Az Est árusítása a rendes utcai terjesztés betiltása után, Budapest, 1913. június 9-15. között. Ismeretlen fényképkészítő felvétele. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A Dunántúli Protestáns Lap 1910. április 17-én megjelent számában adta hírül, hogy két nappal korábban „Miklós Andor szerkesztésében Budapesten új napilap indult meg AZ EST címmel. Délután 2 órakor jelenik meg s az első teljes újság, mely még aznap este a magyar városokba viszi a főváros, az ország és a világ aznapi hireit. AZ EST a mindennap délutáni legelső gyorsvonattal indul és minden más újságot megelőzve érkezik a magyar városokba. AZ EST független politikai napilap, szabad és meg nem alkuvó a politika, a társaság, a színház, a sport és a közgazdaság legújabb híreivel; szókimondásban és radikális függetlenségben vele senki sem konkurálhat. Mottója ez:
Senki se lehet olyan nagy, vagy olyan gazdag, hogy AZ EST ne mondja meg róla az igazságot és senki sem lehet olyan kicsiny és szegény, hogy AZ EST meg ne hallja a szavát.
Szerkesztősége elsőrangú, munkatársai : Ignotus, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Pásztor Árpád, Kéry Pál, Adorján Andor, Gergely István, Kemény Simon, Szép Ernő és Salusinszky Imre helyettes szerkesztő ; olyan gárda, melyet magyar lap alig mutathat fel. Sport-rovatát az országos hirű atléta : Gillemot Ferenc vezeti, s minden rovat élén a legkitűnőbb emberek állanak. Technikai kiállításában AZ EST páratlan.”
Júliusban már így szólt a profin megfogalmazott sajtóközlemény (szintén a Dunántúli Református Egyházkerület hivatalos közlönyéből idézve): „Az ujságirás szenzációja „Az Est", ez a fővárosban naponta korán délután megjelenő ízléses, bátor, szabad és becsületes lap. „Az Est" új színekkel, új formákkal vág utat az események áradatába és mindenütt ott van, ahol szükség van a gyöngeség vagy az el nem ismert érdem védelmére és ahol szüksége mutatkozik a bűnök leleplezésének. „Az Est" újságírói gárdája a legnevesebb újságírókból áll, akik mindent odaadnak a közönségnek, amit csak független, tiszta kezű és a nagy emberi ideálokért küzdő újságírók odaadhatnak: szivüket, eszüket és munkájukat; cserébe csak a közönség szeretetét kérik. „Az Est" mindennap a legelső délutáni gyorsvonattal indul Budapestről szerteszét az országba és így az ország minden tájára legalább fél nappal előbb viszi meg az aznapi események hirét, mint a többi fővárosi napilapok és azért előfizetési ára mégis havonta csak 1 kor. 40 fill. Előfizetést akármelyik postahivatal elfogad.”
Az Est határozottan megfogalmazott és országosan terjesztett imázsa és gyorsasága hatásosnak bizonyult. A lap hamarosan fontos politikai tényezővé vált, egyre több olvasóval, kritikussal és ellenféllel.
