Úgy tűnt, minden úgy alakul, ahogy megszokhattuk azt az Oscar díjátadókon: a papírforma győzelmeket csak a kisebb kategóriák meglepetései tarkítják, ahogy pedig haladunk a főbb díjak felé, szépen kitisztul a kép, és csak az előre várt nyerteseknek örülhetünk. Aztán jött még egy fordulat, ami felett hajlamosak sokan legyinteni, pedig a kategória jobb előrejelzője a fődíjnak, minta a rendezői: ez a Legjobb vágás.
Nézzük az estét a legnagyobb esélyes, a Kaliforniai álom szemszögéből! Először Mahershala Ali behúzta a mellékszereplői díjat a Holdfényért, majd két apróbb meglepetés következett: a legjobb smink és haj díját a Suicide Squad - Öngyilkos osztag kapta, a legjobb jelmeztervezését pedig a Legendás állatok és megfigyelésük. Utóbbi kategóriában főleg a kosztümös és történelmi filmek szoktak győzni, így sokan a Jackie-t várták, még többen pedig a Kaliforniai álmot, ami máris kapott egy kisebb ütést. De sebaj, ezt a díjat egyetlen jelenet, a bulizni induló színésznő-aspiránsok színes dresszei miatt adták volna oda a musicalnek.
A dokumentumfilmeknél hiába erősödött az elmúlt hetekben a 13th, nem tudta legyőzni az utóbbi idők legjobb dokuját, győzött az OJ: Made in America. A hangkategóriák egyfajta lakmuszpapírként működhettek: a Kaliforniai álom mindkét kategóriában kapott jelölést, és ha rekordközelbe akart kerülni, be is kellett volna húznia őket. Csakhogy itt inkább elismert és sikeres akciófilmek és látványmozik győznek, olyanok, mint az idei nyertesek: a legjobb hangvágás az Érkezésé lett a legjobb hangkeverés pedig A fegyvertelen katonáé. Sokan már ekkor farkast kiálthattak: háromból semmi a Kaliforniai álomnak! Ez a három díj viszont mind csak grátisz lett volna Damien Chazelle filmjének - olyan elismerések, amit persze, ha tényleg annyira erős a film az Akadémiánál mint gondolják, akkor hozni tudott volna, de ha reálisak vagyunk, egyikben sem volt fő esélyes.
A színészdíjak általában nem okoznak csalódást, így most sem - kivéve azoknak, akik nem szeretik, ha valaki kategóriacsalással nyer. A legjobb női mellékszereplő kategória győztese, Viola Davis a Fences-ben pedig semmilyen mérce szerint nem mellékszereplő, körülbelül az 5. perctől az utolsóig képernyőn van. A főszereplők között viszont aligha lett volna esélye, így a marketingesek addig promózták, míg el nem hitették a szavazókkal, hogy Davis-nek a mellékszereplőknél a helye. Ugyanezért a szerepért 2010-ben megkapta a Tony-díjat is, korábbi két Oscar-jelölését pedig szintén sírásos nagyjelenetekben tobzódó szerepekért kapta A segítségben és a Kételyben.
A legjobb idegennyelvű film díja sokáig kérdéses volt - esélyes filmek nem jutottak be a szűkített listára sem, a leginkább méltatott Toni Erdmann-t pedig gyűlölték az amerikaiak. Trump a kitiltási botránnyal viszont egyértelműen irányt mutatott a szavazóknak, akik oda is adták az Oscar az új rendelet szerint az országból kitiltott Asghar Farhadinak és filmjének, az iráni Az ügyfélnek. A film egy lassú karakterdráma, hasonló ahhoz a Nader és Siminhez, amiért Farhadi nemrég szintén Oscart nyert: egy házaspár drámáját mutatja be, akiknek egy földrengés és egy betörés következtében megroggyan a házasságuk, miközben Az ügynök halála című darabot adják elő a helyi társulatban. Az animációs rövidfilmek kategóriájában végre tudott győzni a Pixar is a Szalonkával - szinte hihetetlen hogy megannyi nagy animációs díj után most először győztek a rövideknél. Díjat kapott a legjobb animációs filmeknél Zootropolis - Állati nagy balhé, ahogy az előre sejthető volt.
Lassan következtek azok a kategóriák, ahol azért elvárható volt, hogy a Kaliforniai álom elkezdjen díjakat gyűjteni. A legjobb látványtervezést be is húzta, majd miután A dzsungel könyve meglepetés nélkül vitte a vizuális effektusok díját, következett a Legjobb vágás. Ez a díj hihetetlenül fontos a legjobb film szempontjából, épp ezért koppant néhány áll a padlón, amikor A fegyvertelen katona győzött.
