Az idő mint láthatatlan híd – művészi reflexiók Esterházy-kincsekre

Az Esterházy alapítványokat működtető család, a történelmi hagyományhoz híven, ma is aktív művészetpártoló tevékenységet folytat. Esterházy Art Echo néven működő programjukkal mecénásként lépnek fel a képzőművészet, a zene és az oktatás területén is. Legújabb kiállításuk hat alkotónak kínált lehetőséget arra, hogy a fraknói vár kuriózum kabinetjéből, az úgynevezett Kunst- und Wunderkammer gyűjtemény relikviái közül válogathasson történeti tárgyakat kortárs reflexiók létrehozásához.

A művészek által létrehozott munkák a 21. század kontextusából közelítettek a kiválasztott barokk relikviákhoz.

Zsikla Mónika, a Q Contemporary vezető kurátora hat női képzőművészt kért fel közös gondolkozásra, így a tárlaton Antalka Zsófia, Keresztes Zsófia, Káldi Katalin, Kádár Emese, Nyíri Orsolya és Kortmann Járay Katalin reflexióit ismerheti meg a közönség. A szakember egyik nem titkolt szándéka volt az idő folytonosságának érzékeltetése, amely mintegy láthatatlan hídként feszül a 17. századi műremekek és a kortárs művek között. Ezért kezdeményezett párbeszédet az egyik legrégebbi, érintetlen formában megmaradt „magángyűjtemény”, a fraknói Esterházy-vár gyomrában kiépített, ma múzeumként látogatható Wunderkammer relikviái és a kortárs alkotók között.

Zsikla Mónika (Fotó/Forrás: Zana Krisztián)

A Q Contemporary mint magánmúzeum, a megnyitása óta kiemelt figyelmet szentel a hazai és regionális magánygyűjteményeknek – tudtuk meg Zsikla Mónikától, miközben végigvezetett az Andrássy úti kiállítótér első emeleti termeiben. A kurátor az Esterházy Magyarország Alapítvánnyal sem most dolgozik először együtt, tavaly nyáron az Ereklye, Haydnkopf című kiállítást jegyezték közösen a Bencés Apátsági Múzeum kiállítótermében, Tihanyban. A kiállításra felkért kortárs művészeket akkor, a szintén az Esterházy család pártfogásában álló zeneszerző, Haydn eltűnt koponyájának a története hozta lázba. A jelen kiállításon azonban jóval hangsúlyosabb szerephez jutottak a barokk kor olyan enigmatikus tárgyai, mint

egy 17. századi, állati bélsárból keletkezett bezoár, könyvművészeti ritkaságok, fegyverek és egy egykoron elfüggönyözött festmény.

A kurátornak régi vágya volt egy olyan kiállítást létrehozni, amelyben a történeti tárgyak és a kortárs művek együtt szerepelnek. Előbbiek eredeti „lakhelyét” a bejáratnál egy nagyméretű fotó idézi meg, amely a barokk idők óta érintetlen állapotában megmaradt fraknói kincstár mai állapotát mutatja. Az előkészületek során a kiállításra felkért művészek szabadon válogathattak a kincstár páratlan ritkaságai közül, de mint megtudtuk, nem minden kiválasztott tárgyat sikerült a kiállításhoz megszerezni. Többek között a jelenleg az Iparművészti Múzeum Gyűjteményébe, de egykor az Esterházy család tulajdonába tartozó néhány iparművészeti tárgy kölcsönzési kérelmét elutasították. Valamint Keresztes Zsófia választása sem volt egyszerűen megszerezhető, ugyanis a Judit Holofernész fejével című festmény a fraknói gyűjtemény állandó kiállításán szerepel.

A Mediating Time and Charm című kiállítás nyitóterme (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

Zsikla Mónika beavatott bennünket a művészekkel közös munkafolyamatokba is, aminek az eredménye „kicsit olyan lett, mintha hat mini kiállítást hoztunk volna létre. Az első pillanattól közösen gondolkodtunk a művészekkel, nézegettük a gyűjteményt feldolgozó katalógusokat, beszélgettünk a tárgyakról, aminek eredményeként folyamatosan formálódtak az egyes reflexiók. Szempont volt, hogy olyan tárgyakat találjunk, amelyek illeszkednek az adott művész aktuális érdeklődéséhez, annak érdekében, hogy organikus kapcsolódások alakulhassanak ki a történeti tárgyak és a kortárs reflexiók között” – mondta el a válogatás részleteiről a kurátor.

