Vizuál

Balaton, nyár, szerelem – Klasszikus és kortárs műalkotások a Pintér Aukciósház árverésén

2022.08.11. 10:10
Ajánlom
A fonyódi dombok, a szántódi kemping, a badacsonyi móló, de még a tihanyi látképre is licitálhatnak a műkedvelők a Pintér Galéria és Aukciósház hagyományos nyári árverésén. Az aukciót augusztus 13-án, a balatonfüredi Vaszary Galériában tartják meg.

Hagyományaihoz híven idén is „vitorlát bontott” a belvárosi Pintér Galéria és Aukciósház Balatonfüreden: a Vaszary Galériában már látogatható az a kiállítás, amelynek darabjait augusztus 13-án bocsátják árverésre.

192_Osgyani_Sara_011-095937.jpg

Osgyányi Sára festménye (Fotó/Forrás: Pintér Galéria és Aukciósház)

A gyűjteményben ezúttal 350 válogatott műalkotásból áll, amelyben klasszikus, 20. századi modern, valamint kortárs alkotások egyaránt megtalálhatók.

Az aukciósház tizenkettedik alkalommal rendezi meg nyári aukcióját a Balaton, Nyár, Szerelem hívószavakkal. 

Az aukciósház közleményében azt írja, érdemes felidézni azt az időszakot, illetve korszellemet, amikor a balatoni nyár arculata a tó népszerűségének fellendülésével jelentősen átalakult. Ez leginkább a 60-as évekre tehető, amikor olyan, a retró életérzést megtestesítő alkotások keletkeztek, amelyek ma különös népszerűségnek örvendenek a műkedvelők körében. Az árverés tételei közül Czene Béla a badacsonyi mólón sétáló modern nőalakokat megörökítő kompozícióját, Varga József strandjelenetét, Rökk Károly színes sátrakkal teli szántódi kempingjét, vagy épp Czinke Ferenc élénk színekkel megfestett tihanyi életképét emelik ki.

CsokIstvanZuzualugasban-095940.jpg

Csók István Züzü a lugasban című képe (Fotó/Forrás: Pintér Galéria és Aukciósház)

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a gyűjtemény – a galéria profiljának megfelelően – idén is bővelkedik kortárs képzőművészek munkáiban: mintegy 90 alkotás várja, hogy új gazdára találjon. Némelyek közvetlenül idézik meg a balatoni hangulatot, például Regős István Hal a vízben című munkája vagy Péterfy Ábel Három szín vitorlások című olajképe. Mások pedig – úgymint Szenteleki Gábor Tibi bácsi és Marika néni a Balcsiban fürdenek című festménye vagy Hecker Pál Két szénanáthás öreg hippi egymás orrát törölgeti című munkája – a humort sem mellőzik.

Az aukció különlegessége Weiler Péter Balaton-„szelet” című csaknem kétméteres vitorlása, amelyet az alkotó egy gyermekkori élménye ihletett.

Mint írják, a tételek összeválogatásánál külön figyelmet szenteltek a háború utáni – jelenleg a műtárgypiacon legértékesebb alkotásokkal bíró – magyar művészek szerepeltetésére: Reigl Judit, Bak Imre, Konok Tamás, Fajó János és Nádler István sokszorosított grafikái is feltűnnek a művek között.

Mindemellett a galéria nem csak balatoni témájú képeket fog elárverezni: víz- és tengerparti jeleneteket, napsütötte tájakat és városokat, népi életképeket, vibráló nyarakat bemutató műalkotásokkal is találkozhat a közönség.

Az árverés teljes anyaga böngészhető az aukciósház honlapján, de nyomtatott katalógus formájában is elérhető a Falk Miksa utcai üzletben, valamint a Vaszary Galériában. Az aukciós tárlat a Vaszary Galéria két külön termében, hétfőtől vasárnapig 10-18 óra között tekinthető meg. A minden érdeklődő számára nyitott élő aukcióra augusztus 13-án, szombat este 18 órától kerül sor szintén a Vaszary Galériában.

Fejléckép: Osgyányi Sára festménye (Fotó/Forrás: Pintér Galéria és Aukciósház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Véget ért a forgatókönyvírók sztrájkja

A május óta tartó tiltakozást hosszas tárgyalásokat követően függeszti fel a legnagyobb forgatókönyvírói szervezet, miután sikerült béremelést kiharcolniuk, valamint garanciákat kaptak arra, hogy az alkotók jogait megvédik a mesterséges intelligencia térhódításával szemben. 
Vizuál hír

A kortárs roma képzőművészet szerepel az idei Art Market Budapest fókuszában

Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására immáron 13. alkalommal nyitja meg kapuit október 19. és 22. között, a Liszt Ünnep részeként, a Bálna Budapestben.
Vizuál ajánló

Élőzenés divatszínházi előadás kíséretében adják át a Kis fekete pályázat díjait 

A Hagyományok Háza 2023-ban is meghirdette Kis fekete nevű pályázatát, amelynek fő célja a népművészet és a modern, alkalmi divat találkoztatása.
Vizuál ajánló

A fraknói vár kincsei ihlettek meg hat kortárs képzőművészt

Mediating Time and Charm címmel nyílt meg a Q Contemporary legújabb kiállítása, amelyen hat kortárs képzőművész reflektál a burgenlandi fraknói vár Esterházy-kincstárának évszázados műtárgyaira az Esterházy Magyarország Alapítvány felkérésére.
Vizuál ajánló

Rofusz Ferenc lesz a XV. kerület Hollywood-sorozatának következő vendége

A Csokonai Rendezvényházban minden hónap negyedik csütörtökén hallgathat meg előadásokat Hollywood legendás magyarjairól. Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.