Pier Paolo Pasolinit Magyarországon inkább filmrendezőként ismerjük, bár költőként indult, sokáig tanított is, és csak az 50-es években kezdett el forgatókönyvírással foglalkozni, és már 39 éves volt, amikor magával ragadta a forgatások varázsa. Ettől kezdve a filmművészet iránti lelkesedése némileg háttérbe szorította írói munkásságát. 1963-ban, A túró című rövidfilmje forgatásán találkozott Ninetto Davolival, aki legbizalmasabb barátja, szerelme és filmjeinek állandó szereplője lett. 1964-ben Budapestre is ellátogatott, ahol Lukács Györggyel is találkozott. Egyike volt a 20. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind művészetével örökös viták és támadások kereszttüzében állt. A rendezőt 1975 novemberében, máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták.
Filmjeiben saját személyes kérdéseit szublimálta, így kerek, gazdag, sokoldalú hagyaték maradt ránk. Sokan máig nem értik művészetét, szarkazmusát.
Az Élet trilógiája Pier Paolo Pasolini 1970 és 1974 között forgatott három filmjének összefoglaló címe: Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai. Mindhárom alkotás a középkorban keletkezett klasszikus mese- és novellagyűjteményeken alapul. Az olasz cenzúra a Dekameront és a Canterbury meséket egy időre be is tiltotta. A trilógia zenei konzultánsa Ennio Morricone volt. A filmek erőteljes atmoszférája jelentős részben az autentikus forgatási helyszíneknek és a zömmel amatőr szereplőknek köszönhető.
Mindhárom filmnek fontos, elismert, a mai napig irodalmi kánonunkba sorolt mű az alapja. Míg az első kettő alapvetően a görög–judeo–keresztény kultúrkörhöz köthető; a harmadik részben ind, perzsa, ókori mezopotámiai, zsidó, óegyiptomi, döntően azonban az arab hitvilágba és motívumkincsbe ágyazott.
A Giovanni Boccaccio közismert novellagyűjteménye alapján készült, 1971-ben bemutatott olasz–francia–NSZK koprodukció, a Dekameron az 1971-es nyugat-berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat (a zsűri különdíja) kapott. Rá egy évre, Geoffrey Chaucer töredékesen elkészült, részben verses mesegyűjteménye alapján forgatott, 1972-ben bemutatott olasz–francia koprodukció, a Canterbury mesék az Arany Medve-díjat (a fesztivál nagydíját) nyerte el az 1972-es nyugat-berlini filmfesztiválon. Érdekesség, hogy Pasolini maga játssza a Canterbury mesékben Chaucer-t, illetve Giottót.
A közismert arab gyűjtemény, Az ezeregyéjszaka meséi alapján készült, hasonló című, 1974-ben bemutatott olasz–francia játékfilm az 1974-es cannes-i filmfesztiválon nyerte el a zsűri különdíját. A Dekameronban mindennapi bűneink mibenlétéről, bűntudatunk eredetéről gondolkodik el a neves rendező. „Majd háromezer éve ugyanazokat a történelmi bűnöket ismételgetjük, s ez egyre jobban erősíti a gyanút, miszerint mindez a kultúrkörünkből következik” - írja Csejk Miklós Pasoliniről szóló tanulmányában. Pasolini utolsó alkotásáról, a Salò, avagy Szodoma 120 napja című „antitrilógia” első fejezetéről így fogalmaz: „megtalálható benne minden, ami kultúrkörünk szégyenével kapcsolatos.”
A vetítéssorozat előadásaira a Cinema MOM oldalán lehet jegyet foglalni:
március 5. (Pasolini 100.): 19:00 Salò, avagy Szodoma 120 napja
március 10-i műsorhét: 18:30 Salò, avagy Szodoma 120 napja
március 17-i műsorhét: 18:30 Az ezeregyéjszaka virágai
március 24-i műsorhét: 18:30 Canterbury mesék
március 31-i műsorhét: 18:30 Dekameron
Fejléckép: Pier Paolo Pasolini a Máté evangéliuma c. filmjének forgatásán, 1962 körül / fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images Hungary