A 22. alkalommal megrendezett Ojai Filmfesztivál közel száz alkotást mutatott be az amerikai közönségnek november elején (a válogatás a napokban online is nézhető). A kaliforniai fesztivál szakmai zsűrije Szász Attila Apró mesék című alkotásának ítélte a legjobb játékfilmnek járó díjat.
A Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás és Molnár Levente főszereplésével készült film közvetlenül a II. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Kapcsolódó
Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön”
Bemutatták Szász Attila új, romantikus történelmi thrillerét, az Apró meséket. A II. világháború utáni zűrzavaros időkben játszódó szerelmi háromszög női főszereplőjével, Kerekes Vicával beszélgettünk szerepekről, visszatérésről és az erőszakos jelenetek megéléséről is.
A 2019-ben bemutatott mozifilm az elmúlt időszakban sok nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, Várna, Párma, Izmir, San Jose, Berlin és Avanca szemléin kapott díjakat. Nem először szerepelt az Ojai Filmfesztiválon Szász Attila, 2005-ben a Most látszom, most nem látszom című rövidfilmjét is díjazták a kaliforniai szemlén.
Fejléckép: Apró mesék (forrás: Nemzeti Filmintézet)