Nem sikerültek túl vidámra a Berlinale német filmjei az idén. Andreas Dresen, mint ahogy arról már beszámoltunk, a nemzetiszocializmushoz nyúlt vissza, Matthias Glasner, akit a magyar nézők talán a Der Freie Wille vagy a Gnade című filmek kapcsán ismerhetnek, most egy diszfunkcionális család és az öregedés témáját dolgozta fel. A főszerepben Lars Eidingert láthatjuk, aki szerény becslések szerint is generációja legtehetségesebbje, és az szinte mindegy is, mihez nyúl: legyen az a Hamlet a Schaubühnén vagy a Babylon Berlin pszichopata Alfred Nyssenje.

Kapcsolódó
Szembenéz a világ kihívásaival a Berlinale
Talán minden eddiginél bátrabbnak és politikusabbnak tekinthető az idei Berlini Nemzetközi Fesztivál, amelynek szervezői már a megnyitó előtt kereszttűzbe kerültek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei szemlét is a sokszínűség és a tolerancia jegyében hirdették meg.
Eidinger a Sterbenben (Haldoklás) egy Berlinben élő, közepesen tehetséges karmestert alakít. Szülei idősek és betegek, anyja (Corinna Harfouch) vaginarákban szenved, apja (Hans-Uwe Bauer) Parkinson-kóros, húga (Lilith Stangenberg) alkoholista, és ha ez még nem volna elég, volt barátnője megkéri, hogy legyen születendő gyermeke egyik apukája, legjobb barátja pedig folyamatosan depressziós, és mar többször kísérelt meg öngyilkosságot. Glasner nem ítélkezik, nem tesz fel nagy kérdéseket a filmben, ha csak azt nem, jogunk van-e önkezűleg véget vetni az életnek, ha az nem más, és soha nem is volt más, csak szenvedés. A végén sem kínál különösebb megoldást egyik problémára sem, viszont remek színészi alakításokat láthatunk mind egyénileg, mind a színészek közti interakciókban.
Nem lennénk meglepve, ha az egyik Medve Glasner zsebébe vándorolna.

A Sterben (Haldoklás) alkotói: Lilith Stangenberg, Matthias Glasner, Corinna Harfouch és Lars Eidinger (Fotó/Forrás: Alexander Janetzko / Berlinale 2024)
Amanda Seyfried Atom Egoyan rendezésében, a Seven Veils-ben érkezett Berlinbe. A film nem a versenyszekcióban, hanem a Berlinale Specialban látható, azaz nem verseng a díjakért. Seyfried egy operarendezőt alakit, aki mestere halála után, annak tisztelegve újrarendezi a nagy előd egyik sikerét: Richard Strauss Salome-ját. Ebben a filmben is egy nagyon erős női karaktert láthatunk a vásznon. A rendezés közben Jeaninet alakító Seyfried feldolgozza gyerek- és fiatalkori traumáit, és a próbafolyamat végére le is számol velük. Bár Egoyan szinte már nem is filmet, hanem nagyoperát fest a vászonra, ebben a filmben sem ússzuk meg az abúzust, sem a családban, sem a színházban.
Salt, egy a szerelmét elvesztő és őt gyászoló férfit Gael Garcia Bernal alakítja az Another End című sci-fiben. A film a valamikori jövőben zajlik, és azzal a gondolattal játszik el, mi lenne, hogyan lehetne az lehetséges, ha elvesztett szeretteink pár napra visszatérhetnének hozzánk, hogy méltón elbúcsúzhassunk tőlük, ezzel segítve nekünk a gyászfolyamat feldolgozását. Egy cég arra specializálódik, hogy összegyűjti az elhunytak emlékeit, amiket aztán egy létező, másik emberbe építenek be pár órára. Szeretteink tehát nem a saját fizikai valójukban, hanem egy gazdatestben elevenednek meg, de lelkük arra a pár órára azé a személyé lesz, akit elvesztettünk.
Az első hallásra bizarr történet olyan film, amely nehezen engedi magához közel, majd nehezen engedi el a nézőt.

Az Another End alkotói: Olivia Williams, Bérénice Bejo, Gael García Bernal and Renate Reinsve (Fotó/Forrás: Sandra Weller / Berlinale 2024)
A 4200 és 6000 méter közti magasságban játszódó, nepáli film, a Shambhala azon túl, hogy csodálatos képekkel operál, bepillantást enged a nepáli kultúrába és házassági szokásokba is. A rendező Min Bahadur Bhan pedig helyi laikus nepáliakkal és nem profi színészekkel forgatott. A film főhőse Pema, egy nepáli lány, aki épp házasodik. De itt a hegyekben ilyenkor az a szokás, hogy a nő nem egy férjet kap, hanem annak fiútestvéreit is férjül fogadja. Igy Pema jelen esetben három férjjel is gazdagodik egy csapásra, ami aztán jól is jön neki, mert az első férj, Tashi hamarosan felkerekedik a jakokkal, hogy árut vigyen és hozzon a faluba. Pema akkor veszi észre, hogy terhes, amikor Tashi már úton van a hegyekben, így a falu és a hírnökök révén Tashi is azt feltételezi, hogy nem a férfi, hanem a falusi tanító az apa. A férj szégyenében nem jön vissza a faluba, így a várandós Pema kénytelen nekivágni a hegyeknek, hogy megtalálja Tashit, és bizonyítsa ártatlanságát.
A 150 perces film keserédes női történet arról, hogy az élet szabályait bizony a férfiak hegedülik, még a Himalájában is.
Martin Scorsese február 20-án átvette az Arany Medve-díjat életműve elismeréseként, így nekünk, újságíróknak volt szerencsénk találkozni a mesterrel egy sajtóbeszélgetés keretében. Kiderült, hogy a 81 éves rendező két lábon járó filmenciklopédia, mindent tud a filmtörténetről, és sokkal szívesebben beszél másokról, például Eisensteinről vagy Jean Renoirról, mint saját magáról.
A filmek titka az egyéni hang
– mondta a fiatal rendezőknek, majd hozzátette: „Ne legyetek a technika rabszolgái, használjátok jól, és uraljátok, ne az uraljon titeket!” Scorsese azt szeretné, ha olyan filmek születnének, amelyeket elég egyszer látni, mégis emlékszünk rájuk, mert arra reflektál, milyenek vagyunk mi, emberek. Szerinte a jó film az, ami a nézővel együtt változik, amit ha visszanézünk, mást mond, mint előtte.
Úgy véli, legjobb filmje egy harmincperces Armani-reklámfilm volt, hiszen mindig az a fő kérdés, mennyi minden van benne egy jelenetben, és mennyi ideig láttatjuk azt. A film képeit a zenéhez hasonlította: az ember érzi, ha jó, ha helyesek az arányok. És hogy halott-e a mozi? Persze, hogy nem – vágja rá.
Ha filmeket akarunk nézni, még mindig moziba megyünk, mert ott kapjuk meg a közösségi élményt.
Nagyon erős a mezőny az idei Berlinalén, főleg a női karakterek, nem lesz könnyű dolga tehát a zsűrinek február 24-én, szombaton az Arany és Ezüst Medvék odaítélésekor. Helyszíni beszámolóink utolsó részével a díjátadó után jelentkezünk.
Fejléckép: Martin Scorsese az Arany Medve-díj átvételekor (fotó/forrás: Richard Hübner / Berlinale 2024)