A szerző művében arra törekszik, hogy lexikonja ne legyen száraz és unalmas olvasmány, ugyanakkor a szakszerűség kívánalmainak is megfeleljen. Magát az ikont így definiálja: Tágabb értelemben bizánci jellegű szentkép, szűkebb értelemben a keleti kereszténység táblaképe, vagyis olyan kép, amelyet elsősorban fatáblára festettek. Teológiai szerepére is kitér, így például hangsúlyozza, hogy az ikon az emberi test feltámadás utáni, megdicsőült állapotát elővételezi, és a szentek arcát és alakját lelkies finomsággal mutatja be. A lexikon szócikkei között egy-egy hosszabb tanulmányt is találunk, amely például azt tárgyalja, hogyan inspirálta az ikon a 19. és 20. századi prózaírókat, köztük Makszim Gorkijt, aki Inasévek című művében egy ikonfestő műhelyt is bemutat.

A szerző szomorú érdekességként arról is ír, hogy a kommunizmus éveiben kiadott Kis szovjet enciklopédia miként definiálta az ikont: A keresztény istenek (sic!) és szentek ábrázolásának egyházi megnevezése, amely zavarja a dolgozók elmaradott rétegeit a szocializmus építésében. Ez alapján érthető, miért várt a sztálini terror időszakában az ikonokkal foglalkozó tudósokra, köztük papokra szomorú sors, szibériai rabság és kivégzés.

Közülük többről hosszabb tanulmányt találhatunk a kötetben, de jó néhány jelentős ikonfestő (Andrej Rubljov, Feofan Grek, Gyionyiszij stb.) munkásságáról is; részletes elemzés olvasható például Andrej Rubljov Ószövetségi Szentháromság-ikonjáról, amelynek láttán a mártírhalált halt Pavel Florenszkij atya, teológus így kiáltott fel: Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten! A kötetet mintegy 180 színes fotó teszi szemléletessé.