Vizuál

Átütemezés és gyorsított pályázati eljárás – Így segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet

2020.03.18. 11:15
Megosztom
Több döntést is hoztak annak érdekében, hogy a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítsanak a filmiparban dolgozóknak. 

A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik. Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat, ami kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra egyaránt.

Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés.

A Nemzeti Filmintézet a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak. Mint közleményükben írják, az NFI vezetősége egyeztetést kezdeményezett a magyarországi filmstúdiókkal, hogy felmérje a műtermi kihasználtságok változásait. A gyártási igazgatóság munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a filmgyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy naprakész és pontos információk álljanak rendelkezésre a filmipari munkák alakulásáról és a kialakult helyzetről.

A producerek bevonásával megvizsgálták, hogy miként tudja átütemezni azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság a közelmúltban már megítélt támogatást.

Mintegy 15 támogatási szerződés módosítására került sor a napokban.

Ez lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak – írják. Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók rögtön indíthatják vagy folytathatják a gyártást, amint újra adottak lesznek a szükséges feltételek.

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően már folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy

indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

„A gyorsított eljárásnak köszönhetően a gyártók mielőbb belevághatnak a filmkészítésbe, előkészthetik a forgatásokat és munkát biztosíthatnak számos szakembernek, amint a körülmények engedik” – foglalta össze Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Hozzátette: „Az NFI szándéka, hogy a külföldi produkciók meghiúsulása miatt keletkezett filmes kapacitást a veszélyhelyzet feloldása után azonnal leköthessék a magyar produkciók.”

 

Fejléckép: A Pesti balhé című film forgatása (forrás: Nemzeti Filmintézet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.