Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Az első Látványtér kiállítást 2010-ben az előző két év produkcióiból válogatva rendezték meg, felismerve a hiányt, hogy bár munkájuk nélkül nem jönnének létre az előadások, és nem születne meg a színpadon az a bizonyos „varázslat”, a nagyközönség előtt mégis leginkább ismeretlen a látvány-, díszlet- és jelmeztervezők neve és munkája.
A 2010 óta évente megrendezett összegző tárlatok sokat tettek és tesznek a szakma láthatóságért, elismertségéért.
A Színházi Olimpia keretében megvalósuló kiállítás szervezői nyílt felhívással a teljes szakmát megszólították: a jelentkező tervezők maguk választják ki legkedvesebb produkcióikat az elmúlt tizenöt évből. A kiállítótérbe nemcsak tablók kerülnek, de eredeti tervek, díszletelemek, makettek, bútorok, bábok és jelmezek, reprezentatív áttekintést nyújtva a magyarországi szcénáról.
A nagyközönség számára egyedülálló alkalom és igazi, elmélyülésre alkalmat adó, kulisszák mögötti élmény testközelből, „szemmagasságban” találkozni ezekkel a munkákkal, reflektorfény helyett nappali fényben, az illúzió helyett az illúziókeltés mesterségbeli tudását csodálva. A színház összetett művészeti ág, sok alkotó közös, összehangolt munkája egy-egy előadás színpadra állítása. A kiállítás ebbe az alkotófolyamatba avatja be az érdeklődőket.
Látványtér – 15 év
Kiállítók névsora: Balla Ildikó, Berzsenyi Krisztina, Birta Gábor, Bognár Eszter, Bozóki Mara, Bujdosó Nóra, Dévényi Rita, Kentaur Erkel László, Füzér Anni, Herman Anett és Pajor Patrícia, Hoffer Károly, Horesnyi Balázs, Horváth Jenny, Horváth Kata, Ignjatović Krisztina, Bianca Imelda Jeremias, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Kiss Borbála, Michac Gábor, Molnár Zsuzsa, Németh Anikó, Orosz Klaudia, Palya Gábor, Papp Janó, Rákay Tamás, Rátkai Erzsébet, Rózsa István, Székely László, Szendrényi Éva, Szlávik István, Tordai Hajnal, Tóth Kázmér, Varjas Zsófi, Varsányi Anna, Vereckei Rita, Virág Vivien, Zeke Edit
A kiállítás kurátora: Balla Ildikó
A kiállítás helyszíne: Vigadó Galéria V. és VI. emeleti kiállítótermek
Szervező: Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT)
További részletek és jegyvásárlás a Pesti Vigadó oldalán.
Támogatott tartalom
Fejléckép: A Látványtér – 15 év kiállítás a Pesti Vigadóban (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)