„A felkérésekkor elsőként egy saját víziót meséltem el a művészeknek arról, hogy egy Dekameron-szerű sztori van a fejemben, ami óhatatlanul egy nagy régi várhoz kapcsolódik, aminek a kuriozitás kabinetjében a kincseket rendezgető nőkre egyszer csak rázáródik a várkapu. Vagyis a vár és a kincsek rabjai maradnak, és kiszabadulásukra várva az időt ők maguk is kincsek készítésével töltik.

Valamiért nem tudtam férfiakhoz kötni ezt a víziót.”

Keresztes Zsófia alkotásai a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

Minden művész egy saját szekciót kapott a kiállítótérben.

Az első térrész Az el- és felfedés dialektikája köré szerveződik, és Keresztes Zsófia munkáit láthatjuk benne. A művész saját alkotói reflexiójához egy olyan remekművet választott ki a fraknói gyűjteményéből, mint a Bécsi Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található id. Lucas Cranach Judit Holofernész fejével című festményének 17. századi másolata. A másolatot készítő festő kiléte ismeretlen, de az biztosan tudható, hogy Cranach „eredeti” festménye 1530 körül készült. Keresztes Zsófia Paraván I., Paraván II. című szobor kompozíciói a festményen megelevenedő ószövetségi történet mellett a képtábla egy másik aspektusára, a festmény eredeti keretezésén hátramaradt huzalkarnisra is reflektálnak.

A festmény egykoron Esterházy Miklós nádor hálószobáját dísztette, és már a legkorábbi fraknói kincsekről készült leltárjegyzék is rögzített leírást róla.

Ebből a korabeli leírásból pedig az is kiderült, hogy a „huzalkarnis” egykoron olyan zöld taft borkát függönyt tartott, amely a hősnő és a szinte anatómiai precizitással megfestett, levágott fejű hadvezér kompozíciójának elfüggönyözésére szolgált. A nádor halálát követően a fraknói örökség, s azzal együtt az ószövetségi történetet megelevenítő festmény is fiára, Esterházy Pálra szállt, aki kiemelt figyelemmel viseltetett a Judit-ábrázolások iránt. A hősnőhöz hasonlóan önmagát is az országot és a népet fenyegető török hatalommal szembesülőnek látta, és egy alkalommal Judit bőrébe bújva, női hős képében portrét is festetett önmagáról. Zsófia kompozíciói erre a képet el- és felfedő, enigmatikus folyamatra reflektálnak. A festményhez két paravánt társított, amelyek közöl az egyik „lyukas”, így a tér egy pontjáról átlátunk a lyukon keresztül a kompozícióra.

Keresztes Zsófia alkotása a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

A fiatal festőművész, Nyíri Orsolya A celeb „istennő” és a voyeur tekintet címet viselő szekciójában több, eltérő időszakra datált történeti fegyver, valamint a festészettel is foglalkozó udvari kincstárnok, Albert Christoph Dies 1811-ben festett, nagyméretű táblaképe érkezett a fraknói Esterházy gyűjteményéből. Dies festménye a család Eisenstadt-i kastélyának parkjában egy enigmatikus táj látványát örökítette meg.

A kompozíció kivágata egészen rendkívüli, ugyanis a festő és a néző egy barlangbelső sötétjéből tekint ki a napos külvilág vízesésére a kastélyparkban található Leopoldinus-templomnál.

„Éppen ez a nézőpont fogta meg Orsolyát a választáskor, hiszen a nézőpont egy olyan igazi voyeur szituációt feltételez, amikor is egy idegen külső szempár megles valamit” – mesélte Zsikla Mónika. „A kompozíció nézőpontja és a képtérben megelevenedő vízesés pedig a nimfákkal vadászó Artemisz-ábrázolásokat idézte Orsi emlékezetébe. A vadászat istennőjéről készült festményeken ugyanis az istennő a nimfákkal mindig ehhez hasonló vízesésekben fürdőzik. Orsi festményei Artemisz mitológiai történetének három aspektusára is reflektálnak.”

