Vizuál

Az elsők fotográfiái

2012.01.20. 08:48
Megosztom
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézetének fotográfia szakán az első évben végzett hallgatók munkáiból nyílt tárlat a Mai Manóban.

2010-ben 25 hallgatót választottak ki 470 jelentkező közül - most a másfél év alatt elkészült munkáikat lehet látni. A feladatok nagyon különbözőek, mint ahogyan a hallgatók megoldásai is. Láthatunk a dokumentarista kurzuson "Magyarszabvány" feladatra készült, otthonkás nagymamákat ábrázoló sorozatot, "szubkultúrák, közösségek" hívószóra kórházban kialakított miniotthonokat vagy boncmesterről készült foglalkozásportrét, de megrendezett gyilkosság, parafrázis kép és divatfotó is fellelhető a kiállított képek között. A technikai kivitelezés a fotógrammoktól az analóg fotográfiai technikákon keresztül a digitális képekig igen széles skálán mozog.

A kiállítás jól tükrözi a Fotográfia szak elképzelését, ahogyan Gőbölyös Luca szakvezető fogalmaz. "Ahhoz, hogy a hallgatók bátran alkalmazzák gondolataik megfogalmazására a fotográfia lehetőségeit, fontos, hogy megismerjék, hogy más alkotók a műfajon belül és annak határain hogyan használják ezt a vizuális nyelvet, milyen kísérleti módokon gondolkodnak, valamint hogy megtanuljanak szabadon játszva bánni a technikával, létrehozván annak akár fotográfiailag felismerhetetlen megjelenéseit is. A hallgatóinknak nem pusztán képek (művek) létrehozása a feladata, hanem egy analitikus gondolkodás elsajátítása, reflektálás, rákérdezés a fotográfia mibenlétére azzal a céllal, hogy felfedezzék, hogy az mivé képes válni, továbbá, hogy munkáikon keresztül tudják artikulálni gondolataikat, képesek legyenek kritikusan reflektálni azokra."

Magyarország legfiatalabb főiskolai fotográfus képzése két éve működik a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézet Fotográfia szakán (a HVG idei felsőoktatási rangsora szerint a legjobb művészeti képzés az országban). 2011-ben is több száz felvételizőből válogathatott a Fotográfia szak tanáraiból álló zsűri. Az idei év újdonsága, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel Fotóriporter képzés (Dokumentarista fotó, sajtófotó) specializáció is indul a főiskolán Révész Tamás Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas, World Press Photo-díjas fotóművész, fotóriporter vezetésével.

Kiállítók: Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint , Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó, Tóth Orsolya

Az elsők - A BKF Fotográfia szak bemutatkozó kiállítása
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház (Napfényműterem) - 2012. január 5. - 2012. január 27.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 14:00-19:00, szombat-vasárnap 11:00-19:00

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Három történet Szlovéniából, amit érdemes lesz megnézni a Toldiban

Október 8. és 10. között rendezik meg a 10. Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényének programjában díjnyertes alkotásokat láthat a közönség. 
Vizuál ajánló

Valódi események, hiteles történetek – szeptember végén indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A mesterséges intelligencia térnyerésének korában hogyan maradhatnak relevánsak a múzeumok, és miként segíthetik az eligazodást? Ezzel a központi témafelvetéssel indul a szeptember 28. és november 15. között zajló 21. Múzeumok Őszi Fesztiválja.
Vizuál beszámoló

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál ajánló

Van Gogh hagyta itt a széket? – Radák Eszter-kiállítás a Virág Judit Galériában

Az egyik legkeresettebb kortárs magyar festő, Radák Eszter 42 alkotásából, köztük 35 vadonatúj festményből nyílt kiállítás a Virág Judit Galériában. A művész a tarot több évszázados képi hagyományát dolgozza fel egyedi, ironikus látásmódján keresztül.
Vizuál magazin

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.