- Az első táborban huszonkettő, a másodikban már ötvenöt hallgatótok volt - nem tartotok attól, hogy a Hello Wood táborokra jellemző családias, alkotó-közösségi hangulat elveszhet a bővüléssel?

- Persze, ilyenkor mindig felmerül, hogy már más lesz. De nem félek ettől, az első és a második között is nagy ugrás volt. Biztos, hogy nem lesz ugyanolyan - az első alkalommal együtt főztünk egy bográcsban, a másodikban ezt már nem lehetett megoldani. Másképpen tud egy nagyobb rendezvény családias lenni, az atmoszféra biztosan át fog jönni.

- A részvételi díj mellett pályázat alapján lehetett bekerülni harminc évnél fiatalabb egyetemistáknak vagy már végzett hallgatóknak. Hányan jelentkeztek most és hogyan szűrtetek?

- Körülbelül kétszázan, ebből úgy száznegyven pályázót választottunk ki. A csapatvezetőkkel, a szervezőkkel és a workshopok irányítóival összesen százkilencvenen leszünk, így csutkára teli is töltjük a Bánvölgye Tábort. A válogatás portfolió és motivációs levél alapján zajlott - minden workshopra az adott csapatvezetők választottak résztvevőket, plusz vannak még várólistások is.

- Azt írjátok, olyan modellt kerestek, amivel a társadalom szegényebb rétegeinek helyzetén lehet javítani a kreatív alkotással, saját tudással. Közösen dolgoztok például a Romaversitas Alapítvánnyal és a szociális építészettel foglalkozó Reflekt Stúdióval. Miben áll az együttműködés?

- Péter (Pozsár Péter, a Hello Wood kurátora, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója - a szerk.) a Reflektet tavaly alapította. Egy éve nyáron a diákjaival Beret faluban dolgoztak a közösségi terek átalakításán a Romaversitasszal közösen. Ők segítenek a helyszínek válogatásában és abban is, hogy ne kívülről, pestiként jelenjen meg egy építész csapat - úgy sokkal nehezebb elkezdeni a kommunikációt a helyiekkel. A Romaversitasnak már vannak helyi bázisai, együtt folyik a munka.

- Egy másik partneretek, a MOME EcoLab tartja a fenntartható tervezés workshopot és alkotóhetet szerveznek Bódvalenkén július végén. Mi történik majd a faluban?

- Ők a helyi mélyszegénységben élő közösséggel olyan alkotásokat szeretnének csinálni, amik segíthetnek bevételi forráshoz jutni. Közben kiderült az is, hogy az egyik építész csapat is kinézte Bódvalenkét. Amikor elmentek a szociális helyszínekre - Bódvalenkére, Beretre, Bátonyterenyére és Szakácsira - ebbe a faluba szerettek bele. Van ott egy forrás, ahol az asszonyok mosnak - panaszkodtak, hogy nincs hova kiteregetniük. Ebből jött az ötlet, hogy készüljön egy pavilon, amin lehet teregetni és beszélgetni, leülni is.

- Terveztek visszamenni a falvakba, követni, mi történt?

- Megnézzük, megmaradnak-e lent az installációk - ez az első lépés. Sokkal többet nem tudunk tenni, mi is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ott lesznek-e később is a munkák.  A szociális és kulturális helyszínek felkutatása és az idei célunk, hogy a mindennapjaikat, illetve a közösségépítést támogassuk, abszolút kísérleti jellegű. Forráshiányos az egész projekt, nem mindenre fog jutni elég pénz, amire szeretnénk. De a szociológusok tervében abszolút benne van a követés. Ők már tavasszal lejártak és felmérték a kulturális helyszíneket, amiket eddig nem ismertünk - Dédestapolcsány mellett Mályinkát, Upponyt és Borsodbótát. Megnézték a történelmüket, jelenüket, problémáikat és beszámoltak nekünk, hogy képben legyünk, hova is megyünk.

- Van olyan woodos élményed, amire a legszívesebben emlékszel vissza?

- Sok van, az egész egy hihetetlen történet. Durva flow élmény ez az egy hét. Nem tudsz kiragadni dolgokat. Belekerülsz a gépbe, jól kimos, kiköp, aztán úristen, haza kell menni.