Vizuál

Az év legjobb belsőépítészeti munkája lett az Örkény Színház átalakítása

2019.09.30. 12:15
Ajánlom
A színház belsőépítészeti tervezése csaknem egy évig tartott, a munka során Fülöp Krisztina belsőépítész és csapata a nézőtérre és a kapcsolódó közlekedő terek átalakítására fókuszált.

A díjat Laki Péter, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatója alapította 1998-ban azért, hogy elismerjék az akkori nehéz építőipari körülmények között is kimagasló teljesítményt nyújtó szakemberek munkáját. Az elismerés szakmai hátterét a kezdetektől a Magyar Építész Kamara belsőépítészeti tagozata adta.

Fülöp Krisztina a felújítás kapcsán az M1 műsorában elmondta: egészen más, mindentől különböző műfaj a színházi építészet, mert egyfelől a színházi tér munkahelye az ott dolgozóknak, másfelől a műfajból adódóan tele van érzelemmel.

Tehát a színházban dolgozók számára otthon és egy olyan munkahely egyben, amely észrevétlenül működik a látogatók számára.

A színház átalakítása azért vált szükségessé, mert „recsegtek-ropogtak a székek, alig lehetett hallani mi történik a színpadon” – tette hozzá. Ezért olyan „generális orvoslásra” volt szükség, ami az összes szakágat igényelte. Így együtt dolgozott Vincze Krisztián építésszel, Fürjes Andor akusztikus szaktervezővel, valamint Haász Ferenc világítástervezővel is.

A képre kattintva galéria nyílik:

Kiemelte azt is, hogy elhagyhatatlan volt az az erős, közös munka, amit Mácsai Pállal, a teátrum igazgatójával végeztek, akinek határozott elképzelése volt arról, hogy milyen legyen az épület.

Az átalakításról 2017-ben a Fidelio is részletesen beszámolt az alábbi cikkben:

„Túlélsz, pöcök” – Nézőtéravató az Örkényben

Kapcsolódó

„Túlélsz, pöcök” – Nézőtéravató az Örkényben

Jócskán ráfért már az Örkény Színház nézőterére a tavasz-nyár folyamán elvégzett felújítás, ahogy Mácsai Pál igazgató a szeptember 26-án megtartott nézőtéravatón fogalmazott: ezt már senki nem szerette.

Fejléckép: Az Örkény Színház nézőtere (fotó: Horváth Judit / Örkény Színház)

Így festenének az Örkény színészei, ha beteljesítik gyerekkori álmukat

Kapcsolódó

Így festenének az Örkény színészei, ha beteljesítik gyerekkori álmukat

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.
Vizuál ajánló

Online folytatódik a Verzió Filmfesztivál

November 29-én ért véget a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Ötvenhárom alkotás, köztük a nyertes filmekkel, december 10-ig online is elérhetővé válik a szemle oldalán.
Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.