Amikor három évvel később Lukács László miniszterelnök és belügyminiszter a személyét illető sajtótámadások nyomán megvonta Az Est utcai árusításának jogát, a Pécsi Napló nemcsak híreket közölt a tiltásról és az arra adott országos reakciókról, de 1913. június 12-i vezércikkét a lapnak szentelte. Így írt róla:
„…a magyar újságírásnak és ujságkiadásnak egészen újszerű típusát teremtette meg, melynek eredetijével Berlinben a déli órákban már évekkel ezelőtt találkoztunk, csakhogy berlini déli újság elnevezéssel, mig annak magyar testvérkéje, bár egy órakor került ki a szerkesztőségi irodából, az Est elnevezést kapta. Bizonyára azért az Est, mivel szerte az országban a kitűnő adminisztráció révén a rikkancsok ezrei már öt órától kezdve kínálták Győrött, Komáromban, Püspökladányban, Pozsonyban, majd a gyorsvonatok odaérkezése' szerint Pécsett, Nagyváradon, Debrecenben, Szegeden, Kassán, Temesvárott, sőt rövidesen még Bécsben is…”
Rikkancsok a pesti utcán, 1913. június, Kellner Jenő pecsétjével, ismeretlen fényképkészítő felvétele. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A „fürge” lap tehát konkurenciát jelent, egyúttal serkentőleg hat a korabeli nyomtatott újságokra. Anyagi stabilitásának köszönhetően
,…a lap független lett mindenkitől, mindenektől és megengedhette magának azt a fényűzést, hogy úgy beszélhetett, amint az a szerkesztőségnek jól esett
– folytatta a Pécsi Napló vezércikke: „Lassan-lassan azonban belekerült az Est is azon lapok forgatagába, melyeknek redakcióiban nem tollal, hanem higitott méreggel Írnak, pedig nem ezen tónusból indult hóditó útjára az Est... De nem tudott ellentállani az áramlatnak, mely ragadta magával és bár még mindig a legdistingváltabb azon lapok közül, melyek lábbal tiporják saját tradícióikat és a szenvedélyek szitását, az izgatást, lázitást tekintik tevékenységük legfontosabb motorának és oly hangot használnak, melynek hallatára Kossuth Lajos, a sajtószabadság megteremtője is fölemelné tiltakozó szavát…”
Az 1913. júniusi,
az utcai terjesztést tiltó rendelet azonban visszájára sült el. „…az Est népszerűségét a lap által soha nem remélt mértékben fokozta és nemhogy csökkentette volna olvasóinak számát,
oly reklámhoz nyújtott segédkezet, melyet ezen jól megcsinált újság alaposan kihasznál a saját javára, de ismerve az olvasó lélektanát, az Est minden olvasója, aki megszokta a lapot, megtalálja annak módját, hogy 'azt mint előfizető tovább is kézhez vegye.”
Csődület Az Est kiadóhivatala előtt, Budapest, 1913. június, Kellner Jenő pecsétjével, ismeretlen fényképkészítő felvétele. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A felháborodás országos volt. A korabeli tudósítások között egy a szarvasi főszolgabíróról szólt, aki elkoboztatta a vasútállomásra érkező Az Est példányait, ám „A törvénytelen eljárás annyira felbőszítette a lapot váró közönséget, hogy a főszolgabírót csak a jelenlévő csendőrök mentették meg az inzultusoktól.” – írta a Pécsi Napló.
Emberek „Az Est a betiltás dacára mindenütt kapható” feliratú zászlóval a lap kiadóhivatala előtt, Budapest, 1913. június, ismeretlen fényképkészítő felvétele. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
Tömeg „Az Est a betiltás dacára mindenütt kapható” feliratú zászlókkal a lap kiadóhivatala előtt, Budapest, 1913. június, ismeretlen fényképkészítő felvétele. (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A gyűjteményben őrzött képeket a hatvanas években vették leltárba. Kettőn közülük Kellner Jenő pecsétje látható, azonban a korabeli gyakorlat része volt, hogy a riporterek gyűjtöttek mások által készített, már meglevő felvételeket, amiket olykor saját név alatt forgalmaztak. Az óvatos muzeológus ezért a pecsét mellé feljegyezte: „(K.J.) gyűjteménye.”
Elképzelhető azonban, hogy Az Est maga rendelte meg a felbolydult olvasóközönség fényképezését; a lapkészítők pokolian értettek a reklámhoz és az olvasók rokonszenvének fenntartásához.
Az 1913. júniusi botrány – a Désy-Lukács per ítéletének szenzációját követően – Lukács László lemondásához vezetett; a Tisza István vezetésével felálló új kormány belügyminisztere hamarosan visszavonta az utcai árusítást tiltó rendelkezést. A szintén a Pécsi Naplóban említett, kibontakozóban levő vármegyei ellenállás gesztusaira – a sajtószabadság védelmében – már nem került sor.
Az Est történetében a következő évek sem voltak mentesek a botrányoktól. A világháború után egy valóságos lapkonszern jött létre, és az (immár) Est Lapok a húszas-harmincas évek befolyásos bulvárkiadványai, a közvélemény formálói – a Pesti Napló Képes Mellékletének köszönhetően – a kor fontos vizuális forrásai lettek. Ez azonban már egy másik történet.
hírlevél
