A kétezres évek folyamán új sorozatforma lett uralkodó: minőségi, regényesen felépített nagy történetek durván egyórás sorozatrészekből, több évadon át fejlődő karakterekkel, akiknek a drámáján keresztül egzisztenciális kérdésekre láthatunk rá. Aligha lehet mindent összegyűjteni, amiről ezek a sorozatok szólnak, és ami jó bennük, de annyi biztos, hogy a családregény egy új formájával, a filmes családregénnyel a nagy stúdiók nézők millióit láncolták a képernyők elé. Három kiemelkedő alkotást említenék, amelyek maradandóak lesznek, és hatásuk, jelentőségük, megformáltságuk vetekedhet a 19-20. századi realista nagyregényekével – mint az Anna Karenina, A Karamazov testvérek, a Goriot apó, a Bovaryné vagy A Buddenbrook ház –, ezek pedig a The Sopranos, a Breaking Bad és a The Leftovers.
Nem szándékozom tovább elemezni a regények és a sorozatok kapcsolatait, mindössze a jó hírt szeretném hozni azoknak, akik szerették a fent említett könyveket, de nem látták ezeket a sorozatokat, hogy
bármikor lehet még az életükben hasznosan és élvezetesen eltöltött harmincnál is több óra.
Sok, nálam egy emberöltővel idősebb olvasót, tudom, hiába nyaggatok a médiumváltással, de a sajátomnak és az utánam következő generációknak már természetessé vált a sorozatnézés, és értik, talán miért lehet ezek egy részét relevánsan a legszeretettebb klasszikus regényekhez hasonlítani.
Megelevenedik, amit nem tudtunk elképzelni
A sorozat, amelyről szólni szeretnék, ugyancsak a fent említett formában és szellemben érkezett nagyszabású alkotás, amely váratlan fordulatként az evangélium(ok)ból készült egész estés részekből áll össze. Ezek az epizódok önmagukban is teljes történetek, játékidejük a háromnegyed és a másfél óra között mozog. A gyártás még nem zárult le, a nyolcrészes évadokból álló The Chosen éppen az ötödik évadnál tart, a Nagyhét eseményeinél, amikor Jézus utolsó jeruzsálemi tettei, az utolsó vacsora, Jézus elárultatása és annak következményei lesznek a központban. Bárki ingyen nézheti a sorozatot a stúdió saját oldalán keresztül, és önkéntesen adományozhat bármennyit és bármikor a további készítésre. (A produkció létrejöttének és a közösségi támogatás sikerének történetét az író-rendezővel, Dallas Jenkinsszel készült interjúkban meghallgathatjuk – az maga egy tanúságtétel.)
Bár az alkotó népszerű formát választott a keresztény Biblia központi történeteinek filmre viteléhez, maga a téma, annak szakralitása, látszólagos rigidsége, távolsága éppenséggel nem ígér előre elkönyvelhető kitörő sikert. És ez a sorozat, bátran állíthatom, nem csak azoknak szól, akik eleve keresztények, bibliaolvasók, templomba járók, hanem mindenkinek élvezetes lehet, és ezáltal egy utat nyithat az evangélium megismeréséhez. A beavatottak számára is képes újat mutatni.
Egyaránt revelatív lehet egy gyakorló kereszténynek és egy nem vallásos nézőnek is úgy látni Jézust, ahogy szeretjük elképzelni a szívünkben, ahogyan vágyjuk látni a mai progresszívebb keresztény világban, a saját barátunkként, aki valóban ember, és nem valamiféle távolságtartó gyógyító és szónok. Ehelyett a sorozatbeli Krisztus sokkal odaadóbb, mindenkivel személyes kapcsolatot keres, aki megismeri.
Barátai pedig valódi problémákkal, jellemekkel rendelkező esendő emberek, tükreink is, nem csak szentek a freskókon.