A rövid kategóriák jöttek, így a Kaliforniai álomnak volt egy kis ideje hogy magához térjen. A legjobb rövid dokumentumfilm a The white helmets lett, ahogy az várható volt, majd a legjobb rövidfilmnél eljött számunkra az est legboldogabb pillanata: győzött Deák Kristóf filmje, a magyar Mindenki! A rövidfilmet a 2-3. helyen jegyezték a kategóriájában, de mivel mindenki által ismert és fontos témáról szólt élvezhetően és közérthetően, abszolút esélyes volt a díjra is. Be is jött - halkan pedig köszönjük meg Trumpnak és az elnöksége alatt uralkodó viszonyoknak az Egyesült Államokban: ilyen feszült politikai hangulat közepette a Mindenki remekül pengette meg azokat a bizonyos érzelmi húrokat.
A legjobb operatőr ismét fontos kategória, és itt bizony nyernie kellett a Kaliforniai álomnak, ha versenyben akart maradni - nyert is, így még mindig ő számított fő esélyesnek. Főleg, hogy a zenei díjaknál borítékolható volt a tarolása: vitte a legjobb zenét és a legjobb betétdalt is a City of Stars című szerzeményével. A forgatókönyv ismét olyan kategória, ahol nem számított első számú esélyesnek, de azért bőven benne volt a pakliban hogy ő nyer. Nem így lett, az eredeti forgatókönyveknél A régi város, az adaptáltaknál a Holdfény győzött.
A főkategóriák következtek. Bevett szokás manapság, hogy a rendezői és a legjobb film díj kettéválik - én is ilyesmire számítottam, amikor a Holdfény rendezőjének, Barry Jenkins-nek tippeltem a rendezést, a Kaliforniai álomnak pedig a fődíjat. Nem így lett, Damien Chazelle, a Kaliforniai álom rendezője nyert, ami miatt szinte biztosra vehette mindenki, hogy így a film is győzni fog. Előtte viszont volt még két színészi kategória - abszolút papírforma eredmények születtek. A legjobb férfi főszereplőknél Casey Affleck nyert A régi városért - ő végigszántotta a díjszezont, egyedül Denzel Washington veszélyeztethette, aki a Színészek céhénél nyert. Nem volt túl boldog a győztes kihirdetésénél, de ki hibáztatja: a Fences-szel nemcsak a színészi, de a rendezői és fődíjat is akart nyerni, előbbiben nem is jelölték, utóbbiban esélye sem volt, és még színészként is kikapott. A legjobb női főszereplőknél sokáig Natalie Portman tűnt befutónak a Jackie-ért, de az Oscar közeledtével Emma Stone előretört, és végül győzött is a Kaliforniai álommal.
A legjobb film díját az idén 50 éves Bonnie és Clyde legendás főszereplői, Faye Dunaway és Warren Beatty adták át. Kis viccelődés, kis mellébeszélés, ahogy az lenni szokott. Aztán Beatty szokatlanul sokáig nézegeti a kinyitott borítékot, majd átadja Dunaway-nek.
Ne bolondozz már
- mondja neki nevetve Dunaway és felolvassa a győztest: Kaliforniai álom!
Soha ilyen nem történt még az Oscaron - voltak pletykák, miszerint például Marisa Tomei 1993-ban azért kapott díjat, mert Jack Palace díjátadó rossz nevet olvasott fel, de ezt persze soha nem erősítették meg. Beatty azzal magyarázta a hibát, hogy rossz cédula volt a borítékban: azon Emma Stone és a Kaliforniai álom neve állt. A jelenetet valószínűleg sokáig elemzik még, és szegény Beatty sem ússza meg, hogy egy hosszú és eredményes karrierrel a háta mögül meme-ként végezze, mint Steve Harvey.
Barry Jenkins szinte semmi pénzből hozta tető alá a filmet, ami kis független filmként nem volt sikeres a kasszáknál, de a kritikusok imádták: 2016 magasan legjobb értékeléseit kapó mozija volt. A valódi, Oscar-szempontjából fontos díjakat viszont mind a Kaliforniai álom gyűjtötte be - egyedül a Színészek céhénél győzött helyette A számolás joga. Az azonban érezhető volt, hogy valami készülődik, és a Holdfény meglepetést okozhat: egyszerűen mindenki erről a filmről beszélt Hollywoodban, egymással versengve dicsérték egymással az újságok és sztárok is. A magam részéről meg voltam győződve, hogy ez a felfokozott várakozás egy rendezői díjban csúcsosodik ki.
