Vizuál

Bátor kislány a Wall Streeten

2017.03.09. 15:13
Ajánlom
A Bátor lány szobrát állították ki a nemzetközi nőnap előestéjén, március 7-én az üzleti élet metaforájaként is számon tartott Wall Streeten, New Yorkban - adta hírül a hyperallergic.com. Az alkotás arra hívja fel a figyelmet, hogy a pénz világában még a szokásosnál is kevesebb nő van vezető beosztásban.

A szobrot egyébként az éj leple alatt állították fel az utca ikonikus szobrával, a fújtató bikával szemben. Később kiderült, hogy egy bostoni, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cég, a State Street Global Advisors (SSGA) műve volt az akció, akik így akarják felhívni a figyelmet az esélyegyenlőségre és egyenlő bánásmódra.

A bátor kislányt szobra mintha farkasszemet nézne a fújtató bikával. A bronzból készült művet egy delaware-i művész, Kristen Visbal készítette. 

A műalkotás része egy kampánynak, amit a reklámóriás McCann New York talált ki, és arra hívja fel a többi pénzügyi cég figyelmét, hogy igenis alkalmazzanak több nőt vezető beosztásban.

A kampányban szintén részt vevő SSGA elnöke, Ron O'Hanley arról beszélt, hogy a cégeknek szükségük lenne minél különbözőbb emberekre, akik más-más szemszögből tudják szemlélni az adott problémát, mindenki más dologban jó, más háttérrel rendelkezik, és ezeket a különbözőségeket kihasználva valóban nagyszerű dolgok születhetnek. O'Hanley azt is hozzátette, hogy konkrét lépéseket tesznek arra, hogy a vállalatok minél több nőt alkalmazzanak, és ehhez a megfelelő segítséget és hátteret is biztosítják.

A szobor talapzatán az SSGA logója mellett ez olvasható:

Legyél tisztában a női vezetők erejével. Számítanak.”

(“Know the power of women in leadership. SHE makes a difference.”) A szobor a hónap végéig a helyén marad, máris hatalmas rajongótábora van, sokan fotózkodnak vele, és még az is lehet, hogy állandó köztéri látványossággá válik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.