Vizuál

Az eladása pillanatában megsemmisítette magát egy festmény

2018.10.06. 11:20
Ajánlom
Banksy Lány léggömbbel című képe majdnem egy millió fontért kelt el, amikor beindult a mechanizmus. Az aukciósház most azt próbálja kideríteni, hogy maga a művész ott volt-e és ő kapcsolta-e be az önmegsemmisítő funkciót.

Banksy Lány léggömbbel című képe a patinás Sotheby aukciósház árverésének utolsó tétele volt. A 2006-ban készült alkotás közvetlenül a művésztől származott, így valószínűleg maga a titokzatos bristoli alkotó építette bele a poént. Egyes források szerint többen megjegyezték, hogy a festménynek szokatlanul vastag a kerete, azt azonban, hogy egy darálót applikált bele senki sem sejtette.

A piros, szív alakú lufiját elengedő gyerek képe 953,829 angol fontért talált gazdára — pontosan annyiért, mint a művész egy korábbi, árverési rekorder alkotása 2008-ban. A kalapács koppanásának pillanatában azonban a festményen belül megszólalt egy riasztó, majd a kép lassan elkezdett kicsúszni a keret alján, csíkokra szabdalva. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Going, going, gone...

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés,

 

“Úgy tűnik épp most Banksy-ztek meg minket!" - nyilatkozta az aukció után az árverező Sotheby kortárs európai művészetek részlegét vezető Alex Branczik. "Vitán felül, ő a legnagyobb brit street artist, ma este ízelítőt kaptunk a zsenijéből." Branczik kijelentette, hogy ő maga nem tudott a "cselről", azt azonban vizsgálják, hogy a Sotheby más munkatársai be voltak-e avatva. 

banksy-111716.jpg

Félig ledarálva (Fotó/Forrás: Sotheby's)

Miután egy fekete napszemüveget és kalapot viselő férfi a biztonságiakkal dulakodott a bejárat közelében röviddel az eset előtt, így találgatások kaptak szárnyra, hogy maga a titokzatos művész nyomta meg a gombot, ami beindította a megsemmisítést.

"A csíkokra szabdalás most már az alkotás szerves részévé vált"

- vélekedett Branczik. A szépen keretezett értelmezés ellenére a Sotheby-nek komoly fejtörést fog okozni, hogy mi a teendő, ha a tárgyat az aukción leütötték, majd megsemmisül, mielőtt az új tulaj kifizetné és elvinné. "Nincsenek tapasztalataink spontán megsemmisülő műtárgyakkal." A szóvivő szerint az egyik lehetséges kimenete a történteknek, hogy a festmény a gerillamódszer egyik megörökítőjeként kerül be a köztudatba. "Az is védhető álláspont, hogy ezáltal a munka még értékesebb lett."

Az eset felbukkant a kilétét gondosan őrző Banksy Instagram oldalán is. A "Going, going, gone", vagyis a "megy, megy, elment" posztszöveg nem arra enged következtetni, hogy ezzel az értéket akarta növelni. Inkább az elengedésre utal – ahogy maga a kép témája is –, esetleg arra akarta felhívni a figyelmet, hogy semmit nem jelent az alkotásáért fizetett összeg, vagy milyen illékony és relatív a művészet.

(via The Art Newspaper)

Perelhető Banksy? Hibázott a Sotheby's?

Kapcsolódó

Perelhető Banksy? Hibázott a Sotheby's?

Az önmagát megsemmisítő festmény híre október elején söpört végig a sajtóban. Banksy aukciós trükkjével kapcsolatban egy szerzői jogi szakértő és egy magyar aukciósház művészettörténésze válaszolt a felvetődő kérdéseinkre.

Banksy videón mutatta meg a festménymegsemmisítés kulisszatitkait!

Banksy videón mutatta meg a festménymegsemmisítés kulisszatitkait!

A filmből kiderül, hogy épp az ilyen esetekre gondolva került bele a daráló a keretbe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.