Vizuál

Balogh Mirjána animációs filmjének is szurkolhatunk a Berlinalén

2025.01.16. 15:00
Ajánlom
Balogh Mirjána Wish You Were Ear című diplomamunkája is versenyez a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció szakán a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2024-ben készült diplomafilm nemzetközi premierje a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának Generation 14+ programjában szerepel majd.

A Wish You Were Ear egy olyan világban játszódik, amelyben ha egy pár szakít, el kell cserélniük egy testrészüket. Az emberek így nemcsak szó szerint elveszítik egy részüket, de magukkal is hordozzák minden volt kapcsolatukat. Két, egymással kapcsolatban álló ember egymást akarva-akaratlanul formálja, a közösen megélt idő alatt történt változások pedig őket is alakítják, a részükké válnak. Az alkotó a testrészekkel a kapcsolatok transzformáló hatására reflektál, minden idegen rész egy-egy újabb változást szimbolizál. 

Balogh Mirjána 2024-ben végezte el a MOME mesterképzését, diplomamunkájáról így nyilatkozott: „Filmemben azt akartam megragadni, hogyan tudjuk – vagy épp nem tudjuk – elfogadni az elmúlt kapcsolatok okozta változásokat azok lezárása után, illetve miképpen válnak ezek a változások az énképünk részévé. Az átalakulást néhányan veszteségként élik meg, mások úgy érzik, hogy az teljes mértékben a részükké vált.

Azt gondolom, hogy ez egy komoly önelfogadási folyamat, és erről szól a történet is.

balogh_mirjana-145826.jpg

Balogh Mirjána (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

A film a MOME gyártásában készült, számos jelenlegi és egykori hallgató közreműködésével, forgalmazását és fesztiváloztatását az NFI-vel együttműködésben a MOME Film Tudásközpontja kezeli, hangzásvilágát Iszlai József alakította ki, vágója Czakó Judit, producere Fülöp József.

A Berlinaléra minden évben több ezer nevezés érkezik szerte a világból, a fesztivál Generation válogatása olyan filmekre összpontosít, amelyek narratívájukban és filmnyelvükben a fiatalokat helyezik a középpontba. Olyan történeteket mutatnak be, amelyek fiatal főszereplőik szemszögéből mesélnek, és amelyek kézzelfoghatóvá teszik az ő világukat. A szekció két versenyprogramjában játékfilmek, dokumentum- és animációs filmek, zsánerfilmek és a mozi formanyelvét bővítő alkotások egyenrangúan versenyeznek. 

Balogh Mirjána filmjének a versenybe válogatása egy évek óta tartó sikerszéria része: a MOME Animáció diplomafilmjeit 2017 óta rendszeresen meghívja versenyprogramjába a világ egyik legnagyobb presztízsű fesztiválja. A Wish You Were Ear olyan filmek sorához csatlakozik, mint Bucsi Réka Symphony No. 42 (2012), Lovrity Katalin Vulkánsziget (2017), vagy Buda Flóra Anna Entropia (2019) című alkotása, amely utóbbi elnyerte a Teddy Awardot is. A Berlinale Generation 14+ versenyprogramjában legutóbb 2023-an Erhardt Domonkos Szemem sarka című filmje szerepelt, amely külön elismerő oklevélben részesült. 

Fejléckép: A Wish You Were Ear című film részlete (forrás: Nemzeti Filmintézet)

A Zeneakadémia növendéke bekerült a Berlinale Talents programjába

Kapcsolódó

A Zeneakadémia növendéke bekerült a Berlinale Talents programjába

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál keretében megvalósuló tehetséggondozó programba idén beválogatták Szászi Petrát is, aki egyebek közt olyan alkotások zenéjét szerezte, mint az Árni vagy az idei Berlinalén debütáló Élő kövek. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.