Vizuál

Az Európa Filmdíjas Quo vadis, Aida? nyitja a Lux Filmnapokat

2022.05.09. 10:00
Ajánlom
Jasmila Zbanic lélegzetelállító filmje az Európai Filmdíj abszolút győztese volt 2021-ben, az alkotás elnyerte a legjobb európai film, a legjobb rendező és a legjobb színésznő díját is, emellett Oscar-díjra is jelölték. Május 11-től 13-ig idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a Lux Filmnapoknak. 

Az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmes díjára idén is három film versenyez, olyan fajsúlyos és aktuális témákat feldolgozva, mint a háborús konfliktusok tragikus következményei, a homoszexualitás üldözése a 20. században és az Európán kívülről, élhetetlenné vált vidékekről érkező menekültek traumái. A három estén át tartó ingyenes vetítéssorozaton az Urániában látható Jasmila Žbanić Quo vadis, Aida?, Sebastian Meise Great Freedom és Jonas Poher Rasmussen Menekülés/Flee című filmjei. 

A Lux közönségdíjat, amelyet 2020-ban vezettek be az Európai Bizottsággal és az Europa Cinemas nemzetközi mozihálózattal együttműködésben, két korábbi elismerés ötvözete: a Lux filmdíjé, amelyet az EP 2007-ben alapított a kultúra és a sokszínűség iránti elkötelezettség szimbólumaként, valamint a People's Choice Awardé, az Európai Filmakadémia közönségdíjáé.

A Lux filmdíj hagyományaihoz híven az új elismerés, és a hozzá kapcsolódó vetítéssorozat is olyan filmeket helyez reflektorfénybe, amelyeket összeköt az európai identitás kérdésköre és aktuális, az európai embereket érintő társadalmi jelenségek ábrázolása.

A filmszakmai zsűri által kiválasztott három alkotást a tavaszi hónapokban az EU 27 tagállamában, összesen 24 nyelven feliratozva nézhetik meg az érdeklődők. A nézők voksolhatnak kedvenc filmjükre a május 25-ig elérhető online közönségszavazáson. A győztes alkotást - amelyről fele-fele arányban határoznak a közönségvoksok és az EP képviselőinek szavazatai - június 8-án hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban.

Quo vadis, Aida?

A Lux filmnapokat május 11-én este Jasmila Zbanic Quo vadis, Aida? című háborús drámája nyitja az Urániában. Az Arany Medve-díjas bosnyák rendező alkotása az 1995-ös srebrenicai mészárlás témáját dolgozza fel. A megrázó és feszült dráma főhőse, Aida az ENSZ tolmácsaként dolgozik a szervezet által biztonságos övezetnek nyilvánított, a szerb hadsereg által mégis elfoglalt kisvárosban, ahol bosnyákok tízezrei kerestek menedéket. Kulcsfontosságú információkhoz jut, és mindent megtesz, hogy megmentse férjét és két felnőtt fiát a közelgő tragédiától. A nemzetközi koprodukcióban, kilenc ország részvételével készült alkotás az Európai Filmdíj abszolút győztese volt, a legjobb európai film, a legjobb rendező és a legjobb színésznő díját is elnyerte, emellett a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára is jelölték.

Great Freedom

A vetítéssorozat május 12-én az osztrák Sebastian Meise Great Freedom című filmdrámájával folytatódik. A második világháború utáni Németországban játszódó alkotás - amelynek megtekintését csak 18 éven felüli nézőknek ajánlják - egy fiatal férfi kálváriáját mutatja be, akit az NSZK-ban akkoriban még bűncselekménynek számító homoszexualitása miatt újra meg újra bebörtönöznek. Hans életében az egyetlen állandó emberi kapcsolatot rabtársa, a gyilkosságért életfogytiglanra ítélt, megrögzött homofób Viktor jelenti. Egymástól viszolygásuk az évek során sajátos kötelékké alakul, amelyben felszínre kerülnek rejtett félelmeik és a fájdalom. Az osztrák-német koprodukcióban készült film világpremierje Cannes-ban, az Un Certain Regard szekcióban volt, itt a zsűri különdíjával jutalmazták, azóta húsz nemzetközi fesztiváldíjjal, köztük a legjobb operatőr és a legjobb filmzene Európai Filmdíjával ismerték el.

Menekülés/Flee

A harmadik idei versenyfilmet, a dán Jonas Poher Rasmussen Menekülés/Flee (16) című filmjét május 13-án vetítik. A több mint nyolcvan nemzetközi fesztiváldíjjal elismert dán-francia-svéd-norvég koprodukció a mozitörténet első olyan alkotása, amelyet egyszerre jelöltek Oscar-díjra a legjobb animációs film, a legjobb dokumentumfilm és a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. Egy Dániában élő sikeres akadémikus igaz történetét mutatja be, aki a nyolcvanas években gyermekként, családjával menekülni kényszerült a háború sújtotta Afganisztánból. Miközben Amin a jobb élet reményében különböző nyugat-európai országokban próbált letelepedni, kibontakozó szexuális identitását titkolnia kellett családja előtt. Az anonimitás megőrzése érdekében nagyrészt animációs formában készült filmben Amin és a rendező közötti őszinte beszélgetéseken tárul fel a múlttal szembenézés és az önfelfedezés története.

A szervezők minden résztvevőt arra biztatnak, hogy értékeljék a megnézett filmeket a www.luxaward.eu honlapon. A szavazók közül tíz nyertest sorsolnak ki, akik részt vehetnek a június 8-i strasbourgi díjátadón.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament kapcsolattartó irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével.

Lux filmnapok
Uránia Nemzeti Filmszínház
2022. május 11.-13.

 

Fejléckép: jelenet a Quo vadis, Aida? c. filmből / fotó: Cinefest Filmfesztivál

 

 

Bosnyák háborús dráma, a Quo vadis, Aida? lett a legjobb európai film

Kapcsolódó

Bosnyák háborús dráma, a Quo vadis, Aida? lett a legjobb európai film

Jasmila Zbanic rendező a fiaikat, fivéreiket, férjüket elveszítő srebrencicai nőknek ajánlotta filmjét az Európai Filmdíjak szombat esti átadóján Berlinben. Az online formában megtartott díjátadón Mészáros Márta életműdíjat, Ágh Márton pedig a legjobb európai látványtervezőnek járó díjat vehette át. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Rekordárról indul a licit egy Rippl-Rónai-képre

Rippl-Rónai József Kalitkás nőjének első változatának licitje 180 millió forintról indul a Kieselbach Galéria december 17-én 18 órakor rendezendő téli aukcióján a Hotel Marriottban; ekkora kikiáltási árra nem volt példa magyar műtárgyaukción.
Vizuál ajánló

Fotókiállítás nyílt az MMA-ösztöndíjasok alkotásaiból

Február 25-ig a Pesti Vigadóban látható a Generációk című kiállítás, amely hűen tükrözi a fiatal fotóművész-nemzedékek vizuális érzékenységét. 
Vizuál ajánló

A klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik a PIM új Madách-kiállítása

A múzeum tárlatának fókuszában az Az embert tragédiája Eszkimó színe áll. A disztópikus jövőkép vizuális megidézése mellett a szervezők szakértők megszólaltatásával keresnek válaszokat a Madách által felvetett, de a ma viszonyokra is érvényes kérdésekre. 
Vizuál ajánló

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál ajánló

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.