Deák Kristóf - aki első magyar alkotóként nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat a Mindenki című alkotásért - személyes történettel készül mozifilm-rendezői bemutatkozására. Az unoka munkacímű film 40 napos forgatása ősszel kezdődik, a producer a BÚÉK és a Szabadság, Szerelem című filmeket is jegyző Zákonyi S. Tamás - áll az NFI közleményében.
Deák Kristóf tavaly év végén a Foglyok című kamaradrámával mutatta meg, hogy egy tévéfilm hosszúságú alkotást is magabiztosan kezel. Akkor az ötvenes évekbe kalauzolta a tévénézőket, most azonban a jelenben játszódó történetet dolgoz fel, melynek maga írja a forgatókönyvét is. Mint elmondta, a történetben az érdekli, mire képes egy középosztálybeli, nagyvárosi "jófiú" akkor, amikor kénytelen kitörni a komfortzónájából, hogy rosszfiúk üldözésébe fogjon és igazságot szolgáltasson a szeretteinek. A napjainkban játszódó mozifilm egy különös bosszú története lesz.
Főhőse a szelíd, jól nevelt irodista elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot, miután szeretett nagyapja egy különösen lelketlen csalás áldozata lett.
Hamarosan kezdődik a szereplőválogatás, majd a forgatás nyár végén indulhat, a kész film pedig a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a mozikba és a nemzetközi fesztiválokra.
A film operatőre Maly Róbert lesz, akivel Deák Kristóf együtt dolgozott a Mindenki című filmen. Maly Róbert számos elismert rövid- és dokumentumfilmet, továbbá a Szerdai gyerek című mozifilmet is operatőrként jegyzi. Zákonyi S. Tamás (Flashback Media) producer elmesélte, hogy amikor két évvel ezelőtt közösen forgatható témákat kerestek a rendezővel, aki elmesélte személyes érintettségű történetét, azonnal lecsapott rá.
Az Oscar-díjas Deák Kristóf Az unoka munkacímmel készülő első mozifilmjének gyártását 721,9 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága.