Vizuál

Az Őrségi Fazekasság múltja, jelene és jövője elevenedik meg a Pesti Vigadóban

2023.03.20. 15:00
Ajánlom
A Tiszta forrásból című tárlat április 2-ig látogatható még. Márciusban két alkalommal is részt vehetünk kurátori tárlatvezetésen.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Magyarszombatfa Vas megyében, az Őrség történeti kistáj déli peremén, a magyar–szlovén határ mentén fekszik. A településen a XIV. sz. óta foglalkoznak fazekassággal. A földművelés, háztáji gazdálkodás mellett, a férfiak a téli időszakban fazekasárut készítettek. Portékájukat a tavaszi munkák megkezdése előtt, Zalán keresztül Somogy megyébe hordták, és főleg gabonára cserélték.

SIM_1221-144225.jpg

Őrségi Fazekasság (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Az edények értékét elsősorban a használhatóság, a formai szépség adta, nem a díszítés gazdagsága. Az őrségi edényeket a háztartásokban elsősorban azért kedvelték, mert funkciójuknak tökéletesen megfeleltek.

Ennek a paraszti fazekasságnak a hagyománya mindmáig fennmaradt Magyarszombatfán. 

A közeljövőben két alkalommal, március 22-én és március 30-án is tárlatvezetést tart Albert Attila, az Őrségi Fazekasok Egyesületének elnöke, a kiállítás kurátora. A körülbelül egyórás programon érvényes belépőjeggyel vehetünk részt.

További részletek és jegyvásárlás EZEN A LINKEN.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Őrségi fazekasok 1926-ban (Fotó/Forrás: Simon Attila / Pesti Vigadó)

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.