A Magyar Pavilon a május 10. és november 23. között zajló Velencei Építészeti Biennále főkurátora, Carlo Ratti kiáltványára reflektál, aki szerint „ahhoz, hogy szembenézhessünk a lángoló világgal, az építészetnek a körülöttünk lévő összes intelligenciát mozgósítania kell”. A magyar kiállítás egy speciális, ugyanakkor globális jelenséggel, az építészi pályaelhagyás és az ebből következő sikeres pályamegtalálás kérdésével foglalkozik.
Pintér Márton kurátor és fiatal építészcsapata tizenhárom magyar sikertörténetet mutat be, olyan építészként végzett neves alkotók munkásságát, akik
az építészeti tudásukat a tanult szakmájukon kívül vitték sikerre, és kamatoztatják ma is.
A 19. Velencei Építészeti Biennálén Magyar Pavilonjának alkotócsapata (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
Van közöttük feltaláló, tudós, zenész, közéleti, kulturális és médiaszakember, egyetemi oktató. Néhányuk neve már világszerte ismerősen cseng, egyesek lendületes pályaíve még most ível felfelé, míg mások a választott szakterületükön értek el példás eredményeket, vagy vívtak ki egyéni intellektuális pozíciót. A közös bennük, hogy pályájuk építészként indult, s végül rokonterületekre vagy egészen más terepre exportálták a megszerzett tudásukat. Míg az építészetet szigorú szabályok kötik, addig a sikertörténetek szereplői pályaképéből az olvasható ki, hogy pályamódosítással, új utakon járva hogyan lehet kreatív és innovatív megoldásokat találni.
Kiállítók: Bujdosó Attila, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs (Kaláka együttes), Győrffy Máté, Janesch Péter, Kelemen Csaba és Tompa Balázs (Kirowski), Losonczi Áron, Rubik Ernő, Pozsár Péter, Rajcsányi Balázs és Varsányi Pál (Play Dead), Regős Krisztina, Rimóczi Imre, Somlai-Fischer Ádám és családja, Varga Judit.
A Magyar Pavilon kiállításának koncepcióterve a 19. Velencei Építészeti Biennálén (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
A projekt nemcsak sikertörténeteket mutat fel, hanem egyúttal a jövő építészeinek is figyelmet szentel. Egyrészt a katalógusban minden résztvevő jótanácsokat és útravalót fogalmazott meg a pályakezdő építészhallgatók számára. Másrészt a projektcsapat a magyarországi egyetemeken tanuló építészhallgatók körében felmérést végzett: hogyan vélekednek a jövő leendő építészei az egyes sikertörténetekhez kapcsolódó fókusztémákról. A válaszokból egy problémaérzékeny generáció képe rajzolódik ki, azzal a pozitív végkicsengéssel, hogy
a fiatalok hinni szeretnének abban, hogy egy építész többre is képes egy épületnél, s egy jó épület több mint beton, üveg és acél.
A velencei kiállítás egy valaha volt nívós, mára elhagyatott építészirodát fog idézni, ahol az építészek inkább a szakmán kívüli sikerprojektjeiken dolgoznak. A kiállítás tartalma három tételből áll (résztvevők–sikerprojektek–hallgatói visszajelzések), amelyeket az RGB (piros-zöld-kék) arculati szín reprezentál. A Magyar Pavilon friss perspektívát és alternatívákat mutat fel pályakezdőknek, pályaelhagyóknak és pályamegtalálóknak egyaránt, és bizonyítja, hogy az építészi tudásra alapozó tehetség kibontakozására igen nagy szükség van az egyre nagyobb kihívásokkal terhes világunkban.
Fejléckép: A Magyar Pavilon kiállításának látványterve a 19. Velencei Építészeti Biennálén (fotó/forrás: Ludwig Múzeum)
hírlevél
