Vizuál

Az MMA megkapja a Műcsarnokot

2012.11.23. 08:08
Ajánlom
A kormány döntése értelmében a Pesti Vigadó tulajdonjoga is Magyar Művészeti Akadémiához kerül 2013. január 1-jén. Az MMA több művészeti testületbe is tagot delegálhat, illetve dönthet a létrehozandó Nemzet Művésze díj odaítéléséről. A köztestület megemelkedett számú tagjai szintén a jövő évtől életjáradékban is részesülnek.

November 21-i ülésén a kormány megtárgyalta az MMA kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről és egyes kulturális tárgyú jogszabályok módosításáról szóló előterjesztést. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár bejelentette: a Műcsarnoknak mint ingatlannak a tulajdonjoga az akadémiához kerül, a kortárs kiállítóhelyet üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosa és fenntartója azonban továbbra is az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) marad, a nonprofit kft. feladatellátásának művészeti és tartalmi kérdéseiben egyetértési jogot biztosítva az MMA elnöke számára.

A kormány döntött arról is, hogy az Emmi 2013. október 31-ig az MMA elnökének bevonásával átvizsgálja a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, különösen a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásait. Az NKA alelnöki tisztét is ellátó L. Simon László kiemelte, hogy a kulturális alap forrásai és működése változatlan marad. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke személyesen is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az NKA mint a hazai kultúrmecenatúra egyik legfontosabb szervezete megőrizze integritását és folytathassa munkáját, hiszen a rendszerváltás után ő maga bábáskodott az NKA létrejötténél - közölte az államtitkár.

L. Simon László tájékoztatása szerint a kormány az MMA számára közreműködési lehetőséget biztosít a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, egyetértési jogot ad az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és a szakbizottságok elnökei kinevezésében. Az akadémia képviselője a jövőben részt vehet a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács ülésein, tagot delegálhat a Magyar Ösztöndíj Bizottságba, valamint az Országgyűlés Szent Korona Testületébe. Döntés született a Nemzet Művésze díj megalapításáról is, amelynek odaítéléséről az MMA dönthet; a köztestület folyósítja az elismeréssel járó életjáradékot is.

A Nemzet Művésze díj felváltja a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere és a Magyar Állami Operaház Mesterművésze elismeréseket, amelyek birtokosai automatikusan részesülnek az új díjban. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításoknak 2012 végéig kell megszületniük. Mindemellett ötven fővel 250-re emelkedik a köztestület rendes tagjainak száma, akik művészi tevékenységük elismeréseképpen életjáradékban részesülnek. Ennek összege a jövő évtől bruttó százötvenezer, a levelező tagok esetén százezer forint. A kormány támogatja, hogy a juttatás az évtized végéig elérje a Magyar Tudományos Akadémia által a Magyarországon élő, hazai akadémikusok részére folyósított havi tiszteletdíj összegét - mondta L. Simon László.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Szfinxek és obeliszkek városa: egyiptománia és szabadkőművesség Budapesten

Van egy mondás, amely szerint Rómában ma több obeliszk áll, mint Karnakban, az ókori egyiptomiak egyik fő vallási központjában. Talán sokak számára meglepő lehet, hogy Budapesten is többet tudnánk összeszámolni egy városi séta alkalmával.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Vizuál ajánló

Csendes áramlat

Idén lenne 85 éves Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész, akinek tiszteletére Csendes áramlat címmel rendezett emlékkiállítást a Pesti Vigadó galériája.
Vizuál banksy

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.
Vizuál forbes

Scarlett Johansson a világ legjobban fizetett színésznője

A Forbes magazin 2018-as listája szerint Angelina Jolie, Jennifer Anniston és Jennifer Lawrence is a legjobban kereső színésznők között vannak.