A bábok a művészi bábjáték magyarországi meghonosítása idején Blattner Géza, Orbók Lóránd, Büky Béla és mások kezei alatt technikai és képzőművészeti remekekké nőtték ki magukat. A tradicionális bábkészítési módok - mint a kesztyűs báb, a jávai árnybáb, a wayang, a pálcás bábok vagy a bunraku típusú hátulról mozgatott bábok - ebben az időszakban számos leleménnyel gazdagodtak az emberi mozgás utánzása, valamint a minél teljesebb vizualitás jegyében. Kétféle iskola nőtte ki magát ebből a szempontból: az egyik az emberi gesztusok és mimika legélethűbb utánzására törekedett, a másik épp ellenkezőleg: a stilizációban látta a műfaj fejlődési lehetőségét.

Bár kevesen tudják, működik itthon bábtervezői szakképzés a Képzőművészeti Egyetemen az alkalmazott látványtervezői szakon, Orosz Kaludia bábtervező vezetésével. Az ottani hallgatók munkáikból nyílt kiállítás Báb-el címen az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet eldugott kiállítóterében, a körteremben. A kiállítók vizsgadarabokkal érkeztek, amelyek két megadott témára készültek: az egyik szerint élőszínházi előadásra szánt drámák karakterit kellett elkészíteniük, így Egressy Zoltán - a maga idején hipernaturalizmusával megdöbbenést kiváltó - Portugál című drámájának, valamint Moliére A pipogya férj, illetve A botcsinálta doktor című comedia dell' arte darab figuráit. A másik feladat az állatfigurákat megjelenítő tárgybáb elkészítése volt.

Anyaghasználatban inkább a praktikum, mint az időtállóság játszotta a fő szerepet, ezért a papírmasé és a rongybábok uralták a terepet, míg a korábban kizárólagosságnak örvendő, fából faragott báboknak szinte teljesen nyoma veszett. Habár a kiállítás ajánlójában a fa jelenik meg központi anyagként, a kiállított bábok között csupán egyetlen fából készült alak van: Márton Péter műve, a Portugál Retek nevű kötekedő kocsmatöltelék karaktere, aki jellemében is hordoz némi "fásultságot", ami az alak kubista jellegű formai kivitelezésében is megjelenik.

Az sem rejtély már, hogy mi az oka annak, hogy a fabábok kimentek a divatból: a bábosok számára kényelmetlen játék közben súlyos fabábokat emelgetni. Ugyanakkor talán az okok között keresendő az is, hogy a bábtervezés mellől hiányzik az a bábkészítő oktatás, amelyben a fa megmunkálásának ezt a specilis válfaját magas szinten el lehetne sajátítani.

Érdekes, hogy míg a fa kevéssé, de a fa illúziója megjelenik a kiállításon, egészen megtévesztő módon: Badacsoni Brigitta Egressy drámájának Asszony karakteréhez készített bábja a fa erezetével próbálja a ráncok, a "megkérgesedett élet" hatását kelteni. A báb az egyik legbájosabb figura a kiállításon, valóban megidézi a vidéki kisvárosok mindent tudó, pletykás középkorú asszonyait.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a bábokhoz készült leírások és a mellékelt bábtervek, vázlatok és fotók nem elhanyagolható részei a kiállításnak. Előbbiek nagyon szemléletesen írják le azt a szándékot, ahogy az alkotó megpróbálta anyagba, formába önteni a karakterről alkotott elképzeléseit, utóbbi pedig a bábtervezés sokrétű folyamatába enged bepillantást. A Portugál harmadik figurája, Sátán, akit Csuzda Kitti álmodott bábbá, az avíttságot, mozdíthatatlanságot egy másik anyaggal, az elhasznált rongyokkal próbálta érzékeltetni. A báb karjai, amelyekkel az ital után nyúl, testéhez képest hosszúak, álla babzsákszerű, hogy a kocsmapulton elfolyhasson. A portugál bábjai tehát hátulról mozgatható bunraku-típusú bábok, amelyek mozgatásához átlagosan két ember szülséges.

A kiállításon külön teret szenteltek a tárgybáboknak, amit a másodévesek készítettek. A tárgybábok elkészítéséhez másfajta látásmód szükséges - ahogy az az ajánlóban is áll: gyermeki. Avagy nem megálmodni a még nem létezőt, hanem belelátni egy már létező anyagba egy másfajta entitást. A tárgybábok közül kiemelkedett komplexitásval, részletgazdagságával Tót Emese Magyar agárja és Molnár Anna Tűzhala.

A kiállítás legimpozánsabb része A pipogya férj bábjaiból összeállított miniatűr világ, ami a díszlettel együtt autonóm világot képez a tárlaton belül, lévén mindez egy komplett bábfilm szcenáriója, amit Bereczki Csilla rendezett és a bábszínész szakosok mozgattak. Három tér, hét figura. Bonyolult, felülről mozgatható marionett-bábok. A megvalósításban egy közös pont volt, a hely és idő, amiben elhelyezték őket (századelő Budapestje).

Erős szociológiai éleslátás figuralitásba öntve. A bábok képpé fogalmazták azt, amit sokszor csak metaforákkal lehet kifejezni. Milyen az, aki mindig sugdolózik? Megnyúlik a nyaka, mint itt Gorgibusnénak, Oláh Tímea bábja esetében. Hogy néz ki az, aki valaha tekintélyes ember volt, ám mára megcsorbult tisztessége? Mint egy imádkozósáska, akinek alkalomadtán kétszeresére nyúlik a nyaka, mások fölé emelkedve, éreztetve egykori méltóságát (Csúzda Kitti: Gorgibus).

Hogy néz ki a bábok világában egy társalkodónő, aki saját szerelmi életében szerencsétlen, ám másoknak tanácsokat oszt? Mint egy teknősbéka, aki nagy szemeivel mindent lát, szája azonban a folytonos sutyorgástól és titkolózástól összeesett és lefelé görnyed, mint ahogy azt Fekete Anna Klaudia bábbá fogalmazta.

És hogy nézhet ki ebben a stilizált világban a latin kifejezéseket némi felsőbbrendűséggel puffogtató doktor? Természetesen óriási orra van, amit fenn hord, és hosszú kezei, amelyekkel folyton gesztikulál magyarázás közben. Ezek a bábok persze méretüknél fogva (átlagosan 30 centiméteresek) inkább a bábfilmek szereplői lehetnek, de jó látni azt az erős stilizációs készséget, amit ezek a bábok tükröznek. A kiállítás tehát biztató abból a szempontból, hogy a legfiatalabb bábtervező generáció számára már alapszintű készség és igény, hogy a báb ne a színész kicsinyített hasonmása legyen, hanem a stilizációval valami olyat tudjanak felmutatni, ami a bábszínházi műfaj sajátja.