Vizuál

Bak Imre remekművét árverezi el a Virág Judit Galéria

2022.03.17. 10:20
Ajánlom
Nádler István, Reigl Judit, Maurer Dóra és Keserü Ilona munkái mellett Bak Imre Festmény II. című alkotását is elárverezi március 27-i tavaszi kortárs aukcióján a Virág Judit Galéria, amely másnap grafikai aukciót is rendez Budapesten. 

Mozgalmas időszak elé néz a Virág Judit Galéria: március végén két egymást követő napon tartanak árverést a kortárs festészet, majd a grafikai művek szerelmeseinek. A tavaszi aukció első napján, március 27-én az 1945 utáni és kortárs alkotások kerülnek kalapács alá a Kongresszusi Központban. A legnagyobb szenzáció ezúttal Bak Imre Festmény II. című, 1969-es képe lesz, amely a magyarországi absztrakt festészet egyik ikonikus műve. 

Március 16. és 26. között bárki megnézheti a 30 millió forint kikiáltási árról induló ikonikus festményt, amely minden eddigi rekordot megdönthet Bak életművében.

Különleges festészeti technikával készült ez a mű, amelyről bátran kijelenthetjük: az egyik legerősebb kortárs kép az elmúlt évekből. A művész a színmezőket többszörösen átfestette, mígnem az utolsó ecsetvonás is eltűnt a vásznon"

Keseru_Ilona_Cimer_-093505.jpg

Keserű Ilona: Címer (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

- mondta el Kelen Anna, az aukciók vezetője. A művészettörténész hozzátette, ezt ez eljárást Bak Imre akkor alakította ki magának, amikor 1965-ös nyugat-európai tanulmányútja után hazatért, és átállt az olaj használatától az akrilra. 

Hazatérése után Bak Imre a magyar konstruktivista hagyományra, a népművészetre, valamint a legfrissebb nyugati tendenciákra reflektálva hozott létre nemzetközi viszonylatban is jelentős műveket, így például a szín és a forma plasztikus, dekoratív minőségeire építkező Festményt II.-t is - áll a galéria közleményében.

Az aukció másik szenzációjának a galéria a Szölke-gyűjteményt szánja, amelynek magját a nyolcvanas, kilencvenes években készült művek alkotják. Szölke László több száz művet számláló kollekciója nemcsak festményeket, hanem szobrokat, grafikákat, érméket is magában foglal - ez a sokszínűség ritka a magyar magángyűjtők körében.

Grafikai Aukció

Március 28-án Grafikai Aukcióval folytatódik a Virág Judit Galéria tavaszi árverés-sorozata. A válogatott, kiemelkedő kvalitású alkotások teljes keresztmetszetét nyújtják a huszadik századi magyar művészetnek. Az előző századfordulót Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásai képviselik az anyagban, de kalapács alá kerülnek többek közt Patkó Károly, Kádár Béla, Victor Vasarely, valamint Nádler István, Konok Tamás és Maurer Dóra munkái is. 

A kortárs aukció színhelye a Kongresszusi Központ, a grafikai aukció helyszíne a Virág Judit Galéria lesz.

Patko_Karoly_Olasz_tengerparton_-093503.jpg

Patkó Károly: Olasz tengerparton (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

A két árverés anyaga személyesen is megtekinthető március 16. és 26. között a Virág Judit Galériában, valamint virtuális túra formájában a galéria oldalán. 

 

Fejléckép: Bak Imre: Festmény II. / fotó: Virág Judit Galéria

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével. 
Vizuál gyász

Elhunyt Szirtes András filmrendező

Az operatőrként, vágóként, színészként és zenészként is ismert művészt nagyon személyes hangulatú alkotásai tették híressé. Hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál hír

Siket, vak és néma Leninek, megnőtt orrú Sztálinok – Sam Havadtoy kiállítása a Terror Házában

„Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” címmel nyílt meg szeptember 27-én Sam Havadtoy amerikai-magyar képzőművész időszaki kiállítása a Terror Háza Múzeumban.
Vizuál gyász

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.
Vizuál ajánló

Kortárs festőművésznők kiállításával nyitja az őszt a Bényi Galéria

Szeptember 27-én nyitott meg az Anyaggá vált idő című tárlat, amelyen Éberling Anikó és Szász Zsuzsa alkotásait láthatja a közönség. A tárlat október 20-ig tart nyitva, és ingyenesen látogatható.