Vizuál

Beadta lemondását Gulyás Gábor

2013.08.28. 15:30
Ajánlom
Az MTI értesülései szerint a Műcsarnok vezetője szeptember 1-jei hatállyal távozik a kortárs kiállítóhely éléről. A Műcsarnokot az eddigi igazgató távozása után ideiglenesen az intézmény gazdasági igazgatója, Kovácsné Medgyes Piroska fogja vezetni.

A lemondással kapcsolatban Gulyás Gábor és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is későbbre ígért választ. Gulyás Gábor 2006-tól kezdve öt éven át vezette az akkor újonnan létrejött debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központot, az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti intézményét.

Az MNV Zrt. vezetője 2011. február 1-jén nevezte ki a Műcsarnok igazgatójává Szőcs Géza akkori kultúráért felelős államtitkár javaslatára Gulyás Gábort, aki először 2012 novemberében adta be lemondását, mert egy akkori kormány-előterjesztés szerint a Műcsarnok tulajdonjoga és az üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. szakmai felügyelete a Magyar Művészeti Akadémiához került volna.

Mivel az MNV. Zrt. elnök-vezérigazgatója nem írta alá a lemondást, a kormány-előterjesztésből pedig ebben a formában nem lett jogszabály, Gulyás Gábor ekkor a Műcsarnok vezetője maradt. A most távozó igazgató nevéhez olyan kiállítások fűződnek, mint a Sírba visztek - a Bizottság a Műcsarnokba megy, a Mi a magyar? - Kortárs válaszok, valamint Bukta Imre hazai látogatócsúcsot hozó tárlata.

Gulyás Gábor kezdeményezésére indult el 2012 januárjában a Flash Art kortárs művészeti magazin magyar nyelvű változata a Műcsarnok kiadásában, ugyanakkor az ő igazgatói ciklusában - 2013 augusztusában - került el az intézménytől az Ernst Múzeum vagyonkezelői joga, hogy a Nagymezői utcai kiállítóhely a frissen létrejövő Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak adjon otthont.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Klasszikus

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál oscar

Nincs magyar Oscar-jelölt, a Ruben Brandt és a Susotázs is lemaradt

Fantasztikus siker kapujában állt a magyar animációs film, de sajnos nem sikerült jelölést szereznie.
Vizuál kiállítás

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Vizuál Film

Heavy metál partival és mozgó szaunával érkeznek a finn filmek

A finn filmes kultúra legjavába nyerhetünk betekintést február 6. és 10. között, a nyolcadik Finn Filmnapokon  Az idén 15 éves magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) díjnyertes dokumentumfilmeket, nagyjáték- és rövidfilmeket hoz el a budapesti Toldi moziba.
Vizuál bécs

Másfél évre bezár a bécsi Freud Múzeum

A népszerű osztrák kiállítóhely egy nagyszabású felújítás miatt már csak február 28-ig látogatható.
Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.