„Színház az egész világ” – idézzük némi idő- és képzavarral Shakespeare-t az Osztrák Színházi Múzeumban (Österreichisches Theatermuseum – ÖTM) látható Spettacolo barocco!, valamint a néhány villamosmegállóval arrébb, a Szépművészeti Múzeumban (Kunsthistorisches Museum – KHM) megtekinthető Feste Feiern/Celebrations! kapcsán, amelyek egymást kiegészítve – és a KTM-ben egy-egy táblácskával folyamatosan a kisebb, kevésbé ismert intézmény kiállítására utalva – a barokk kor mai szemmel is egészen elképesztő méretű és látványosságú eseményeit mutatják be. Nem véletlen a felkiáltójel a címek végén, hiszen időnként leesik az állunk, meddig szárnyalhatott a megrendelői vagy kivitelezői fantázia, és mekkora büdzsé állt rendelkezésre.

11

Spettacolo barocco! - Osztrák Színházi Múzeum
Forrás:

A tárlatokat különösen izgalmassá teszi, hogy a kurátorok nem csupán a színházépületekre és az azokban játszott előadásokra koncentráltak, hanem azonos súllyal jelenítik meg a teatralitást nem nélkülöző egyéb társadalmi-politikai eseményeket, az európai uralkodóházak esküvőit, a királyok, hercegek, grófok rendezte különleges alkalmakat, az álarcosbálokat, a kerti ünnepélyeket, a harci játékokat és egyéb versenyeket, a tűzijátékokat, az egyházi eseményeket. Ennek megfelelően az ÖTM-ben az időrendi elrendezés mellett tematizálódik a színházi mainstream és a periféria, illetve azok köré szerveződik a kiállítás, akik ezt finanszírozták: külön termeket kapnak a Habsburgok, a Napkirály, a Mediciek és a katolikus rendek, csakúgy, mint az opera és a commedia dell'arte, a színpadtechnika gépezetei, illetve a díszletek és a jelmezek.

A KTM az udvari élet egyáltalán nem átlagos hétköznapjaira, az extra teatralitással megrendezett alkalmakra helyezi a fő hangsúlyt. Az étkezésekre, amelyeken a kiválasztottak az ételt gyakran kiemelt helyen, dobogóra helyezett asztaloknál fogyasztottak el, s a kevésbé kiváltságosak közönségként nézték az ételkölteményeket és korszakban fehér aranynak nevezett cukorból készített, szobornak beillő asztali díszeket. A lovagi tornákra, amelyek meghatározott rend szerint zajlottak, amelyekre a páncélokat, pajzsokat, fegyvereket különleges, az adott eseményhez illő mintákkal és formákkal tervezték, s az egyedi díszruhától a lovakat sem kímélték. A rendi gyűlésekre és egyéb különleges társasági összejövetelekre, amelyek már a bevonulástól kezdve szintén pontos koreográfiát követtek.

Mindezek alapján úgy tűnik, az arisztokratáknak, különösen az uralkodóknak és környezetüknek nem voltak átlagos, unalmas hétköznapjaik, mert mindig találtak okot valami rendezvényre. Ha a farsang elmúlt, hát biztosan érkezett egy külföldi küldöttség, vagy akadt legalább egy születés- vagy névnap, és akkor a számos dinasztikus érdekből kötött frigyet még nem is említettük.

Bécsnél és a Hofburgnál maradva vegyük például I. Leopold és első neje, Margarita Teresa 1666-os nagyszabású esküvőjét. Az ÖTM-ben tanulmányozhatjuk az ehhez előzetesen készült bevonulási és ültetési tervek rajzait, az ifjú pár allegóriákban tobzódó köszöntésének rendezői-tervezői jelenetvázlatát, az ég és a föld összekötését, egybeolvasztását szimbolizáló tűzijáték tervét. A KTM-ben ehhez kapcsolódik egy méretes festmény, meg egy hatalmas méretű patron, amiből a petárdákat kilőtték. (Ha esetleg ilyet találnának a padláson, komoly esély van arra, hogy jó áron adják el, mert igen kevés maradt fenn belőlük.) Az ugyanitt felvonultatott szakácskönyvek, étkészletek, illetve más udvarok étkezéseit ábrázoló festmények még a kis képzelőerővel rendelkezőknek is bizonyítják, a 17-18. században mertek nagyot álmodni.

11

Spettacolo barocco! - Osztrák Színházi Múzeum
Forrás:

Bajban vannak a születésnapi ajándékkal? Mit szólnának egy színházhoz, de egy olyan igazihoz? A Burgtheater 1668-as megnyitóját a már említett, császárnévá lett spanyol infánsnő 17. születésnapjára időzítették. Ezen adták elő első alkalommal az Il pomo d'oro című operát, ami egyébként már az esküvőre elkészült – Francesco Sbarra librettójára Antonio Cesti és I. Leopold írtak zenét, a balettbetétet Johann Heinrich Schmelzer jegyezte –, viszont technikai gondok akadtak a színházzal, így aztán Margarita Teresának egy kicsit várnia kellett a legszebb hölgynek járó arany almára. Két délután, nyolc órán át tartott a produkció, a meglepő és eredeti látványelemekről legyen elég annyi, hogy egy Pegazus is átrepült a színen. (A részletekért érdemes megnézni valamivel több, mint 30 perces, nem kevés animációval dúsított, igazán informatív filmet az ÖTM-ben.) Margarita Teresa fiatalon meghalt, a császár újranősült, és hasonlóan bőkezű volt második feleségével, Claudia Felicitasszal. Leányuk születésére 1673-ban szintén egy opera dukált, ezúttal Antonio Draghi írta a zenét, a librettót Nicolò Minato, a látványért a kor Bécsbe csábított egyik jeles itáliai színpadépítésze, Lodovico Ottavio Burnacini felelt. A főszerepet szintén a feleség allegóriája kapta, alakjában a további utódokra és a termékenységre került a fókusz. Harmadik feleségével, Elelonora Magdalena Theresiával Passauban kötött házasságot Leopold – nem nőfaló volt, hanem ismét megözvegyült –, Bécs azonban pazar tűzijátékkal köszöntötte az ifjú párt, és a gyermekáldásnak – ezúttal fiúnak – jó szokása szerint nagyon, egy újabb operával örült. Ehhez az előadáshoz Burnacini hat díszletet és 16 új színpadi gépet tervezett, természetesen volt benne balettbetét, harci jelenet, sőt élő elefántok is közreműködtek az egyik közjátékban.

Aki azt gondolja, mindez túlszárnyalhatatlan, téved. VI. Károly alatt Bécsben még fényesebb és még pazarabb ünnepségekre került sor, amelyeken a muzsika egyre dominánsabb szerepet kapott: az asztalizenétől eljutottunk az olasz operáig. Ez utóbbiak különb-különb darabjaiba az ÖTM-ben bele is hallgathatunk, az izgalmas válogatásnak köszönhetően az ínyencek azt is összehasonlíthatják, különböző komponisták hogyan dolgoztak fel egy-egy azonos témát. (Hangos illusztrációt egyébként mindkét múzeumban kaphatunk.)

11

Spettacolo barocco! - Osztrák Színházi Múzeum
Forrás:

A hatással a barokkban nem vicceltek. A látványosságok és különösen a zenés színpadi műfajok erősen hatottak a szcenikai fejlődésre, a speciális effektek, a mind látványosabb jelmezek pazar kiállítású, egyre meghökkentőbb előadásokat tettek lehetővé, sőt követeltek; egyre inkább gyengítve a hely egységének arisztotelészi elvét. A kor legnevesebb tervezői közül Burnacini, a Galli Bibiena család tagjai, Andrea Pozzo, Joseph Furttenbach mintakönyveket készítettek saját használatra, a szaktársak számára pedig traktátusokban fogalmazták meg a színpadépítészetet illető sokrétű, geometriai, festészeti, építészeti, mechanikai problémákat.

S hogy minek kellett ez a cirkusz? A politikai erő és vagyon demonstrációjára, ezen a téren pedig az egyes udvarok igyekeztek túlszárnyalni egymást. A költésben igencsak elöl járt XIV. Lajos, a művészetekért hivalkodóan rajongó uralkodó, aki az őt irigylő és/vagy csodáló Európa tudtára akarta adni, hogy magát Nagy Sándor és Julius Caesar örökösének tekinti. Mi sem volt magától értetődőbb ennek urbi et orbi nyilvánvalóvá tételére, mint az általa és saját magának rendezett előadások, köztük balettek, az 1662-es, a Tuilériák és a Louvre között rendezett nagy karusszel (ez utóbbit egyébként az a Charles Perrault jegyezte le, akinek a Csizmás kandúrt is köszönhetjük), vagy az első versailles-i különleges színházi spektákulum, az Orlando furioso, amelyben két szerepet is alakított, és amelynek harmadik napjához tűzijáték dukált.

11

Spettacolo barocco! - Osztrák Színházi Múzeum
Forrás:

A kiállítások a palotákban és azokon kívül, a dedikált épületekben, az udvarokban és a művészi igénnyel létrehozott kertekben létrehozott, színházi értelemben hardcore és határterületi produkciókra koncentrálnak, hiszen a színházművészetnek nem csupán udvari patrónusai voltak. Ráadásul ők azok, akik erős ellenzőkből lettek praktikus alkalmazók: a katolikus egyházi rendek. Közülük különösen a jezsuiták harcoltak minden bevetve a színház ellen: a vándortársulatoktól megtagadták engedélyeket, az egyházi birtokok vámszedői elkobozták tőlük a jelmezeket és a díszleteket. Kezdetben. Majd rájöttek arra, a színházat hogyan fordíthatják saját céljaikra: milyen pedagógiai hasznot nyújthat diákjaik körében, milyen hatékony eszköz a rekatolizációban. Ekkor aztán jöttek az iskoladrámák, a templomok – például a Hofburgkapelle egy szent sír-jelenet előadásával – az áhítat színpadává váltak.

S ezzel lejjebb jutunk a társadalmi ranglétrán. Oda, ahol a népet találjuk – tudják, azt a bizonyos istenadtát –, akiknek arctalan tömegei közé egy-egy fent említett jeles esemény kapcsán alkalmilag vert érmét dobáltak, és akiknek az ünnepei az arisztokratákét meg sem közelítették. Két pestisjárvány vagy háború közt nekik aztán nem osztott és nem szorzott, hogy 1741-ben Mária Terézia eladta az üresen álló Hofballhaust, s ez a gazdasági esemény – ha képzavarral kezdtük, végezzük is azzal – ünnepélyesség és allegóriák nélkül tett pontot a barokk teatralitás végére.