Jakovits József (1909–1994) alapvetően szobrászként él a köztudatban, aki sajátos, kísérletezésre nyitott és a hazai szobrászati hagyományoktól merőben eltérő szemlélettel és szuverén szellemiségben alkotta meg életművét. Autodidakta volt, a szobrász-előképeket kevés kivételtől (Henry Moore) eltekintve nem becsülte sokra, saját művészetének példaképeit inkább a szürrealista igazodású festészet (Max Ernst, Joan Miró, Pablo Picasso és Vajda Lajos) képviselőiben, illetve a távoli, ősi kultúrák formavilágában határozta meg.
Szobrászművész életműve két nagyobb egységre bontható – olvashatjuk Szabó Noémi művészettörténész elemzésében. – 1965-ig tartó tevékenysége, a Vajda Lajos-i örökséget ápoló és a művészeti nyilvánosságból kiszorult Rottenbiller utcai művészközösséghez kapcsolódott, majd 1965-től Amerikát választotta új hazájának, ahol saját zsidó identitásának feltérképezését a zsidó misztikában és a héber nyelv betűinek erős szimbólumképző erejében találta meg.
A Bátran feszített húrok című kiállítás részlete (Fotó/Forrás: Fidelio)
A viszontagságos 20. századi történelem sajátosságai és saját, öntörvényű, a tradíciót mélyen elutasító szobrászatának folyományként művészete egészen 1980-ban megrendezett első nagyszabású önálló kiállításáig szinte ismeretlen maradt a nagyközönség előtt.
Jakovits életművének szám szerint is hatalmas szegmensét jelenti rajzi hagyatéka.
Szobrászként azonban nem elsősorban plasztikáinak előtanulmányait és formakísérleteit rögzítette, hanem áradó fantáziájának szinte naplószerű leiratával találkozunk. Ő maga egy interjúban arra a kérdésre, hogy készít-e előtanulmányokat, vázlatokat, így válaszolt: „legfeljebb néhány esetben csináltam mintát, amelynek alapján aztán előre esztergályoztam, kinagyoltam egy formát, de ez kivételes dolog.”
A Bátran feszített húrok című kiállítás részlete (Fotó/Forrás: Fidelio)
1953 és 1965 közötti rajzaira jellemző a szimmetrikus felépítés, a kiérlelt egyensúlyi helyzetek, a pontos, kristálytiszta kontúrok, a precízen kialakított felületek, valamint az a vajdai montázsszemlélet, amely során az egyes rajzi rétegek felülírják egymást, ugyanakkor kapcsolatba is kerülnek egymással. Motívumok szempontjából az önarckép, a bika, a szarv, a női és férfi princípium egyesülése és ezen szimbólumok variálása jellemző.
Mind rajzain, mind pedig szobrain gyakori az emberi és állati testrészek felcserélése, sosemvolt kimérák megalkotása.
A Bátran feszített húrok című kiállítás bemutatja Jakovits első montázssorozatát, az eredetileg tizenkét darabból álló Montázsok kék alapon című szériát, amely a szentképek kékjét idéző alapra készült, és a jellegzetes szentképgiccseket (Szűz Mária, Krisztus, férfi és női szentek és angyalábrázolások) vegyít különböző magazinok profán elemeivel, erotikus magazinok aktjaival, távoli tájakon élő emberekkel, illetve a korszakra jellemző részletekkel (autó, rakéta). A kiüresedett szakralitás és a populáris kultúra ütköztetése olykor a blaszfémiát súrolja.
Jakovits 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol új művészeti, elsősorban festészeti korszaka kezdődött. Az amerikai évekből autonóm szobrászati alkotása szinte egyáltalán nem maradt fent, viszont montázsokat és talált tárgyakból készült objekteket itt is készített. A kiállításon ezt az időszakot a Tárgymontázs önarcképpel című objekt képviseli, amelyen a feddő gesztusú Szűz Mária a kisded helyett Jakovits József arcképét tartja az ölében.
A képre kattintva galéria nyílik:
A kiállítás április 26. és május 21. között látogatható a Nemes Galériában.
1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 3.
Fejléckép: A Bátran feszített húrok című kiállítás részlete (fotó: Fidelio)
hírlevél