Simon Péter (Shahar Isaac), a majdani egyházvezető apostol például egy minden lében kanál, de valahogy mégis józan és megoldáscentrikus fiatal férfi, bandavezér alkat, aki majdnem elcsábul családjának megoldhatatlan problémája miatt, hogy halásztársait bemártsa a rómaiaknak. Gyönyörű felesége kitalált karakter, mégis élő apokrif, és illik a történetbe, valahogy tartást ad férjének, egyenrangú fél a házasságukban, nem hiába Éden (Lara Silva) a neve.
Jézus Krisztus az a vezető, aki arra tanított, hogy aki első akar lenni közülünk, az legyen mindenkinek a szolgája. A készséget a szolgálatra mindenki iránt nem úgy kell érteni, hogy gyönge emberként hízelgett volna bárkinek is: a legnagyobb elnyomókkal is egyenrangúként beszélt, a legnagyobb veszélyek elkerülése érdekében sem hazudott, ebben rejlik a történet drámai nagysága az emberi oldalról nézve, amelyet itt igazán egyszerű eszközökkel, találkozásokon és beszélgetéseken keresztül sikerült színre vinni. Amikor például farizeusokkal, zsidó vallási elöljárókkal beszél, Jézus nem bántó vagy ellenséges, de amikor vitára kerül sor, nem rejti véka alá az igazságot. Vagy amikor a római városvezetőhöz fordul, aki kihallgatja őt, nem ígéri felelőtlenül, hogy nem lesz többé láb alatt Kafarnaumban, és nem lesznek miatta tömeggyűlések.
Azokat a helyzeteket, amelyeket bármikor olvashatunk az evangéliumokban, sokszor megpróbáljuk elképzelni és meg is elevenednek az imádkozók számára. A gyógyítások, a csodatételek itt a mindennapi élet részét képezik, közel hozzák azokat az egyszerű emberek, a hitelesen megformált tanítványok és hozzájuk vetődők tekintetén keresztül. A sorozat képes arra, hogy kényelmes és szerethető formában közvetítsen releváns értelmezést a bibliai üzenetből a mai ember számára. Felforgatóan és eredetien teszi ezt, mégis valahogy hűségesen a kétezer éve történet események valóságához.
Nem didaktikus vagy propagandisztikus, hanem a személyes érintettségbe von be, amit a találkozások során érezhettek azok, akik kapcsolatba kerültek Jézussal.
Ehhez szép filmes megoldásokat használ, jó dramaturgiát. Emellett bőven hagy teret a gondolkodásra, és a további fejtegetésnek, imának – és ez igazán nagy dolog.
Jézus és barátai, a kicsinyek és a kiszolgáltatottak
Pompásak a színészek, a Jézust játszó Jonathan Roumie egy sármos, erős testalkatú, földillatú, de nem túlzóan szép fickó, akiről elhisszük, hogy asztalos és egyéb fizikai munkákat végez, ugyanakkor megérteti magát akárkivel, jó vezető, és képes emberien szeretni. Például édesanyját, Máriát (Vanessa Benavente), aki szintén remekül játszik, és olyan anyaképet mutat, aki ölelésre, gondoskodásra, elengedésre egyaránt képes, békét tud teremteni a tanítványok között, az egész csapat anyjává tud válni, erős, nehézségekben megedzett és egyszerre a leggyöngédebb karakter.
A másik nagy erénye a sorozatnak, hogy most is égető kérdésekre reflektál, kiemeli az evangélium mai üzenetét: hogy mi a helyzet a kirekesztettekkel, a fogyatékkal élőkkel, a nőkkel az egyházban, az elnyomással, a szenvedéssel, az értelmetlen halállal vagy a háborúval, a családdal, a szerelemmel, a gyermekáldással. Ezek olyan misztériumok, amelyekre nincsenek végleg kielégítő válaszok, de a sorozat képes olyan perspektívába helyezni őket, amely átérezhetővé teszi, a hívők – vallástól függetlenül – miért gondolkoznak az abszurditással szembenézvést hasonlóan. Mindezt úgy, hogy a sorozat nem kínál hamis feloldást.
