Lieb Mihály néven született Munkácson egy elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládban. A hatévesen árvaságra jutott fiút elemi iskolái után asztalos inasnak adták, ahol hat évig éheztették és dolgoztatták, de a verés sem volt ritka. Első rajzleckéit egy vándor portréfestőtől kapta, aki mellé hamarosan segédnek szegődött. 1863-ban került a fővárosba, nevét is ekkor magyarosította Munkácsyra, az 1867-es kiegyezés után állami ösztöndíjjal tanult Münchenben, majd Párizsban.
Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
A következő évben aranyérmet nyert a párizsi Szalon kiállításán Siralomház című képével: az egzotikus témájú, drámai hatású életkép meghódította a francia közönséget.
Ekkor azonban még Düsseldorfban élt, Paál Lászlóval közösen bérelt műtermet. Itt ismerkedett meg egy összejövetelen Edouard de Marches báróval és feleségével, Cécile Papier-rel, akiket meg is hívott a műtermébe. Ők is meginvitálták fényűző párizsi otthonukba, ahol nemcsak tanácsokkal látták el karrierje építésével kapcsolatban, hanem rá is beszélték, hogy költözzön a francia fővárosba. Bevezették a társaságba, exkluzív lakosztályt és pompás műtermet kerítettek a számára. Hírnevét tovább erősítette az 1871-ben, a porosz-francia háború hatása alatt született Tépéscsinálók.
Az elkövetkező években a házaspár, különösen Cecile sokat tett Munkácsy karrierjének érdekében. A báró halála után a festő feleségül is kérte az asszonyt, aki a gyászév leteltét követően hozzáment.
Élete végéig társa és – mai szóval – profi menedzsere is lett Munkácsynak.
Kritikusai szerint akadályozta férje művészi kiteljesedését azzal, hogy a korábbi témák helyett a könnyen eladható zsánerképek felé terelgette. Felesége céltudatossága nélkül azonban valószínű, hogy a korábban többször is depresszióval küzdő, labilis lelkületű festő pályája jóval korábban megszakad. Így azonban a francia arisztokrácia és burzsoázia kedvenc festője lett, képeiért mesés honoráriumokat kért és kapott. Csodás palotát vett, szalonjában a művészek és hírességek hada gyűlt össze hétről hétre.
1881-ben festette talán legismertebb, de mindenképp legmonumentálisabb alkotása, a Krisztus-trilógia első részét Krisztus Pilátus előtt címmel, 1884-re készült el a Golgota, s művészi hattyúdalaként 1895-ben az Ecce homo.
A Golgota megfeszített Krisztusához modell híján magát köttette a keresztre, s az így készült fényképek alapján dolgozott.
Az első két óriásfestmény Amerikába is áthajózott, ahol Munkácsy Kossuthéhoz fogható fogadtatásban részesült, a Golgota előtt állítólag letérdepeltek és imádkoztak az emberek. A képeket meg is vásárolta egy amerikai üzletember, így a trilógiát még az alkotó sem láthatta együtt. Az Ecce homo hosszas hányattatás után került Magyarországra, 1924-től volt Debrecenben látható, a trilógiát csak 1995-ben, Debrecenben lehetett először együtt megcsodálni. A magyar állam 2015-ben megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától a Krisztus Pilátus előtt című képet, majd idén januárban hosszas pereskedés után a Golgotát is Pákh Imre műgyűjtőtől. Mindhárom képet a debreceni Déri Múzeumban helyezték el.
A nyolcvanas évektől a kamaszkorában összeszedett vérbaj kínozta, a lázas munka felőrölte egészségét, alkotóereje elapadóban volt, és a közönség is elfordult tőle. Kedélye egyre romlott, a kúrák nem segítettek rajta, s csak régi témáit ismételgette. Még óriásként tért haza, hogy a millenniumra megfesse a monumentális Honfoglalást. A millenniumi ünnepségek után összeroppant, elhatalmasodott rajta az elmebaj, párizsi palotáját elárverezték. 1900. május 1-jén halt meg a németországi Endenichben, a bolondokházában, itthon állami temetést kapott, síremlékét 1911-ben avatták fel.
Munkácsy stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Alkotásait olyan közgyűjtemények őrzik, mint a párizsi Musée d'Orsay, a moszkvai Puskin Múzeum, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a seattle-i Frye Art Museum, a Detroit Institute of Arts vagy a Philadelphia Museum of Art. Naplemente című képét 2016-ban 50 millió forintért árverezték el, Poros út című alkotását az év elején a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében 500 millió forintért vásárolta meg.
(felhasznált forrás részben: Nyáry Krisztián: Festői szerelmek)

hírlevél












