Mit csináljon az egyszerű újságíró, ha a moziból kijövet rögtön közhelyek jutnak eszébe? Hát, leírja. Úgy látszik, a közhely is lehet igaz. Mert Darren Aronofsky új filmje, A bálna ténylegesen olyan alkotás, amely után, ha csak egy kicsit is, de más emberként hagyjuk el a nézőteret. A Samuel D. Hunter drámájából adaptált történet szó szerint minden egyes jelenettel megpróbálja kitépni – aztán végül ki is tépi – a szívünket, de mindezt jó szándékkal teszi. Hosszú évtizedek óta hordozza magában a korszellem – a 20. század eseményeit látva érthető módon – a gondolatot, miszerint minden baj, minden romlás forrása az ember, aki szinte kényszeresen újra és újra lerombolja magát és környezetét. A bálna azonban nem csatlakozik be azon művek sorába, amelyek ezt mutatják meg.

Sadie Sink A bálna című filmben (Fotó/Forrás: ADS Service)

A történet főhőse Charlie (Brendan Fraser), egy 270 kilós angoltanár, aki magányosan él otthonában, és online kurzusokat tart diákjainak – igaz, a webkameráját kikapcsolva, nehogy meglássák, hogy néz ki. A férfi évekkel korábban elvágta a szálakat feleségével és lányával férfi szeretőjéért, aki azonban tragikus módon elhunyt, Charlie pedig a gyász miatt végleg elhagyta magát. Egyetlen barátja Liz (Hong Chau), aki ápolja és segíti őt, még ha ez olykor lehetetlen feladatnak is tűnik. A férfi ugyanis szemmel láthatóan nem akarja, hogy megmentsék. Egyetlen vágya, hogy újra felvegye a kapcsolatot rég nem látott tinédzser lányával, Ellie-vel (Sadie Sink), még mielőtt túl késő lenne.

A bálna jól láthatóan színpadra szánt szöveg, amely mindvégig egyetlen helyszínen, Charlie házában zajlik, a cselekményt pedig kizárólag a dialógusok viszik előre, ezeken keresztül ismerjük meg a férfi múltját. A film hangulatát felerősíti a 4:3-as felbontás, amely minket, nézőket is belezár ebbe a szűk mikrovilágba. Charlie életével szembesülni önmagában is erős érzelmeket vált ki. Kóros elhízottsága, falási rohamai minden együttérzésünk és sajnálatunk dacára szánalmat is keltenek bennünk, és groteszk félelmeket ébreszt, hogy vajon minek kellene történnie velünk, hogy ilyen mértékben lemondjunk az életről. A hatalmas férfi látványához idővel hozzászokunk, főként azután, hogy megértjük,

Brendan Fraser A bálna című filmben (Fotó/Forrás: ADS Service)

Aronofsky filmjének talán legnagyobb fegyvere, hogy megválik attól a felfogástól, amelytől évszázadok óta, de legalábbis Dosztojevszkij Miskin hercege óta látványosan nem, vagy csak nehezen tudnak szabadulni a művészek. Történetesen az eszményien tiszta, krisztusi ember karakterétől, akiben olyannyira túlcsordul a jóságba vetett hit, hogy valósággal elvakítja, és ezért nem képes eligazodni a hétköznapok dolgaiban. Ezek a karakterek pedig a nagyon is esendő, „valós” emberek szemszögéből nézve mindig félkegyelműnek, bolondnak tűnnek. Charlie azonban nem félkegyelmű. Nagyon is érti az őt körülvevő világot és az embereket, egyetlen mondat alapján a veséjükbe lát, akár egy jó pszichológus, soha nem hagyja el egyetlen megfontolatlan, rossz mondat sem a száját.

Ebből érthető meg sajátos önpusztítása is. Ugyanis ha másokról van szó, a lehető legalacsonyabbra helyezi az erkölcsi mércét, és minden bántásban, gonoszságban csak a mögötte rejtőző jót képes észrevenni. Úgy, hogy mindeközben ennek a töredékét sem volna képes sohasem megbocsátani magának. Magával szemben ez szinte lehetetlen.

Persze, szó sincs arról, hogy a film vitába szállna az imént vázolt Krisztus-ábrázolással. A bálna egyszerűen csak más. És milyen jó, hogy van végre valami más is!

Sadie Sink A bálna című filmben (Fotó/Forrás: ADS Service)

A film alapvetően egyszerű kérdéseket tesz fel, és egyszerű gondolatokat provokál a nézőben, amelyeket a sok-sok párbeszéd közé rejtve végül ki is mond. Lehetséges-e megváltás nélkül élni? Érdemes-e haraggal élni egy egész életen át? Miért fontos, hogy legalább önmagunkkal szemben őszinték legyünk? Mindezt a kíméletlen drámaisággal, a rengeteg fájdalommal, a naturalisztikus ábrázolással ellensúlyozza, ily módon kihúzva a közhelyek méregfogát. Ami marad, az pedig egy letisztult, eszményi üzenet, amelyet jól az eszünkbe vésnek:

A történet legdrámaibb szála értelemszerűen a Charlie és lánya közti kapcsolat. Bár nézőként mindvégig érezzük, hogy Ellie megbocsátása volna az egyetlen lehetséges megváltás a férfi számára, Ellie nem adja magát. Az apja iránti harag méregként terjedt szét benne, szó szerint az egész világot gyűlöli. Sadie Sink alakítása egészen megrázó, a szeme ténylegesen szikrákat szór, amikor kirobban belőle a düh, és csaknem a szívünk szakad bele, amikor elsírja magát. (Az alakítását látva némileg meglepő, hogy az akadémia a legjobb női mellékszereplőnek nem őt, hanem Hong Chaut jelölte.) Csakhogy a mi szívünk ebben a történetben másért dobog: Charlie-ért, és így Brendan Fraserért is, akinek a játéka az egész filmtörténelemmel mérve is rendkívüli. Nagyon nagy csodának kellene történnie márciusban ahhoz, hogy valaki más kapja meg a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Hong Chau A bálna című filmben (Fotó/Forrás: ADS Service)

Szintén muszáj megemlékeznünk Rob Simonsen felemelő zenéjéről, amely nélkül a kulcsjelenetek némileg erejüket vesztenék. Mélabús, mégis magasztos zenéje gyönyörűen illeszkedik a film hangulatához, meglepően kevés szó esett a médiában eddig az ő szerepéről. Nem úgy a sminkesekről, akik szintén jó esélyekkel várhatják az Oscar-gálát, minthogy munkájuk nyomán

A film „vesztese” végső soron Aronofsky, aki hiába napjaink egyik legizgalmasabb amerikai rendezője, ezt most nem volt módja megmutatni a történet jellege miatt. A rendezői vízió mindössze egyetlen pillanatra kap teret – igaz, akkor azért igyekszik felcsillantani valamit abból, amit tud. Elfogadható tehát a jelölés hiánya például a legjobb rendezőként. Az viszont meglepő, hogy a legjobb film kategóriájához A bálna nem volt elég, míg a Top Gun: Mavericket vagy épp az Avatar: A víz útját erre méltónak találták. Bizonyára csak tréfál velünk az akadémia.

A bálna összességében nem Aronofsky legjobb filmje, a Requiem egy álomért, az anyám! és talán még a Fekete hattyú is komplexebb alkotás volt. Az viszont kétségtelen, hogy ez mind közül a legszebb. Érdemes zsebkendővel érkezni a vetítésekre.

Fejléckép: Brendan Fraser A bálna című filmben (Fotó/Forrás: ADS Service)