Sokat fognak még beszélni a Holdfény győzelméről, elsősorban úgy, mint egy bátor és előremutató lépésről: lám, egy olyan film is nyerhet, amit előzetesen egyáltalán nem vártak Oscarra - míg a Kaliforniai álomról már első előzetese után is úgy beszéltek, mint egy potenciális jelöltről.
Ahogy túl hamar elkezdett díjakat gyűjteni, beindult a gyűlöletkampány a Kaliforniai álom ellen: nem elég magvas a mondanivalója, nincs benne semmiféle politikai állásfoglalás, a zenék és a táncok sem elég kidolgozottak. Volt aki egyenesen rasszizmussal vádolta, mert egy fehér férfival a főszerepben akarja megtanítani, mi a jazz, miközben az egyetlen fekete karakter a filmben azt jelképezi, milyen az, ha valaki áruba bocsájtja tehetségét. Mindeközben a Holdfény reputációja nőttön nőtt - és végül sikerült is győznie. Vagy épp a Kaliforniai álomnak sikerült vesztenie. A tavalyi #OscarSoWhite kampányt is bizonyára sokáig fogják még emlegeti az idei Oscarral kapcsolatban: vajon akkor is Holdfény győzött volna, ha nincs a tavalyi botrány?
Íme a legemlékezetesebb momentumok a díjkiosztóról:
- Jimmy Kimmel, az elmúlt évek legjobb házigazdája
Az Oscar úgy cserélgeti a házigazdáit, mint más a cipőit - maga Kimmel is felhívta rá a figyelmet nyitó monológjában, hogy próbálja kiélvezni a dolgot, mert valószínűleg nem hívják többet vissza. A kezdő monológja vicces és friss volt, ő pedig megőrizte kellemes, csipkelődő modorát, azt amiért talk show-ja is az egyik legjobb dolog az amerikai tévék esti műsorsávjában. Az ott futó running gag-ekből is beemelt néhányat, mint például állandó segítőjét, Guillermo-t vagy a Mean Tweet sorozatot.
- Mahershala Ali köszönőbeszéde
A színész győzelme legalább annyira biztosra vehető volt, mint az, hogy beszédében állást foglal majd Trump ellen és a muszlim vallásúak mellett, hiszen ő is közéjük tartozik - elmaradt viszont a direkt politizálás. Helyette egy megható és érzelmes beszéd következett, az egyik legemlékezetesebb az este.
- Az ügyfél Legjobb külföldi film-győzelme
Asghar Farhadi-t, a film rendezőjét nem engedték be az országba, majd ő maga döntött úgy, hogy nem vesz részt a gálán. Egy állásfoglalást küldött köszönőbeszéd gyanánt, amelyben kiállt országa és vallása mellett.
- Turistabusz az Oscaron
Nem akart lemaradni Ellen DeGeneress szenzációvá váló selfie-je mögött, ezért Kimmel eltérített egy városnéző tusitabuszt, a rajta utazókat pedig egyenesen a ceremóniára terelte be. Persze valószínűleg mindez megtervezett és eljátszott volt, de gegnek így is kiváló.
- Szegény Matt Damon!
Kimmel több elemet átemelt a díjátadóra, amit a showjában használ - az egyik nagyon régóta futó poén ott a kapcsolata Matt Damonnal. Évek óta játsszák azt, hogy ki nem állhatják egymást - Kimmel rendszeresen megemlíti a showja végén, hogy sajnos Matt Damonra megint nem maradt idő, és ahol csak tud belemar; Matt Damon pedig egyszer betört hozzá, székhez kötötte, és ellopta tőle a műsorát. Mindezek mellett akad kapcsolatuknak zenés, valóságshows, és ezer másik szívatós eleme - ITT mindezt végig lehet nézni. Az Oscaron is az egyik legjobb gag Kimmel Damonhoz fűződő kapcsolata volt, amikor például a színész díjat adott volna át, Kimmel egyszerűen lezenélte, mint azokat, akik túl hosszú köszönőbeszédet mondanak. Előtte persze a nevét sem említették, csak úgy konferálták fel őket mint "Ben Affleck és a vendég".
- A Mindenki győzelme
Deák Kristóf a gyerekeink fontosságát emelte ki, hiszen rajtuk áll majd a jövő - épp ezért azt tanácsolta köszönőbeszédében, próbáljuk úgy nevelni őket, hogy büszkék lehessünk rájuk.
- Trump, a Sötét Oldal
Az amerikai elnököt Kimmel lényegében végig osztotta, legemlékezetesebb talán, amikor Twitteren érdeklődött, minden rendben van-e, hiszen az egész gála alatt nem posztolt semmit - pedig nem szokta válasz nélkül hagyni az őt kritizálókat.
hírlevél
