Vizuál

Az Amerikai Operatőrök Társaságának tagjává választották Rév Marcellt

2023.01.09. 11:20
Ajánlom
Az operatőr 2022 őszén kapott Emmy-díjat az Eufória egyik epizódjáért, most pedig az Amerikai Operatőrök Társasága (The American Society of Cinematographers) választotta tagjává – szúrta ki a film.hu a társaság honlapján.

A magyar operatőrök közül mások mellett Zsigmond Vilmos, Kovács László és Koltai Lajos kapta meg az elismerést.

A szakmai, oktatási és kulturális szervezetként működő Amerikai Operatőrök Társaságát (The American Society of Cinematographers) 1919-ben alapították Hollywoodban, azzal a céllal, „hogy előmozdítsa a filmet, mint művészetet és tudományt, és összehozza az operatőröket, hogy eszmét cseréljenek, megvitassák a legújabb technikákat és népszerűsítsék a mozgóképet, mint művészeti formát.”

A szervezethez csak meghívásos alapon lehet csatlakozni, jelenleg 440 aktív tagja van.

Rév Marcell – akinek ezentúl munkáiban neve mellett feltüntetik az ASC jelzést is – mások mellett Reisz Gáborral, Mundruczó Kornéllal és Enyedi Ildikóval dolgozott együtt.

Rév 2018-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol az Eufória című sorozaton operatőreként kezdett dolgozni:

a The Theater and Its Double (A színház és a mása) című epizód fényképezéséért kapta meg a legjobb operatőri munkáért járó Emmy-díjat 2022-ben.

(via film.hu)

Fejléckép: Rév Marcell (Fotó/Forrás: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary)

Rév Marcell Emmy-díjat nyert

Kapcsolódó

Rév Marcell Emmy-díjat nyert

A magyar operatőr az Eufória című sorozatban nyújtott munkájáért kapta meg az elismerést, a rangos televíziós elismerés technikai kategóriáinak díjátadóján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Vizuál ajánló

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Vizuál hír

Rekordértékű Zsolnay-vázát árvereznek el a Virág Judit Galéria aukcióján

A galéria december 16-i aukcióján 15 millió forintos kikiáltási árról indul egy Zsolnay óriásváza. Az árverésen Boromisza, Czigány, Czóbel, Mednyánszky és Vaszary remekművei is kalapács alá kerül.
Vizuál ajánló

Filmek a valóságról, a művészet erejével – januárban jön a 10. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A jubileumi szemlén a közönség több mint kétszáz vetítésen vehet részt Budapesten, illetve tíz másik nagyvárosban. A legizgalmasabb hazai és nemzetközi dokumentumfilmek mellett az alkotókkal és szakértőkkel is találkozhatunk a fesztivál során. 
Vizuál ajánló

A művészet és az etnográfia termékeny találkozása a Néprajzi Múzeumban

November 30-án megnyílt A kétely felfüggesztése című új, kortárs képzőművészeti kiállítás a Néprajzi Múzeumban. A kiállítótérben a néprajz és a kortárs művészet kérdései, válaszai, képviselői keresztezik egymást.