmazott idén a zsűri. Az elismeréseket szeptember 30-án, a Design Hét keretében adták át a Műcsarnokban, ahol kiállítás is nyílt a legjobb munkákból.

A Magyar Formatervezési Tanács és a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatára több mint 250 munkával neveztek. Mint Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke az ünnepélyes díjátadón elmondta, a pályaművek legnagyobb része termék és terv kategóriában érkezett.

A termék kategóriában formatervezési díjat kapott a Co&Co Desigcommunication Kft. orrban és garatban is használható mobil szárazsó-inhalátora és Földi Petra dizájner-tervező nyolc darabból álló női és férfi esőkabát-kollekciója. A vizuális kommunikáció kategóriában A kiskakas gyémánt félkrajcárja című, mobileszközre készült interaktív mese, Karasz Dániel, Szepesi Szűcs Barbara és Ruttkay Zsófia munkája nyert.

A tervek között Benedek Zsanett és Lakos Dániel Faces elnevezésű játékát díjazták, amelynek alapelemei egyszerű, ferdén lemetszett háromszögletű hasábok, amelyeket a játékosnak folytonos módon, csak törés nélkül szabad egymás mellé helyeznie. A diákmunkák közül Pais Panni, Püspök Balázs és Cosovan Attila Light Me elnevezésű, faág formájú elemekből álló lámpacsaládját és Filczer Balázs Dora névre keresztelt, világító kerékpáros bukósisakját díjazta a zsűri.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját Farkas Anna csillagkonstellációra épülő arculattervéért vehette át. Az Emmi Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának különdíját Szabó Zsófia, Hanula Zsolt, Ughy Szabina és Áldozó Krisztián Kis hungarikumhatározó-sorozata és Balázs Klárának a József Attila Terv által érintett terület szociológiai vizsgálatából kiinduló adatvizualizációs projektje érdemelte ki. A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíját Gyimóthy György fából készült, Shin elnevezésű étkezőgarnitúrája kapta, míg a Magyar Formatervezési Tanács különdíját Termék kategóriában a Zigza betonpad rendszer megalkotói, név szerint Paunoch Renáta és Varga Péter István és Vajda Szabolcs nyerték.

A Design Management Díj pályázata - amelyre idén mintegy 500 pályamunka érkezett - azokat a vállalkozásokat szólítja meg, amelyek a design eszközeivel eredményesen élnek. A díjat idén a Cserpes Sajtműhelynek ítélték oda, elismerő oklevelet kapott a Budapesti Közlekedési Központ, a Magyar Állami Operaház, valamint a L'Office újgenerációs iroda.

A legjobb munkákat bemutató kiállításon látható alkotások azt az egyedi és újító látásmódot képviselik, amely Magyarország erőssége - hangsúlyozta a hétfői eseményen Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára. Kiemelte, hogy a magyar gazdasági növekedés egyik hajtómotorja és a világpiaci versenyben való helytállás egyik záloga az innováció. A dizájn, a formatervezés és a kreativitás innovációs területnek számít - mutatott rá az államtitkár.   

A kiállítás október 20-ig látható a Műcsarnokban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Vizuál videó

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Vizuál ajánló

Csaknem kétszáz filmet neveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra

A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált. A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából mintegy 200 nevezés érkezett be a szemlére.
Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte a Véletlenül írtam egy könyvet Montréalban

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját. A hiánypótló családi film világszerte nagy siker és a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet és azóta is szerepel a mozik műsorán.
Vizuál interjú

Fényművészetről gyerekeknek – edukációs vasárnapi programok a Light Art Museumban

Hogyan hozhatjuk közelebb a kortárs művészetet, közelebbről annak egyik legizgalmasabb ágát, a fényművészetet a fiatalabb korosztályhoz? Hogyan gondolkodik erről a Light Art Múzeum csapata, amelynek tagjai egy egészen egyedi programot dolgoztak ki a GYIK Műhellyel közösen?