Nyíri Orsolya alkotásai a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

„A reflexiók közül az egyik festmény arra a voyeurisztikus nézőpontra komponált, amelyet Dies a maga enigmatikus tájképén is használt. Ezen a festményen Orsi a fürdőzős jelenetet remakeli, de egy budoár benyomását keltő miliőt varázsolt a celebnek kinéző istennő köré. A másik hatalmas méretű festményen az istennő kezében összefutó pórázokon, megvadult kutyák üldöznek egy képtéren kívüli vadat. A harmadik kompozíció pedig Artemisz gondoskodó mivoltára reflektál, és egy tisztelettel leölt szarvas képét mutatja, amelynek testét óvó burok veszi körül. A halott állatot ábrázoló festmény körül rendeztük el a barokk fegyverpárokat.”

Tovább haladva Antalka Zsófia Izmok és hormonok című szekciójába érkezünk, amelynek reflexiói egy 1680-ban festett, Vénusz tükörrel című táblakép kompozíciójából és egy fekvő agarat formáló drágakő medalionból indultak ki. A festmény feltehetően egy Tiziano-képről készült másolat.

Zsófia üveggyöngyökből megalkotott „függönyei” pedig a női lét történeti és kortárs princípiumaira, valamint a 21. századi testpozitivitás-mozgalom törekvéseire is reflektálnak.

„A festményen megjelenő istennő alakjából kiindulva Zsófia végignézte a festészettörténet Vénusz-ábrázolásait, és megállapította, hogy az istennőt megjelenítő ábrázolások a régmúltban szinte kivétel nélkül azt az ikonográfiai hagyományt követték, hogy Vénuszt várandósan és anyaként soha nem ábrázolták, annak ellenére, hogy három gyermeke is született. A bevett ábrázolási séma szerint az istennő mindig fedetlen keblekkel mutatkozik, legtöbbször egyik mellét szemérmesen takarja, másikat fedetlenül mutatja. Zsófia ebben a testtartásban azt a kettősséget vélte felfedezni, hogy Vénusz eltakart melle a tápláló anyaság szemérmességét, fedetlen keble pedig a termékeny bujaságot, a fiatalság tökéletességét szimbolizálhatja. Prolaktinkalász című gyöngyfüggönye érzékletesen utal erre a kettősségre. A prolaktin ugyanis egy olyan, elsősorban az agyalapi mirigyben termelődő hormon, amely legjelentősebb szerepét a terhesség során a laktáció beindításában fejti ki. Az amúgy »láthatatlan« hormonok vizualizálásához Zsófia a gabonák színvilágát idézte meg, amelyek kalászos ábrázolásai egyrészt formailag a tejmirigyekhez hasonlatosak, másrészt ikonográfiai szempontból is gyakran hozzák összefüggésbe a termékenységgel a különböző gabonaféléket.”

Antalka Zsófia alkotásai a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

Antalka Zsófia másik reflexiója ahhoz a drágakövekből készült, fekvő agarat formáló barokk medalionhoz kapcsolódik, amelynek nemcsak készítője, de eredeti tulajdonosa is ismeretlen. „A gyönyörű medál egykori tulajdonosáról azt feltételezte Zsófia, hogy egy nő volt, aki magán viselhette az ékszert. A tiszteletadás legelterjedtebb kifejezésmódja a főhajtás, ezért a medált tartó gyöngyfüggöny felületén a fejbiccentő izmokat jelenítette meg a művész, a karnis pedig az izmokat tartó csontok formájára hajaz” – tette hozzá a kurátor.

Kortmann Járay Katalin "we, precious souls" címet viselő installációjának termében két történeti tárgyat találunk Fraknó várából. Az egyik egy 1618-ban készült, arany bevonatú, míves vaskulcs, amely címere szerint egykoron Esterházy Nikolaus gróf császári kamarás kulcsa volt. A másik tárgy pedig az 1631-ben Frankfurt am Mainban nyomtatott, híres Historia antipodum. Katalin a kiadvány szövegének és illusztrációinak mentén egy Wunderkammer-szerű díszletet hozott létre a kiállítótérben. Installációjának központi eleme egy 200×140 cm nagyságú cirkuszi ketrec benyomását keltő, templom formájú szekérketrec, amelyben egy kimerevített grafika-kollázs látható. A kollázs egy elképzelt démoni alakot jelenít meg, ahhoz hasonlatosan, ahogyan az Újvilág „bennszülött” őslakosait és/vagy az őket megszálló démonokat a kötetben publikált útibeszámolók leírták, ábrázolták.

