Jelen helyzetünkre reflektálnak az idei pályázat díjazottjainak fotói, melyet a jubileumi kiállításon a nagyközönség is megtekinthet.
A megnyitóval egybekötött díjátadón Rédei Ferenc Balogh Rudolf-díjas, Fotóriporteri Életműdíjas fotóriporter mondott beszédet, méltatva a kitüntetetteket. Az esemény szervezői tizennégy kategória fotográfusait díjazták, kiemelve az egyes kategóriák első három helyezettjét és különdíjasait. Az elismerő okleveleket Tettemanti Béla tervezte.
A fotókon visszatérő téma a koronavírus és annak rövid-, illetve hosszútávú hatása, Móricz-Sabján Simon Második élet-sorozata is ezt tematizálja. Mészáros Richárd 59 napig volt lélegeztetőgépre kötve, felépülése az Uzsoki kórház közös ügye lett. Szintén közösségi összefogást eredményezett a Márkos Tamás által dokumentált csíksomlyói eset, melynek következtében több mint kétszáz roma vesztette el otthonát.
A város lakóinak jóvoltából többségük jobb körülmények között lakhat majd, mint addig.
A képek egy része a nagyközönség elől elzárt világot mutatja be: cirkuszi mutatványosok mindennapjait, kórházi dolgozók küzdelmeit, tragédiák elszenvedőinek első sokkját.
A természeti képek is egészen más perspektívából mutatják be a környezetünket. Valaki egy rókával kötött közelebbi ismerettséget, más az állatok közötti szimbiózist örökítette meg.
A képre kattintva válogatás nyílik a díjazott fotókból:
Díjazottak:
A MÚOSZ Nagydíja: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Második élet
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának André Kerész-nagydíja: Bődey János (Telex.hu): Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra
Hír-, eseményfotó:
1. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): A koronavírus időszaka
2. díj: Erdős Dénes (Népszava): Feszült helyzet
3. díj: Szabolcs László (Ripost): Országúti tragédia
Képriport:
1. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Második élet
2. díj: Ancsin Gábor (Kepszerk.hu): Délen a helyzet változatlan
3. díj: Márkos Tamás (Transindex): Tűzpróba
Mindennapi élet (egyedi):
1. díj: Hullan Zsuzsa (Vígszínház): Barátnők
2. díj: Illyés Bence (szabadfoglalkozású): Két világ találkozása
3. díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Levitáció
Mindennapi élet (sorozat):
1. díj: Bődey János (Telex.hu): Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra
2. díj: Ajpek Orsolya (Telex.hu): Apukák
3. díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Slow 2121
Emberábrázolás, portré (egyedi):
1. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Alexandru és Péter
2. díjat a zsűri nem adott ki
3. díj: Kurucz Árpád (Magyar Nemzet): Háy György pilóta
Emberábrázolás, portré (sorozat):
1. díj: Becze Anita (szabadfoglalkozású): Visszhangok
2. díj: Halasi Eszter (szabadfoglalkozású): Nyakunkon az élet
3. díj: Nemes Tünde (szabadfoglalkozású): Még mindig nő vagyok
Művészet (egyedi):
1. díj: Oláh Tamás (szabadfoglalkozású): Neverland főpróba
2. díj: Oláh Tamás (szabadfoglalkozású): Online balett
3. díj: Csudai Sándor (Origo): Arcok
Művészet (sorozat):
1. díj: Fekete István (szabadfoglalkozású): Szimfónia a romatelepen
2. díj: Urbán Ádám (szabadfoglalkozású): Cirkusz a függöny mögött
3. díj: Csudai Sándor (Origo): Medvetánc
Sport (egyedi):
1. díj: Barbara Gabriella (szabadfoglalkozású): Futball kő-papír-olló
2. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Koncentrálás
3. díj: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Sedric
Sport (sorozat):
1. díj: Béres Márton (Népszava): Tomi Rocky
2. díj: Vasvári Tamás (MTI/MTVA): Horgászok éjszakája
3. díj: Derencsényi István (szabadfoglalkozású): High-light
Természet és tudomány (egyedi):
1. díj: Szabó Géza Attila (B. Y. Ecoline Kft.): Munka közben
2. díj: Kovács Norbert (szabadfoglalkozású): Ördögfióka
3. díj: Belovári András (Keszthelyi TV): Forog a világ
Természet és tudomány (sorozat):
1. díj: Radisics Milán (szabadfoglalkozású): Karanténban egy rókával
2. díj: Kállai Márton (Szabad Föld/Mediaworks): Az időjárás bűvöletében
3. díj: Kállai Márton (Szabad Föld/Mediaworks): Feloldódó létezés
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi):
1. díj: Zagyi Tibor (Népszava): Magányos karácsony
2. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Lebegés
3. díj: Zsolnai Péter (Blikk): A vonulás
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat):
1. díj: Lex Mihály (Lex Antikvitás Kft.): A régi pesti bérházak világa, egy eltűnő életforma nyomában
2. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Az új norma időszaka
3. díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Digitális oktatás a végeken
KÜLÖNDÍJAK:
Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság)
Escher Károly-díj a legjobb Magyarországon készült hírképért: Móricz-Sabján Simon
Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak: Erdős Dénes (Népszava)
A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Röhrig Dániel (www.atadhir.hu)
Díj a fenntarthatóság eszméjéért – a díj felajánlója: SPAR Magyarország: Kállai Márton (Szabad Föld/Mediaworks): Feloldódó létezés
Dicséretben részesítve:
Erdős Dénes (Népszava): NEK 2020
Röhrig Dániel (www.atadhir.hu): Covid napló anyáról, rólunk
Márkos Tamás (Transindex): Budapest, District 8
Molnár István-díj a legjobb képhasználatért – a díj felajánlója: Michael és Marc Gervers: Heltai Ákos tipográfus
Gera Mihály-díj az elmúlt 5 év legszebb fotóalbumáért: FORTEPAN MASTERS – Kollektív fotográfia a 20. századból
Fejléckép: MÚOSZ Fotóriporterek szakosztálya