Szerencsés, hogy több női karakter is fontossá válik a történetben, maguk az evangéliumok is a legfontosabb pillanatokban említik őket, Jézust gyászolva, a társaságnak otthon adva, de
a sorozatban még nagyobb hangsúlyt kap nélkülözhetetlen jelenlétük.
Jézus egyik első tanítványa a megszállottságból megszabadított, sok megpróbáltatáson átesett Mária Magdolna (Elizabeth Tabish), aki aztán az egyik legbátrabb, leginkább elvárásoktól mentes karakter lesz, a végsőkig bízik Jézusban, ugyanakkor nem válik rögtön hibátlanná, hiszen a mélységből jön.
Mátét (Paras Patel), aki római-kollaboráns vámosként a zsidó társadalom leginkább megvetettjei közé tartozik, egy autista fiatalemberként ábrázolja a sorozat. Különösen értelmes és rendkívüli a megfigyelőképessége, ugyanakkor a szociális érintkezésre képtelen és nem fogékony a társadalmi kérdések iránt.
Az egyik legszerethetőbb karakter lesz emberi fejlődése, kapcsolatai során.
Kis Jakab (Jordan Walker Ross) karakterét veleszületett fogyatékossággal ábrázolja a sorozat, és a történet egy pontján, miután Jézus már százakat-ezreket meggyógyított, központi kérdéssé válik, hogy a tanítvány szeretne-e meggyógyulni, vagy korlátaival együtt szolgálja-e tovább az Isten országát. Kell ennél nehezebb beszélgetés, amit szívesen átimádkoznánk Jézussal együtt? A sorozat bevállalja a megkerülhetetlen drámai szituációt.
Rádkacsint az Isten fia
Kimeríthetetlen a ma is izgalmas történetelemek tárháza, amelyeket nem tömőanyagként, hanem szerves részként sikerült beépíteni az alkotóknak, így biztos vagyok benne, hogy akik nem hívőként nézik a sorozatot, ugyanúgy izgalmas karaktereket találnak, mint hívő társaik. Ugyanakkor mint legfontosabbat, Jézus szavait, történeteit, találkozásait helyezték ebben a kontextusban a központba. Nem ássák alá az evangélium szakralitását az apokrif háttértörténetek, mindössze felteszik a kérdést, hogyan hangozhatott el az adott beszéd, milyen emberi játszmák, helyzetek, beszélgetések vezettek oda, hogy ezeket kimondhassa egy valóban emberi Jézus, aki nem lebeg két ujjnyival a föld felett, hanem együtt eszik a tanítványokkal és ugyanúgy sátorban alszik útközben, mint ők. Jó humor is kell ehhez, mert bizony
a csodák súlyát, a feladatok nehézségét, az emberi együttlétet csak a humor tudja elviselhetővé tenni,
ezért Jézus sem lehetett másmilyen ember, olyan kellett legyen, aki szellemesen reflektál humoros szituációkra, sőt rákacsint másokra, mert tudja, ki mit gondol, de nem úgy feltétlenül, mint az Isten, hanem mint egy közeli társ, aki jól ismer.
A bevezetésben három meghatározó sorozatot említettem, amelyet muszáj látni, mert igazi műalkotások. A The Chosent még felírnám a listára, és ígérem, hogy nem csak Húsvét közelgő ünnepéhez hozza közelebb a nézőt, jól is fog szórakozni, sokat fog nevetni és sírni, gazdagodni és közelebb kerülni az Istenhez és magához. Az emberiség legfontosabb története talált most egy megfelelő kortárs formára.
Szerző: Bödecs László
Fejléckép: Jelenet a The Chosen című sorozatból (Fotó/Forrás: The Chosen)