Kortmann Járay Katalin alkotásai a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

Zsikla Mónika rámutatott, hogy a hosszú múltra visszatekintő Historia antipodum miért számít igazi könyvművészeti különlegességnek. Mint mondta: „Amerika felfedezése után ez a könyv tehető felőssé azért, hogy az Újvilág területeit, természeti hitét és kultúráit az évszázadok során, az európai keresztény felsőbbrendűség szemszögéből hogyan próbálták meg ábrázolni. A fekete afrikaiak, indiánok és más egzotikus etnikumú, pogány hitű népek útileírások alapján készült, sztereotipizált ábrázolása pedig nemcsak elrettentő példákkal szolgált az európai emberek számára, hanem a felsőbbrendűség fokozódásához is vezetett.

Az installációban megelevenedő, démonikus vízióval Katalin alapvetően azt a spektákulumot idézi meg, ahogyan az Újvilág területeit, természeti hitét és kultúráit az évszázadok során, az európai keresztény felsőbbrendűség szemszögéből megpróbálták ábrázolni.

Katalin tulajdonképpen utólag revideálja ezeket a ma már vállalhatatlan nézeteket.”

Kádár Emese szintén frissen diplomázott fiatal képzőművész, aki a szövés technikájával dolgozik, és az elmúlt időszakban készült szőttes sorozataival különböző perspektívákból közelített az emlékezés és a gyász témáinak kortárs vetületéhez. Az együttérzés eszköztára című szekcióban a történeti fegyver az Emese által készített fali szőttes kompozíciós részeként jelenik meg. A tárgyak együttes megjelenítése pedig érzékletessé teszi azt a feszültséget is, ami a kortárs mű virtuális térből átemelt nyíl motívuma és az egykor használt íj valósága között feszül.

Kádár Emese alkotásai a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

Emese másik választott történeti tárgya szintén az elmúláshoz kötődik: egy fekete színű gyásztoll. Ez a tárgy és az ahhoz készült reflexió a művész azon sorozatához kapcsolható, amely emlékező tárgyak cím alatt olyan szőttes munkákat egyesített, amelyek a múlt gyászmotívumainak vizualitását az online kommunikáció motívumrendszerével fuzionálták.

„Mindkét tárgy erősen kapcsolódik a halálhoz és a gyászkultúrához

– avat be a kurátor. – A mai gyászszalag elődjeként viselt fekete gyásztollat például több Esterházy-felmenőt reprezentáló portrén lehet viszontlátni.”

A Natura, ars, bezoár, érték című szekcióban a fraknói vár kincsestárából Káldi Katalin két 17. századi történeti tárgyat választott ki. A tárgyak közül az egyik egy jellegzetesen barokk stílusú kariatidás konzolasztalka, a másik pedig egy 17. századi állati bélsárból keletkezett bezoár, amelynek a babonás népek még a 20. század elején is gyógyító erőt tulajdonítottak. A bezoár a kérődző állatok gyomrában és beleiben előforduló, szorosan összepréselt, részlegesen emésztett anyagokat tartalmazó golyó formájú képződmény.

Káldi Katalin alkotása a Mediating Time and Charm című kiállításon (Fotó/Forrás: Regős Benedek / Q Contemporary)

A kiválasztott tárgyakat a művész saját tárgykultúrájának „darabjaival” állította dialógusba, és a létrejött tárgykonstellációk egyfajta privát, házi Wunderkammer-szituációt teremtettek meg a kiállítótérben. Katalin univerzumát ugyanaz a fesztelenség jellemzi, mint azokat a történeti Kunst- és Wunderkammereket, ahol a legkülönfélébb tárgyak és formák, természeti képződmények és emberi alkotások a maguk természetességében kerültek egymás mellé.

„A konzolasztalka nemcsak csodálatosan kialakított bútordarab, hanem példa arra is, hogy az Esterházy Pál herceg alatt készült portréfestményeken ténylegesen létező bútorokat ábrázoltak, és hogy a festmény kompozíciója nem csupán meghatározatlan, általános jellegű bútorzatból állt. Többek között Kéry Anna Zsófia grófnőnek, született Esterházy Annának (1590–1638), Esterházy I. Pál herceg nagynénjének a 17. század második felére datálható portréján tőle jobbra látható ez a konzolasztalka.”